5 éves az Új Kriterion Galéria
Ilyen hídépítő a csíkszeredai Új Kriterion Galéria is. A Kriterion Alapítvány tulajdonában lévő ingatlanban már 1994-től rendszeresen rendeztek tárlatokat Márton Árpád képzőművész önzetlen és céltudatos munkájának köszönhetően. Jelenlegi nevét azonban csak akkor, nevezetesen 2011 decemberében vette fel a galéria, azóta, hogy az alapítvány vezetője Hajdú Áron, a Bookart kiadó igazgatója lett. Az újranyitáskor az új névhez új koncepció társult, amely Hajdú Áron és a galéria művészeti vezetője, Részegh Botond találkozásának (egymásra találásának) köszönhetően született meg. Ennek alapvetően három tartópillére van. Az első a kvalitás, amelyet illetően nem szeretnének kompromisszumot kötni, s valóban, egy-két esetet leszámítva nem is kötöttek a galéria vezetői. A másik a közvetítő szerep, amelyet a galéria a kortárs magyar és román, erdélyi és magyarországi művészet között játszik, a harmadik pedig az, hogy a közvetítés folyamatába alkalomszerűen, helyi művészeket, tehetséges fiatal alkotókat is beemeljen. Ami azt illeti a fiatalok közé sorolható maga a galériavezető is, hiszen 1977-ben született Csíkszeredában, 1996–2001 között a Bukaresti Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakára járt Mircia Dumitrescu növendékeként, majd 2001–2002-ben ugyanott mesterképzős, illetve gyakornok. 2004-ben DLA-hallgató volt a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.