ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

Kortársat karácsonyra!

A BÁV már hetedik alkalommal rendezi meg kortárs árverését, amely idén december 18-án a MOM Kulturális Központban lesz. Többek között a külföldön is sikeres klasszikus modern alkotók, Maurer Dóra, Keserü Ilona, Victor Vasarely alkotásaira vagy éppen az előző évben rekordot döntő szentendrei művészek, ef Zámbó István, feLugossy László, Deim Pál és Aknay János műveire is licitálhatnak. Az anyagot most először egy jelentős szoborgyűjtemény is színesíti.
A kortárs árverések története a 2000-es évek elejére nyúlik vissza a BÁV-nál, 2019. december 18-án immár hetedik alkalommal rendezik meg a hazai és nemzetközi viszonylatban is a befektetők kedvenceinek számító kortárs festmények és szobrok árverését a MOM Kulturális Központban. Az biztos, hogy ez a sorozat tovább folytatódik, hiszen az Aukciósház kiemelt hangsúlyt helyez erre a piaci szegmensre.

A kortárs kifejezés a széles választékot áttanulmányozva rögtön pontosításra is szorul, hiszen a klasszikus modern alkotók a 30-as, 40-es években születtek, így művészetük a 70-es, 80-as évekre ért be, tehát pontosabb lenne a háború utáni művészet kifejezés.

Victor Vasarely: Staféta. Kikiáltási ára 80 000 Ft

Az árverés első része is ezzel az időszakkal, a korábbi sokszorosított grafikai eljárásokat felváltó szita- és akrilnyomatokkal indul, ami tökéletesen illett a kor pop-art és az avantgard irányzataihoz. Victor Vasarely jól ismert munkái mellett kiemelkedik Vera Molnár édesanyja leveleitől ihletett alkotása. Egy másik, külföldön is a legértékesebbnek számító kortárs művészünk Maurer Dóra, akinek nem véletlenül szentel jelenleg életmű-kiállítást a londoni Tate Modern. A 70-es évekből származó rézkarcai az utóbbi öt évben megtízszerezték értéküket, Undivided című ikonikus alkotására tehát mindenképpen érdemes lesz licitálni. Lucien Hervé neve minden fotóművészet iránt rajongónak ismerős, ő volt többek között a híres építész, Le Corbusier fotósa is. Fia, Rodolf örökölte apja fotózás és építészet iránti elhivatottságát, de ahogy az Eiffel-sorozatában jól látszik, az apai örökséget a kor legújabb grafikai megoldásaival ötvözte.

Sváby Lajos művészetében mindig reagált a jelen történéseire. Témái, mint jelen esetben a boszniai háborút feldolgozó Nem messze tőlünk, szembeállítva a tubusból felrakott, koloritgazdag színekkel, figuráinak lendületes gesztusaival, vibráló képszerkesztésével megkülönböztetett figyelmet vívott ki kortársai közül.

Sváby Lajos: Nem messze tőlünk. Kikiáltási ára 1 200 000 Ft

Az aukció fokozott érdeklődésre számot tartó tételei között bizonyára ott lesznek majd Nádler István gesztusfestményei és szitanyomatai. A katalógus címlapján szereplő Rózsaszín gesztus három egyszerű elem, három tiszta szín párbeszéde, a létet boncolgató és azt egy gesztusban leíró festőalkat színtiszta ars poeticáját adja. A kollekcióban végigkövethetjük, hogyan formálták a római és firenzei utazásai festészetét az erőteljes színektől a lírai alkotásokon át a háromszögmotívumig.

Nádler István: Rózsaszín gesztus. Kikiáltási ára 1 300 000 Ft

Szintén a gesztusfesztészet egy szép példája, de már a pop-art határmezsgyéjén mozog Hencze Tamás Struktúrája. A fontos alkotások között meg kell említeni Mazzag István Talán című főművét, az 1986-os, nagy méretű alkotás a pop-art és a neoavantgard kifejezésformái között egyensúlyozik.

Mazzag István: Talán. Kikiáltási ára 1 200 000 Ft

Az előző évi árverésen már számos rekordot megdöntöttek a szentendrei alkotók. Idén Deim Pál és Aknay János képei mellett ef Zámbó István szürreális festményeire, illetve egy izgalmas szobrára is lehet licitálni, de feLugossy László Hátitemploma is sok érdeklődőre számíthat.

feLugossy László: Hátitemplom. Kikiáltási ára 360 000 Ft

A magyar kortárs festészetből széles merítést nyújtó anyagban megtalálhatjuk továbbá a „mezőgazdasági művészet” úttörőjének, Bukta Imrének egy képét, de licitálhatunk Konkoly Gyula kirándulóira vagy Konok Tamás kollázsaira is.

Borsos Miklós: Afrodité. Kikiáltási ára 250 000 Ft

A reprezentatív kollekcióban jelentős kortárs szoborgyűjtemény is helyet kapott olyan illusztris alkotókkal, mint Mata Attila, Borsos Miklós, Nagy Sándor vagy éppen Botos Péter, utóbbit legfrissebb üvegmunkái képviselik. A műkereskedelmi szempontból még mindig alulértékelt alkotások mindenképpen jó befektetésnek számítanak.

A karácsonyi aukció kiállítását december 7–15. között ingyenesen tekinthetik meg a BÁV Aukciósházban (1052 Budapest, Bécsi utca 1.). Az ékszerek és a műtárgyak december 17-én, a kortárs festmények és szobrok december 18-án, 18.00 órakor kerülnek árverésre a MOM Kulturális Központban. További információk és katalógus.