Maurer Dóra és Tót Endre a New York-i MOMA-ban
A MOMA január 3-ig látogatható, Transmissions: Art in Eastern Europe and Latin America, 1960–1980 című kiállításán Kelet Európa és Latin–Amerika izgalmas, 20 éves periódusának művészete került a fókuszba. Az anyag a paralel stílustörekvéseket és a szellemi kapcsolódásokat mutatja be a földrajzilag ugyan távoli, de a politikai és a társadalmi környezetet tekintve rokon helyeken. A munkákban megmutatkoznak a II. világháborút követő évtizedek politikai feszültségei, a konvenciók és a tömegmédia intenzív beindulásának, valamint az új technikai eszközök rapid fejlődésének ütköztetése. A korszak képzőművészete előszeretettel kísérletezett a hagyományos esztétika felszámolásával, amelyhez remek alapot szolgáltattak a kommunikációs eszközök, a telex, a televízió, a film adta lehetőségek, amik a nemzetközi network élénkülésével is új színezetet kaptak. Mindezt a MOMA összeállítása közel 100 művész munkáin keresztül taglalja.
A bemutatott művészek többek között Marina Abramovic, Dieter Roth, Geta Brặtescu, Tomislav Gotovac, Ion Grigorescu, Sanja Iveković, Bela Kolárová, Maurer Dóra, Mladen Stilinović, Josip Vaništa, a Gorgona kollektív csoport, az OHO group, kelet-európai Fluxus művészet közöttük Tót Endre, Latin Amerikai művészek: Julio Le Parc, Jesús Rafael Soto, Beatriz González, Antonio Dias, Lea Lublin, Ana Mendieta, Oscar Bony, David Lamelas, Marta Minujín.
A teljes művészlista ezen a linken található.
(A képek csak illusztrációk)