Az Út
Fajó János és a Pesti Műhely
Az Út – Fajó János és a Pesti Műhely címmel, több kínai helyszínen bemutatásra kerülő vándorkiállítás indul az MNB Arts and Culture divíziója és a Fajó Alapítvány együttműködésében. Az első bemutató Sanghajban, a Liu Haisu Művészeti Múzeumban 2023. augusztus 19-én nyílt.
Dominanciaközpontok
Kiállítás nyílik Berlinben Reigl Judit műveiből
Reigl Judit, az egyik legnagyobb magyar női absztrakt művész születésének 100. évfordulója tiszteletére nyílik kiállítás a berlini Új Nemzeti Galériában. A június 29-én, Berlin szívében, a magyar származású Reigl Judit tizenhét alkotását bemutató centenáriumi tárlaton a látogató bepillantást nyerhet Reigl életművébe.
Techno a színházban, színház a fesztiválon
Beszélgetés Vajdai Vilivel a TÁP-ról és az idei Kolorádó Fesztiválról
Gyarmati Zea
A belpesti fiatalok buborékából növekedő, nagykovácsi Kolorádó fesztivál több mint száz zenei programon kívül közel száz nem zenei – színházi, „healing”, közösségi és sportprogrammal – készül, de helyet kapnak az edukatív civil projektek és workshopok is. Ez a kísérletezés az AZVLM esszenciája. Ha például délután a Takatttuka
Leopold Bloom Díj 2023
Kihirdették a döntősöket
A 2011 óta kétévenként meghirdetett Leopold Bloom Díj célja a hazai képzőművészek nemzetközi karrierépítésének támogatása. A díjra idén rekordszámú, 96 érvényes pályázat érkezett, közülük választotta ki a nemzetközi zsűri azt a hét alkotót, akik a díj idei döntősei és kiállítói lesznek. A shortlist: Albert Ádám, Asztalos Zsolt, Dezső Tamás, Fusz Mátyás, Hajas Katinka, Trapp Dominika és Vékony Dorottya.
Kassák kortárs művészeti díj 2023
Pályázati felhívás
A Kassák kortárs művészeti díjra nyílt felhívás keretében olyan alkotói tervvel lehet pályázni, amely a huszadik századi avantgárd művészet jelenségeit, valamint az avantgárd mozgalmak által felvetett kérdéseket vizsgálják vagy korszerűen újraértelmezik. A pályázat új mű létrehozására és kiállítási tervére szól.
Abstract Experience
Magyar szereplés Párizsban
A Danysz Galéria Kóródi Zsuzsanna, Tomislav Topic és a Sébastien Preschoux alkotásait mutatja be Párizsban, szemléltetve a geometrikus absztrakció irányának megújulását a fiatal alkotók művészetében. A három különböző nézőpontú alkotó a trompe l’oeil, a perspektíva és az anamorfózis modern örökösei, akik sajátos módon uralják a teret és a színeket.
Techno Zen
2024-ben Nemes Márton állít ki a magyar pavilonban a Velencei Biennálén
A Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a jövő évben sorra kerülő, 60. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjának kurátorát és kiállítását. A zsűri a kilenc pályázat közül Kopeczky Róna kurátor és Nemes Márton festőművész Techno Zen című pályázatát nyilvánította nyertesnek.
Aukció
Másodszor rendeznek árverést a Képírás javára
A közel másfél évtizede működő Képírás internetes folyóiratban azonos súllyal van jelen kép és írás. A második alkalommal rendezett aukció a lapban megjelent képzőművészek műveiből nyújt válogatást, ezzel segítve a folyóirat zavartalan működését.
Gallery Tool Képzőművészeti Pályázat 2023
Felhívás
A GalleryTool elkötelezett a magyar képzőművészek digitalizációs fejlődéséért, ezért 2023-tól képzőművészeti pályázatot hozott létre. A pályázat célja, hogy minél szélesebb körben ismertté váljanak azok a legkorszerűbb digitális eszközök, melyek a művészi karrier fejlődése szempontjából elengedhetetlenek napjainkban.
ESTERHÁZY ART AWARD 2023
Pályázati Felhívás
Ismét lehet jelentkezni az Esterházy Art Awardra. A kiállítással egybekötött díjátadó 2023. december 14-én lesz Budapesten, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban. A pályázat kiírója az Esterházy Privatstiftung.
Lezajlott az Új Művészet jótékonysági aukciója
A kiállítást meghosszabbítottuk
Lezárult az Új Művészet jótékonysági aukciója! Gratulálunk az elárverezett műalkotások új tulajdonosainak és köszönjük nagyvonalú támogatásotokat!
Kortárs jótékonysági aukció az Új Művészet javára
Az Új Művészet képzőművészeti folyóirat 33 éves fennállása óta több nehéz időszakot is megélt, ennek ellenére – a rendszerváltáskor alakult lapok közül egyedüliként – folyamatosan meg tudott jelenni. Remélve, hogy a jelen gazdasági helyzet sem fog ki rajtunk, művész- és galériás barátaink segítségét kértük.