Velencei napló
0. nap
Rudolf Anica
Az 59. Velencei Biennálé sajtónapjait megelőző estén, április 19-én nyílt meg Anish Kapoor kiállítása két helyszínen, az Accademián és a Palazzo Priuli Manfrinban. Utóbbi épület 300 évig a Priuli család tulajdonában állt, a 18. század közepén átalakították, majd 1788-ban Gerolamo Manfrin dohánykereskedőé lett, akinek híres gyűjteményét még Canova, Lord Byron, John Ruskin és Manet is fontosnak vélt megtekinteni. A gyűjtemény aztán széthullott, de a Gallerie dell’Accademia szert tett belőle többek között Mantegna-, Giorgione-művekre.
Az 59. Velencei Biennálé sajtónapjait megelőző estén, április 19-én nyílt meg Anish Kapoor kiállítása két helyszínen, az Accademián és a Palazzo Priuli Manfrinban ╱ Fotó: Rudolf Anica
Már az első teremben sokkoló a monumentális, fekete-piros szilikonból készült, 2022-es Moria-hegy (Mount Moriah at the Gate of the Ghetto) ╱ Fotó: Rudolf Anica
A Symphony of the Beloved Sun, a felkelő (vagy inkább lemenő) nap a belőle hulló és mindent beborító, több tonna piros viasz bizarr tömegeivel nyomasztó és egyben felemelő végét sejteti a life & death industrynak ╱ Fotó: Rudolf Anica
A palazzo jelenleg renoválás alatt áll, a Manfrin Project keretében hamarosan menő kulturális központtá válik, de addig is a félig kész, a múlt fényét és pusztulását egyaránt magukon hordozó falak között kapott helyet a gigantikus ikerkiállítás egyik fele, amely hivatalosan nem a biennálé eseménye, és amelynek az amszterdami Rijksmuseum igazgatója, Taco Dibbits a kurátora. Mindenesetre jó kezdet a biennáléhoz.
Már az első teremben sokkoló a monumentális, fekete-piros szilikonból készült, 2022-es Moria-hegy (Mount Moriah at the Gate of the Ghetto), amely betölti az egész teret, de a véres húsdarabokra, megkínzott állatokra emlékeztető vágóhídmotívumok a többi helyiségben is felbukkannak hol több tíz méteres installáció, hol óriás táblakép formájában. Az installációk helyspecifikusak, ide a Manfrinba készültek. Tulajdonképpen az összes terem összes műve – a tükrök, a mindent elnyelő fekete munkák, a festmények – a központi nagy installációval állnak oda-vissza párbeszédben, amely Kapoor spirituális gondolkodását a leginkább kifejezi. A Symphony of the Beloved Sun, a felkelő (vagy inkább lemenő) nap a belőle hulló és mindent beborító, több tonna piros viasz bizarr tömegeivel nyomasztó és egyben felemelő végét sejteti a life & death industrynak. Nem véletlenül jutott eszünkbe Hermann Nitsch, pedig akkor még nem is tudtuk, hogy ezen a napon halt meg.