Tartalom VONZÁSOK ÉS VÁLASZTÁSOK 4╱Jankó Judit: Elveszett örökség — szimbolikus visszaszerzés. Beszélgetés Molnos Péterrel10╱Eged Dalma: Az utak elváltak. Modernizmus Magyarországon 1900-193013╱Jankó Judit: Párizs mindenkinek. Beszélgetés Virág Judittal és Kelen...
Fülöp Tímea
A digitalitás felé eltolódott hétköznapokban várható volt, hogy a kultúrafogyasztási szokásaink is meg fognak változni – ezt a folyamatot csak felgyorsította a jelenlegi helyzet. Mióta a 2010-es évek második felében a rendszeresen frissített és karbantartott művészhonlapok inkább már csak a sztárművészek hóbortjává váltak, azok a nézők, akiknek nincs lehetőségük meglátogatni a galériát, az Instagramot görgetve szerzik be napi képzőművészeti betevőjüket. Ez a megmutatkozás és a leskelődés különös keverékét szüli, hiszen a kvázi portfólióként működtetett felületen egymás mellé kerül a pontos képaláírással ellátott reprodukció és a művész reggelire elfogyasztott chia magos zöld turmixa. A régóta létező, de most egy csapásra népszerűvé vált, online elérhető, 3D-ben modellezett kiállítások egyrészt azokat célozzák, akiknek nincs ínyére az Instagramra jellemző regiszterbeli disszonancia, másrészt azokat, akik igényt tartanak a viszonylagos térélményre és a kurátori munkára.
Fülöp Tímea
Lenni alapvetően nehéz (rossz?) mostanság, különösen ha pályakezdő művésznő az ember – sugallja Rieder Gábor megnyitóbeszéde a Néha az óceánnal merülök című kiállítás kapcsán készült videóban. A Deák Erika Galériában olyan munkák kerültek bemutatásra, amelyek általános vágyak szimbolikus rémálommá válásáról szólnak – érdekes módon úgy, hogy bár a be nem teljesedett vágyak egy tőről fakadnak, a művésznők által rájuk adott személyes magyarázatok látszólag ellentétesek. A feltett kérdés tehát az, hogy miért nem lehet egyről a kettőre jutni, ami előfeltételezi, hogy ez a sivár valóság, a válaszok pedig a történelmet, a társadalmat, a szcénát vonják felelősségre.
Bordács Andrea
A múzeumi virtuális túrák körülbelül a 2000-es évek elején indultak, s a világ számos múzeuma próbálkozott a virtuális bemutatkozásokkal. Ekkortájt már Magyarországon is készültek ilyen séták, de a kezdeti lelkesedés után a nagyrészük eltűnt az intézmények weboldaláról. A pontos okokat illetően csak feltételezések vannak, például indokolhatta az, hogy a közönség részéről akkor talán nem volt olyan nagy igény erre, és számos intézmény aggódott, hogy ha virtuálisan bejárhatják a tereiket, akkor nem fognak személyesen odalátogatni, hisz megkapják azt az élményt személyes jelenlét nélkül. Ezt már akkor is irreális feltételezésnek tűnt, hisz bizonyíthatóan azokat a műveket szeretnék látni a leginkább, melyekkel a legtöbbször találkoznak más formában, helyszínen.
Jankó Judit
Időbe telt, míg feloldottam a fura tiltásokat arról, hogy mivel nem foglalkozhatok, rájöttem, bármerre elindulhatok, bármelyik médium az enyém is lehet. Egy viszonylag hosszú folyamat végén jutottam el oda, hogy egyre több videót készítek. Amikor a helyekkel, terekkel dolgoztam, ezeket az atmoszférikus installációkat sokszor úgy éltem meg, mint mozdulatlan narratívákat, amelyek egy idő után kiolvadnak a dermedtségükből.