Horváth Márk
A koronavírus-járvány és az ökológiai katasztrófa mint metakrízis együttesen a lehangoltság, a reményvesztettség és a kilátástalanság érzéseit kelthetik bennünk. Roppant fontos kérdés, hogy a kortárs művészeti, valamint általánosságban a kultúratudományos közeg mit tud kezdeni a negativitás és a kilátástalanság ezen többletével, amely mint valamilyen sötét végzet vagy elkerülhetetlen sors leselkedik ránk.
Az Új Művészet áprilisi száma az utópiák sötét regiszterétől a luxusapartmanok fényárban úszó panorámájáig ível. Mi történik, amikor egy-egy olvasat, képzőművészeti gesztus hirtelen láthatóvá tesz ezidáig rejtekező jelenségeket? Áprilisi keresztmetszetünkben betekintést nyerünk a geometrikus absztrakció regionális jelentésrétegeibe, a művészetoktatás határokon átívelő tendenciáiba és lokális kihívásaiba, valamint a hungarofuturizmus teoretikus módszerének tágasabb összefüggéseibe.
Győrffy László
Acélkék plakátok hirdetik, hogy idén elmarad a karácsony: a jövőképemet időben szimulációs kapszulákba zártam, minden más csak a jelen karácsonyának hús-vér kísértete, de túl hosszúra nyúlt az online megnyitó, ezért kilépek a spektrális jelenlétből, hogy megtudjam, működik-e még a lábam a fantomfájdalom jelentkezése előtt – a Gutenberg tér üres, csak fertőzött répák hevernek a játszótéren az anorexiás égbolt alatt. A TOBE Gallery adventi Instagram-kampányának szellemes geometriája fokozatosan készített fel az év végi kellemetlenségekre, amelyben a hírnök szerepét Jessica Harrison angyalian bájos, műgyantával preparált kerámiája töltötte be, az ajándékozás gesztusával emelve maga elé saját beleit: elnézést, remélem nem baj, ha nincs becsomagolva, de nehéz évünk volt, a legfontosabb úgyis a SZERETET.