ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator
A kritika derűje Having no common past, let's have a common future

A kritika derűje
Having no common past, let's have a common future

2021. november 3. |

Tillmann Ármin
Mi a művészet, ha nem utópia, a szabadság nem helye a szabadságnélküliség viszonyai között? Már-már közhely, hogy a jóléti állam szociális struktúráit lebontó neoliberalizmussal az utópikus energiák kimerültek, helyüket pedig a disztópikus imagináció vette át. Ám ennél jóval bizonytalanabb a disztópia késő kapitalista alakzatának státusza: vajon a tőkés termelési mód mélystruktúráit felszínre hozó társadalomkritikát nevezzük disztópiának vagy a puszta túlazonosulást azzal a társadalmi patológiával, melynek diagnózisa a kulturális képzelet kimerülése? Mert eleve nehézségekbe ütközik kritikai distanciát felvennünk azzal szemben, ami nem előttünk, de nem is mögöttünk van, hanem amibe mintegy fokozatosan belesodródunk.

Megjelent az áprilisi lapszámunk

Megjelent az áprilisi lapszámunk

2021. április 15. | ,

Az Új Művészet áprilisi száma az utópiák sötét regiszterétől a luxusapartmanok fényárban úszó panorámájáig ível. Mi történik, amikor egy-egy olvasat, képzőművészeti gesztus hirtelen láthatóvá tesz ezidáig rejtekező jelenségeket? Áprilisi keresztmetszetünkben betekintést nyerünk a geometrikus absztrakció regionális jelentésrétegeibe, a művészetoktatás határokon átívelő tendenciáiba és lokális kihívásaiba, valamint a hungarofuturizmus teoretikus módszerének tágasabb összefüggéseibe.

A disztópiába vetett remény Efemer rémálmok

A disztópiába vetett remény
Efemer rémálmok

2021. március 1. |

Fülöp Tímea
Lenni alapvetően nehéz (rossz?) mostanság, különösen ha pályakezdő művésznő az ember – sugallja Rieder Gábor megnyitóbeszéde a Néha az óceánnal merülök című kiállítás kapcsán készült videóban. A Deák Erika Galériában olyan munkák kerültek bemutatásra, amelyek általános vágyak szimbolikus rémálommá válásáról szólnak – érdekes módon úgy, hogy bár a be nem teljesedett vágyak egy tőről fakadnak, a művésznők által rájuk adott személyes magyarázatok látszólag ellentétesek. A feltett kérdés tehát az, hogy miért nem lehet egyről a kettőre jutni, ami előfeltételezi, hogy ez a sivár valóság, a válaszok pedig a történelmet, a társadalmat, a szcénát vonják felelősségre.