Molnár Judit Lilla
Saját magam részéről olykor fontosnak érzem, hogy szót emeljek bizonyos témákban, olykor nem. Még ha van is konkrét társadalmi jövőképem, engem jobban foglalkoztat, hogy a művészeti közeg anomáliáira irányítsam a figyelmet.
Örök pályakezdőnek tartom magam
Thészeusz galériája
Az FKSE Feltárása és Helyreállítása
Fülöp Tímea
Létezik egy filozófiai kérdésfelvetés Thészeusz hajója kapcsán, melyet Plutarkhosz jegyzett fel. A dilemma az, hogy ha az utolsó deszkát és az utolsó szöget is lecserélik a hajón az idővel sorozatosan szükségessé váló javítások során, akkor vajon még mindig Thészeusz hajójáról van-e szó. Vagyis a tárgy identitása kötődik-e annak anyagához, vagy arról teljesen leválasztható, hiszen az a használóban, netán a közösségben képződik meg egyszerre történeti és gondolati alapon. Talán ebből az irányból a legkönnyebb megközelíteni az FKSE-ben lebonyolított, Feltárás című projektet, még ha egészében jóval túl is mutat ezen.
„Mint egy nagy, becsomagolt ajándék”
Europartrain
Molnár Ráhel Anna
Amikor anyagokat gyűjtöttem ehhez a szöveghez, az FKSE (Fiatal Képzőművészek Stúdiójának Egyesülete) archívumába is bementem. Egy hangfelvételt kerestem kazettán – hogy még létezik-e, abban nem voltam biztos –, amin Bencsik Barnabás ad interjút egy nemzetközi gigaprojekt kapcsán, valamikor a 90-es évek végén. Egy vonatról beszél, amelynek stúdiókká és kiállítóterekké alakított vagonjai nem sokkal a rendszerváltás után szelték át Európát. Az Europartrain – a holland Hans Kalliwoda művészeti projektje – 1997-ben indult Thesszalonikiből, és összesen tizenöt ország érintésével másfél év alatt felment egészen Svédországig.
A kritika derűje
Having no common past, let's have a common future
Tillmann Ármin
Mi a művészet, ha nem utópia, a szabadság nem helye a szabadságnélküliség viszonyai között? Már-már közhely, hogy a jóléti állam szociális struktúráit lebontó neoliberalizmussal az utópikus energiák kimerültek, helyüket pedig a disztópikus imagináció vette át. Ám ennél jóval bizonytalanabb a disztópia késő kapitalista alakzatának státusza: vajon a tőkés termelési mód mélystruktúráit felszínre hozó társadalomkritikát nevezzük disztópiának vagy a puszta túlazonosulást azzal a társadalmi patológiával, melynek diagnózisa a kulturális képzelet kimerülése? Mert eleve nehézségekbe ütközik kritikai distanciát felvennünk azzal szemben, ami nem előttünk, de nem is mögöttünk van, hanem amibe mintegy fokozatosan belesodródunk.
A kifordított művész
Profán és örök egó
Fülöp Tímea
Belső világainkat harmóniára szokás alapozni, Horváth Villő – zenei művésznevén Villö Acetone – FKSE-beli environmentjét azonban az ellentétek feszültsége tartja egyben: a külső-belső oppozíciók akadályozzák meg, hogy az anyaméhszerű installáció, az önvizsgálat során ásott bánya ránk szakadjon. Az intim teret, a puha vallomásosságot, a nagy kitárulkozást fémláncok és jégkristályra emlékeztető függők ellenpontozzák a falakra szögezve a légies textilek redőit, így előzve meg a mindent eltemető húsomlást.
Vizuális tereprendezés
Váczi Lilla: Terepminta
Istvánkó Beáta
Váczi Lilla a tavaszi lockdown miatt elnapolt és október végén megnyitott Terepminta című projektje is ezt az eklektikus, leginkább a kelet-magyarországi vidékre jellemző összevisszaságot hivatott bemutatni. A kiállítótérbe belépve rögtön egy viszonylag indokolatlanul elhelyezett zöld építkezési háló állja a látogató útját, azt megkerülve pedig lassan feltűnik a többi galériatérben felejtett bontási anyag is. Minden megjelenik itt, amivel a néző jó esetben egy lakás- vagy házfelújításon, kevésbé szerencsés esetben pedig nap mint nap a kert végében találkozhat: építési törmelék, törött cserepek, Ytong és bontott tégla, vasbeton és hullámpala darabok.
A produktum maga a folyamat
Interjú Kolozsvári Csengével a montreali SenseLab budapesti workshopja kapcsán
Workship
„A cél végül is az, hogy a látásmódunk megváltozásával a hozzáállásunk, a cselekvéseink is megváltozzanak, és ezek újfajta megoldásokhoz vezessenek szociopolitikai szinten is. Ha nem változtatunk az értékrendünkön – például a szinte mindent átható emberközpontú gondolkodásunkon, amely gátolja azt, hogy önmagunkat egy széleskörű ökológia részeként tudjuk értelmezni –, és ha nem tudjuk ezt a tettek szintjére is lefordítani, akkor nem várhatjuk el, hogy újfajta eredményeket kapjunk, és meg tudjuk változtatni, mondjuk, a klímakatasztrófa lefolyását.”