Horváth Márk
A koronavírus-járvány és az ökológiai katasztrófa mint metakrízis együttesen a lehangoltság, a reményvesztettség és a kilátástalanság érzéseit kelthetik bennünk. Roppant fontos kérdés, hogy a kortárs művészeti, valamint általánosságban a kultúratudományos közeg mit tud kezdeni a negativitás és a kilátástalanság ezen többletével, amely mint valamilyen sötét végzet vagy elkerülhetetlen sors leselkedik ránk.
Fülöp Tímea
Különös képzavar az a cím, hogy Fingerprints are blown by the wind towards a sacred land. Horváth Ádámnak a Horizont Galériában kiállított munkáihoz azonban nem akkor kerülhetünk közelebb, ha felszámoljuk ezt a zavart, hanem éppen ellenkezőleg, akkor, ha elmélyülünk benne. A kiállítás leírása olyan kulcsszavakat ajánl a művek kontextusba helyezéséhez, mint az „illúzió” és a technoromantikával szemben tételezett „bioromantika”. Az igazi alaphangot azonban Keresztesi Botond megnyitószöveg helyett bemutatott performansza vagy, mondhatnánk rögtön, szertartása adja meg, amelynek során terepruhába és símaszkba öltözve olvassa fel az Adobe programok (közülük is legfontosabbként a Photoshop) szövegdobozaiban automatikusan megjelenő Lorem ipsumot.