Sirbik Attila
Bohus Réka korábbi sorozatait (Konstruktum, Ami maradt) az egyes tárgycsoportokhoz fűződő személyes kötődésének megragadása jellemezte; a tárgyak bemutatása által absztrahált bizonyos érzelmi szálakat. Jelen témájának ihletője saját gyermeke, aki négy és fél éves korából adódóan a maga egyedi módján érzékeli saját környezetét. Ez az életszakasz, melyet jelenleg megél (második kisgyermekkor), a személyiségfejlődés egy kiemelkedő jelentőségű korszaka. Egyre erősebb éntudattal rendelkezik, van akarata, apróbb céljai. Tapasztalati tudás hiányában azonban teljesen másként, azaz nem értelmi, hanem sokkal inkább érzelmi alapon kapcsolódik a jelenségekhez, az ismeretlenre pedig saját fantáziájával próbál magyarázatot találni. A látás számára a legfontosabb érzékelési mód; olyan részleteket tart fontosnak, melyek érzelmi világára gyakorolnak hatást.
Az időnek nincs keze, se szája
Nők a piacon
Női alkotók műkereskedelmi szerepléséről
Rudolf Anica
Martos Gábor évtizedek óta műkereskedelemmel foglalkozik. Első könyve, a Műkereskedelem – Egy cápa ára, 2013-ban jelent meg a Typotex gondozásában, a műkereskedelem világába való bevezetést célozta. Ezt követte 2018-ban a második kötet, az „Ilyet én is tudok”, amely az absztrakt, nonfiguratív művészet műkereskedelmi szereplését járta körül. Már akkor felmerült a szerzőben a gondolat, hogy e kettő mellé egy harmadikat is írna, amely újabb szeletet ragadna ki a műkereskedelem nagy területéről, ez pedig a női alkotók szereplése. A könyv 2021 júniusában jelent meg. Bordács Andrea esztétával, műkritikussal, nőművészet-kutatóval, Makláry Kálmán műkereskedővel és a könyv szerzőjével beszélgettem.