Az elmúlt évben a nyomtatottól tartalmilag teljesen eltérő online változatunk lecserélésével kezdtük a sort: az eredmény egy könnyen kezelhető és áttekinthető felületű, új rovatokkal és szerzőkkel gazdagodó, gyorsan bővülő elektronikus folyóirat lett, mely a pozitív visszajelzések alapján igazolni látszik várakozásainkat. Folyóiratunk mostantól új, nagyobb formátumban, megváltozott grafikával, tartalmilag némiképp módosulva jelenik meg.
Kozák Csaba
Biró Ildikó és Jakabházi Sándor közös tárlatának címe Határeset. Ezt a főnevet a Wikiszótár így értelmezi: „nem egyértelmű tény, helyzet, amelynek besorolása, meghatározása kétféle is lehet, ezért bizonytalan.” Esetükben a cím arra utalhat, hogy Biró és Jakabházi a magyar–román határon innen és túl élnek; Szeged és Temesvár csupán 115 kilométerre fekszenek egymástól. A hívószó azt is jelezheti, hogy mindkét alkotó műveinek mérete, technikája, datálása hasonló, mindketten egyaránt használnak ábrázoló, figurális és absztrakt fragmentumokat, ám munkáik egyértelműen elkülöníthetőek, közöttük is húzódik egy határ.
Kozák Csaba
Kontur 2008-ban az Ybl Miklós Egyetemen Kapy Jenő mesternél szerezte építészmérnöki diplomáját, majd a dániai Vitus Bering University hallgatója volt, Fajó János szerencsi szabadiskoláját pedig 2006 és 2011 között látogatta. A jelen tárlat válogatást mutat be az utolsó három évben készült két- és háromdimenziós munkáiból. A 16 művét bemutató anyagnak az egynegyede visszacsatolás az idei év januárjában a Magyar Építőművészek Szövetségének Kós Károly termében rendezett Négyzetek című kiállításához.
Kozák Csaba
Valószínűsíthető, hogy az emberi beszéd első dadogó szótagjai az afrikai kontinensen 1.800.000 évvel ezelőtt megjelent Homo Erectus (a „felegyenesedett ember”) szájából hangzottak el. Az viszont bizonyos, hogy a kiállítás címében jelzett fogyasztás és kommunikáció az idők kezdete óta párban járt, hiszen egy őskori törzs, horda tagjai csakis úgy vadászhatták le a napi betevőt, ha a vadászat előtt/közben folyamatosan kommunikáltak egymással, mivel csakis a csapatmunka eredménye lehetett, hogy felhajtsanak, becserkésszenek és leöljenek például egy mamutot.
Kozák Csaba
Vásárhelyi Gilgames-sorozata az agyagtáblákra vésett verbális mű vizuális parafrázisa, sajátos értelmezése. Művein feltűnik Etana, aki egy ősi király volt Kish városában, ám gyermeke nem lehetett. Egy napon megmentett egy éhező sast, aki hálából felvitte a mennybe, hogy ott ráleljen az élet füvére. Így születhetett meg fia, Balih. A művész grafikai lapjain ott van Istár, aki alámerült az alvilágba, ám arra is képes volt, hogy visszatérjen onnan.
Kozák Csaba
A Térformálás kiállítás triásza nemcsak alkotásaik okán és jogán álltak össze a jelen tárlatra, hanem azért is, mert mindhármuk mestere a tavaly elhunyt Fajó János, Kossuth-díjas festőművész, grafikus, szobrász volt. Fajót Kassák Lajos egyetlen tanítványaként jegyzi a szakma, míg Fajó több tanítvánnyal – így az itt kiállító Boros Tamással, Dorka Noémivel és Marafkó Bencével is – büszkélkedhetett.
Kozák Csaba
A szándékos fogalmazásmódból adódóan nem a személy karaktere, nem az egyéniség a fontos, hanem annak a reprezentációja, hogy a társas magányra kényszerített világban kiürülőben van az egykori értékrend, az emberi kommunikációt átvette a gépi mobilozás csodája/csapdája. Nos, Kopek ebben a kiüresedő utcai díszletben is azt láttatja, ahogy a leglényegtelenebb, leghétköznapibb tárgyak, a kockakövek, a szemetesládák, a lefolyónyílások, a rozzant kerékpárok is megszépülnek, felértékelődnek. A hangsúly a pocsolyák vízében tükröződő látványban van.
Kozák Csaba
Párhuzam – mondja a kiállítás címe. Ám nekem erről a sík egyeneseinek egyik axiómája jutott eszembe, melynek értelmében két párhuzamos között a távolság mindig állandó. Az pedig, hogy „a párhuzamosok a végtelenben találkoznak” (örök példaként felhozva a vasúti sínpárt), az – a mondat szimbolikus jelentésén túl – csak a perspektívából adódó optikai illúzió.