Tayler Patrick
A jelenlegi projekt kiindulópontjaként szolgál az egykori Petrezselyem utcai megfigyelőállomás, melynek utópisztikus falansztertartozékként is parádés kültéri egységei egy időfolyamból kiszakított tudományos paradigmára mutatnak vissza. A Rézmál-dűlő az Országút és a faraktárok közé ékelt telken mintha már a múlt században is valamiféle titkos tudás multitemporális ambróziáját gyűjtögették volna ezekről a futurisztikus felhőkaptárakról.
Sárai Vanda
Nem meglepő, hogy Németh Ilona kutatása is a művész saját élményéből indul ki: dunaszerdahelyi otthonából arra a kiürült területre nyílik kilátás, ahol egykor az a Juhocukor gyár állt, amely az ő születésével szinte egyidőben kezdte meg működését, és amelyet 2006-ban számoltak fel véglegesen. A Németh által kezdeményezett, 2017-ben induló és évről évről egyre bővülő Eastern Sugar kutatási projekt a dunaszerdahelyihez hasonló szlovákiai, csehországi és magyarországi cukorgyárak történetét tárja fel, felmutatva azokat a gazdasági, lokális és geopolitikai okokat, amelyek a régió cukoriparának szinte teljes megszűnéséhez vezettek.
Rudolf Anica
Martos Gábor évtizedek óta műkereskedelemmel foglalkozik. Első könyve, a Műkereskedelem – Egy cápa ára, 2013-ban jelent meg a Typotex gondozásában, a műkereskedelem világába való bevezetést célozta. Ezt követte 2018-ban a második kötet, az „Ilyet én is tudok”, amely az absztrakt, nonfiguratív művészet műkereskedelmi szereplését járta körül. Már akkor felmerült a szerzőben a gondolat, hogy e kettő mellé egy harmadikat is írna, amely újabb szeletet ragadna ki a műkereskedelem nagy területéről, ez pedig a női alkotók szereplése. A könyv 2021 júniusában jelent meg. Bordács Andrea esztétával, műkritikussal, nőművészet-kutatóval, Makláry Kálmán műkereskedővel és a könyv szerzőjével beszélgettem.
Áfra János
Az emlékeztetés intézményeiként a múzeumok és galériák sajátosan viszonyulnak a bemutatott tárgyakhoz, általában a kiállítóteret mint a töredékes nyomokat narratívába rendező médiumot teszik szemlélhetővé, kontinuitást teremtenek a más-más minőségű objektumok közt különféle szövegekkel oldva az idegenségérzetet. Az egészlegesség szimulációjának hála, elfeledkezhetünk arról, hogy az emlékezésre alkalmat adó időszaki kiállítás mindig egy válogatási folyamat – tehát redukció és stilizáció – eredménye, elhallgatásokkal övezett, átmenetileg megtapasztalható képződmény, bizonyos értelemben tehát a felejtés terét képezi meg.