ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator
Posztdigitális szimbolizmus és mainstream eszképizmus Góth Martin: Start Menu

Posztdigitális szimbolizmus és mainstream eszképizmus
Góth Martin: Start Menu

Fülöp Tímea
Amikor az önmagát komolyan nem vevő helyzetértékelés vizuális szóviccekhez folyamodik, hogy a betárcsázós internet korából kölcsönvett szimbólumokkal fejezze ki generációs hovatartozását, akkor a posztdigitális eszképizmus légüres térbe kerül. Góth Martin kiállításán nem érdemes megkérdezni, hogy milyen volt a 90-es évek, nemcsak a szokásos okból, miszerint minden felelevenítésre szépia filtert rak a nosztalgia, vagy egyenesen megteremt egy sosem volt múltat, ami aztán kopogó szellemként kísérti – ma mindenki Mark Fishert olvas –, hanem már azért sem, mert az anyag tájidegen.

Hősök és generációk  Az 1990-es évek társadalmi nosztalgiája iránti kortárs nosztalgiáról 

Hősök és generációk 
Az 1990-es évek társadalmi nosztalgiája iránti kortárs nosztalgiáról 

Hermann Veronika
Meglepően sok, a társadalmi nosztalgia jelenségeivel foglalkozó írás idézi Paul Simon 1986-os, The Boy in the Bubble című dalának elhíresült sorát, miszerint „It’s every generation throws a hero up the pop charts”, vagyis minden nemzedék a slágerlisták élére repíti a saját hősét. Első látásra logikusnak tűnik a metonímia, hiszen a dal maga is a nosztalgiáról vagy annak valamiféle kikristályosodásáról szól, a cikkek és tanulmányok pedig gyakran élnek efféle szellemes bevezetővel, hogy illusztrálják popkulturális jártasságukat. Csakhogy, ha minden nemzedéknek megvan a saját hőse, akkor miért a nosztalgia a hívószó, vagy másképpen fogalmazva: ha a nosztalgia kapcsán idézzük ezt a sort, az inkább azt jelenti, hogy minden nemzedéknek van egy hőse a slágerlisták élén, aki egy korábbi nemzedék hősére emlékezteti a jelen éppen aktuális birtokosait.

A mi és a hogyan felcserélhetőségéről Pécs, 25

A mi és a hogyan felcserélhetőségéről
Pécs, 25

Fülöp Tímea
A FUGA (Budapesti Építészeti Központ) aktuális kiállításának címe Egzisztencia, alcíme pedig Magunkon kívül – 25 éves a pécsi Művészeti Kar, ami ebben a formában megtévesztő lehet, mivel a kiállítás elsősorban retrospektív ünneplése a kar alapító képzőművészeinek, a jelenlegi oktatóknak, a doktoranduszoknak, illetve a graduális hallgatóknak, és csak másodsorban a sejtetett vizuális fogalomvizsgálat. Ez részben azért van így, mert a válogatás reprezentatív, tehát a tér büszkeségfalként funkcionál, hiszen a szelekció meghatározó szempontja volt, hogy az elmúlt negyed évszázad legjobbnak tartott pécsi kötődésű munkái kerüljenek ki. 

A szemét mint metafora Trash art, amatőrizmus és popkultúra

A szemét mint metafora
Trash art, amatőrizmus és popkultúra

Hermann Veronika
Szemét és művészet európai kontextusa kevésbé a mainstream fogyasztás ellenkódjaiban, sokkal inkább a 20. század eleji avantgárd művészeti hagyományokban gyökerezik. Nem lehetetlen amellett érvelni, hogy Marcel Duchamp mindenki által unalomig ismert piszoárja nemcsak a ready-made, hanem a trash art korai megnyilvánulása volt. Az európai képzőművészet kanonikus szabályai szigorúbbak voltak az amerikainál, a kettő közötti különbség a két kontinens kulturális különbségeiből is adódik. Míg az amerikai avantgárd sok esetben a megállíthatatlannak tetsző fogyasztói kultúra kifigurázása volt, Európában mindez a saját, sok évszázados hagyomány által inkorporált kánon és esztétikai szabályrendszer kicselezése, parafrázisa vagy ironikus felforgatása.

Keep cool, fool A cool jazz esztétikai és ideológiai koncepciói

Keep cool, fool
A cool jazz esztétikai és ideológiai koncepciói

Hermann Veronika
A kultúrtörténet egyébként is hajlamos viselkedésmódok alapján kanonizálni: ezek a figurák – valamint Lester Young, Lenny Bruce, Billie Holiday, Juliette Gréco, Charlie Parker és sokan mások – a cool ideológiát, a világ ellen való stílusos lázadás programját valósították meg saját művészeti és társadalmi gyakorlatukban.

Pin It on Pinterest