Horváth Márk – Nemes Z. Márió
Ha az idegenség felfénylése és materialitásának megmutatkozása foglalkoztat bennünket, akkor arra van szükség, hogy ezt az elbizonytalanító, sehova sem vezető idegenséget „önmagában vett” idegenségként kezeljük, mégpedig a megszokott szemantikai vagy szintaktikai diskurzusformák destabilizálódásán keresztül. A poszthumán ikonográfia kettős idegenségéről van szó, az antropocén klímakataklizmája által élettelenített tájon, egy olyan nonhumán xeno-materialitás felragyogásáról, amelyet kizárólag a filozófia és az esztétika határterületeinek kaotikus ütköztetésén és barokkos, átláthatatlan kombinációján keresztül közelíthetünk meg.
