Mesterséges természet, természetes vágy
Biofília – In my natural habitat

Maron Veronika

A kiállítás címét és témáját adó „biofília” a bios és a philia görög szavak összetételéből eredeztethető: előbbi az életet, élettel telit jelenti, míg az utóbbi a mély szeretetet jelöli. Az összefonódó szavakból Arisztotelész származtatta a biofília kifejezést, amelyet egyszerűen az élet szereteteként értelmezett. A fogalmat a modern gondolkodásban elsőként Erich Fromm német filozófus és szociálpszichológus vezette be. The Heart of Man (1964) című könyvében az ember élethez való viszonyait értelmezi, és ezek egyik orientációjaként a biofíliát jelöli meg, amelyet a halál és pusztítás ellentéteként, valamint az élő rendszerek iránti vonzódásként értelmez – nem szűkítve le azt a természethez való kapcsolódásra.

A biofília hipotézisét Edward O. Wilson amerikai biológus fogalmazta meg, aki szerint az ember veleszületett hajlammal rendelkezik az élővilághoz és más élő rendszerekhez való kapcsolódásra. Wilson úgy véli, hogy evolúciós örökségünk része a természetes környezetek, a biológiai sokféleség és az élőlények iránti érdeklődés, mivel ezek alapvetően meghatározták az emberi faj fennmaradását és fejlődését (Wilson, 1984).

A kiállítás alcíme – In my natural habitat – ironikus éllel bír, hiszen a kijelentés arra utal, hogy a természetes közegünkben vagyunk, ahol boldognak, felszabadultnak érezzük magunkat, ahol a környezet otthonossága biztonságérzetet ad. Napjainkban azonban egyre inkább belső, személyre szabott terekre szorul az ember élőhelye, ellentétben azzal, ami korábban évezredekig természetesnek bizonyult: a természettel. Az emberi invenciók és a komfort iránti egyre növekvő vágy hatására elődeink a természet viszontagságai ellen menedékeket alakítottak ki, így háttérbe szorult az ember és a természet közötti kölcsönös, tiszteletteljes viszony. A mindennapi kapcsolódást felváltotta a természeti erőforrások kiaknázása a kényelmesebb és fejlettebb életforma érdekében, a természet látogatása pedig inkább hobbivá vált, mintsem az élet esszenciális részévé.

A tárlaton 11 művész számos, különböző műfajú, széles anyaghasználattal dolgozó munkája mutatkozik meg. A természet szeretete és otthonossága kevésbé a természet adta örömök átadásában nyilvánul meg, sokkal inkább a természet fogalmához kapcsolódó asszociációk, aggályok és vágyak kifejezése jellemzi a művek tematikáját. Több műtárgyban is visszatérő fogalom a megőrzés. A természetben ma is megtalálható állatok rövid életciklusát archiválja Éberling Lili Preparált természet című munkája, amelyben a levedlett hüllőbőrök számára egyfajta mikrokozmoszt teremt, ahol azok tovább élhetnek. Kőnig Zsófia Kinga Élő anyag című művében párhuzamba állítja a múltat a jelennel: fosszíliák megidézésével és ma is élő állatok maradványainak a kézzel készített papírba való beépítésével.

Szabó Mihály Vázsony művei másik irányból közelítenek a megőrzés kérdéséhez. A kiállított munkák halott állatok maradványaiból állnak, amelyek a kiállítás kontextusában egyszerre őrződnek meg, alakulnak át és öltenek új formát. Ily módon válik egy szajkóból kis méretű repülő vagy egy szarvas legjelentősebb díszéből, az agancsból a kátrány martaléka.

Az élővilágból kölcsönzött, talált tárgyak Nádasi Rozália munkáiban is megjelennek, ahol olyan különböző anyagok, mint a lúdtoll, a rókabőr, a kukoricacsuhé lépnek interakcióba a fotóemulzió segítségével előhívott képekkel. Bodnár-Vida Borbála a természet legalapvetőbb építőköveit, a fák ágait használja nagy méretű installációjához, illetve egy fekvésében és hierarchiájában is horizontális virágoskert megalkotásához.

A homok finom szemcseméretű törmelék, ízéről azonban nem mondható el ugyanez. Vass Álmos homokreliefjében azt a triviális, első találkozást eleveníti fel, mikor az anyaggal való ismerkedés és játék közben az véletlen a szánkba kerül, és a fogak közé szorult homokszemcsék kellemetlen csikorgása beleivódik az emlékezetbe.

A kiállítást az újszerű anyaghasználat is jellemzi: Éberling Lili Natural habitus / Belső gyermek című munkájában 3D-nyomtatással hoz létre gesztenyehéjba burkolt matrjoska babát. Emellett a talált tárgyak gyakori használatba vétele is meghatározó elem, ahogy azt a korábban bemutatott művek is igazolják. A vizuális művészet kaleidoszkópszerű összképében a különböző műfajok és technikák színes foltokként rendeződnek egymás mellé: a hagyományosabb eljárások is helyet kapnak, mint Medgyesi Rudolf kerámiamunkái vagy Somogyi Alíz akrilfestményei.

A művek tematikájában az átváltozás is központi szerepet játszik. Egy emberöltő során nemcsak saját testünk és személyiségünk változásait tapasztaljuk meg, hanem a minket körülvevő külső világ, vagyis a természet átalakulását is. Medgyesi Pupa című munkájának jelentése báb. A metamorfózis bekövetkezte előtti utolsó fázisban ábrázolja önmagát a művész életnagyságú kerámiabábként csüngve a plafonról.

A külső világ változásait, a természetnek az ember alkotta létesítményeken való áttörését önti képekbe Kőnig Zsófia Kinga animációja. A természetes környezet változásán túl az ember belső átalakulására is utal több munka a kiállításon. Szuszla Tatjána kétcsatornás videóinstallációjában a test és tudat eltérő működését és emlékezetét vizsgálja. A 45 fokos szögben egymás felé fordított monitorok párbeszédbe lépnek egymással, így szinte egymást vizslatja a mozdulatlan tudat és a környezeti hatásoknak, változásnak kitett test. Szuszla Tatjána további munkáiban maszkok segítségével alakít ki új identitásokat. Ezek a figurák szoros kapcsolatban állnak a természettel: saját világot teremtenek, mégsem mesélnek többet önmagukról. Az álarc motívuma Medgyesi Rudolf Maszkok című munkájában is megjelenik. A maszkok a saját identitás fluiditására kérdeznek rá, miközben a természet alakzatait öltik magukra: szúrósak, tekervényesek, ragacsosak, lyukacsosak, hólyagosak. Azt sugallják, hogy az ember nem a természettől elkülönülő létező, hanem annak része.

A természetjárás legösztönösebb és egyben lelassulásra késztető mozzanata a megfigyelés. Ezt az aktust örökítik meg, majd fokozzák és csavarják Török Tünde videóinstallációi számítógépes torzítások segítségével. A természet képeit tükrözi, így teszi őket még dinamikusabbá és alkot új megfigyelésre váró részleteket.

Az ismert közmondás, miszerint „az ördög a részletekben rejlik”, különös módon illeszkedik Vass Álmos Stabilitás című munkájához, ahol a halszálkamintában elrendezett parketták első pillantásra ugyan stabilnak tűnnek, ám ha górcső alá vesszük őket, akkor meglátjuk a kis ördögnek titulált rovarok által kialakított mintázatokat. Az eredmény esztétikai szempontból természetes szépséggel bír, bár a praktikum szempontjából rongálásnak minősül. A változás elfogadása azonban az élet természetes része.

A természettel való kortárs, ambivalens viszonyunkat Szivek Anikó Searching Soul and Nature című installációja és videómunkája artikulálja a legplasztikusabban. Az installáció két betonból készült, kis építményből áll, amelyek szöges ellentétben állnak egymással, reflektálva a természet és urbanizáció közötti kettős érzelmi viszonyra. Míg az egyik elem tömör és rideg betonból van, addig a másik betonelemet levelek borítják a varrás meditatív és lassú tevékenységének köszönhetően. Ez a gesztus közelebb hozza az alkotót a betonrengetegben elvesztett, mégis vágyott természethez.

A problémafelvetés nem újszerű, hiszen korábbi, nagyobb szabású tárlatok is foglalkoztak a természet és ember kapcsolatával. A 2024-es Tanulni a természettől? – Botanika című kiállítás a MODEM-ben vált láthatóvá a Debreceni Nemzetközi Művésztelep eredményeként. A tárlat a növénytannal foglalkozott, tágabban értelmezve azonban a növényvilágot az emberrel egyenrangú aktorként való kezelésével, így a munkák az antropocentrikus világképpel való leszámolást is vizsgálták. 2025-ben a Magyar Nemzeti Galériában került megrendezésre az Élőhely. Természet- és tájkonstrukciók című kiállítás, amely a természettel való kapcsolódást hosszabb időtávlatban vizsgálta: a 19. századi tájfelfogást állította párhuzamba a jelenkor problémáival és azok lehetséges megoldásaival a megváltozott természet fogalmán keresztül.

Források

Erich Fromm: The Heart of Man: Its Genius for Good and Evil. Harper & Row, 1964

Rachel and Stephen Kaplan: The Experience of Nature: A Psychological Perspective. Cambridge University Press, 1989

Roger Ulrich: View Through a Window May Influence Recovery from Surgery. Science, 1984

Edward O. Wilson: Biophilia. Harvard University Press, 1984

A Biofília – In my natural habitat kiállítás hasonló gondolatok alapján épült fel, a nézőpont azonban megváltozik. A kiállításon szereplő művészek a Z generáció tagjai, akik már egy erősen urbanizált, digitalizált, mesterséges valóságokkal átszőtt világba születtek bele. A természettől való elszakadás élménye már nem sokkszerű történésként, majd nosztalgiával átitatott emlékként hat, hanem a felgyorsult városi élet természetes velejárójaként. A kapcsolódás vágya azonban kiirthatatlan, genetikailag belénk kódolt késztetés, így nem meglepő, hogy központi témává válik egy olyan fiatal generáció számára, amelyet folyamatosan az élethosszig tartó tanulás, a több lábon álló technikai tudás megszerzése és a technológiával való sziszüphoszi verseny kényszere vesz körül. Eközben ösztönösen a lelassulásra, aprólékos megfigyelésre és a természettel való szimbiotikus együttélésre vágynak.

A kiállításon felsorakozó munkák egyértelművé teszik, hogy a minket körülvevő élővilággal való kapcsolatunk megértéséhez egyszerre kell kilépnünk a természetbe és befelé fordulnunk saját lelkivilágunk felé, ugyanis csak e két irány összekapcsolásával alakulhat ki a mély kapcsolódást lehetővé tevő viszony.

A tudományágak közül az ökopszichológia foglalkozik mélyebben az ember és a környezete közötti kapcsolattal, így Schell Gergely pszichológus és környezettudatossági szaktanácsadó felkérésére a megnyitó beszéd megtartására megfelelő választásnak bizonyult. Az ökopszichológia azt vizsgálja, milyen pszichológiai folyamatok indulnak el bennünk, amikor kapcsolatba kerülünk a természettel. A kutatások megállapításai többnyire egyeznek abban, hogy a természeti környezethez való kapcsolódás pozitív hatással van mentális egészségünkre. Stephen Kaplan és Rachel Kaplan környezetpszichológusok vizsgálódásai alapján is az látszik, hogy a természettel való kapcsolat örömet, megnyugvást és stresszcsökkenést eredményez (Kaplan & Kaplan, 1989).

Ha csak egy képet nézünk az esőerdőkről, vagy az ablakon kitekintve a Margit-sziget látványa tárul elénk, máris tettünk valamit a mentális jólétünkért, ugyanis csupán a zöld szín észlelése is jótékony hat idegrendszerünkre, így a mesterségesen létrehozott zöld is tompíthatja valamelyest a természettől való izoláltság bénító erejét (Ulrich, 1984). A kiállítás nem azt állítja, hogy visszatérhetünk egy elveszett természetes állapothoz, hanem azt vizsgálja, hogyan alakíthatjuk újra kapcsolatunkat azzal, amitől eltávolodtunk.

Természetesen a természettel való primer interakciónak van a legerősebb ereje, azonban ahogy a természettel való kapcsolat is lételemünk, úgy a művészettel való találkozás is fundamentális tapasztalat, nem beszélve az olyan pozitív hozadékairól, mint az érzelemkifejezés, a kreativitás és a kritikai gondolkodás fejlesztése. A művészet és a természet fúziója amolyan „két legyet egy csapásra” mechanizmusként működik.

▬▬▬▬
Magyar Műhely Galéria
2026. július 18-ig