Egy alkotó // egy alkotás // egy hónap
A Szerkesztőség designboltjában ismert és izgalmas képzőművészek alkotásai is megvásárolhatók
A Szerkesztőség designboltjában ismert és izgalmas képzőművészek alkotásait is megvásárolhatjátok. Az Egy alkotó // egy alkotás // egy hónap elnevezésű projekt első vendége Jánosi Anna, akinek munkáját nemcsak megtekinthetitek, de meg is vásárolhatjátok, amivel egyúttal a működésünket és az alkotót is támogatjátok.
Jánosi Anna Budapesten született, a rajzolás gyerekkorától a legfontosabb önkifejezési forma volt számára. Gimnáziumi évei alatt már tudatosan készült a művészi pályára. Tizenkét éves korától járt a Budai Rajziskolába Breznay András festőművész és Kemény Péter keramikusművész alkotó foglalkozásaira.
2004-ben felvételt nyert a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Vizuális kommunikáció tanszék Grafika szakára. Az egyetemi évek alatt a klasszikus grafikai sokszorosító eljárásokban szerezett tapasztalatokat, később pedig egyedi szitanyomatokat kezdett készíteni. Az egyetem után az alkalmazott grafikai pálya egyre kevésbé volt vonzó számára, így 2012-ben rajztanárként helyezkedett el. Emellett csak illusztrációs munkákat vállalt szívesen. Ezekben az években indított saját rajziskolát egyetemi barátaival közösen, Alagsor rajziskola néven. Itt alakult az Alagsor csoport, velük több kiállítást szervezett. 2011-ben festette első vászonképeit. Az ezt követő években számos csoportos kiállításon és művészeti vásáron vett részt grafikákkal és festményekkel.
Jánosi Anna: Flame wave ╱ 2023 ╱ akril, vászon ╱ 80×80 cm ╱ Ára: 350.000 Ft

Jánosi Anna: Flame wave ╱ 2023 ╱ akril, vászon ╱ 80×80 cm ╱ Ára: 350.000 Ft
A szürrealizmus és a komputergrafika házasságából születő tiszta kontúrokkal „rajzolt” formák valószerűtlenül lebegnek egy azonosíthatatlan térben. A groteszk alakzatok olykor nyugtalanító, máskor ironikus hangulatot árasztanak. A képek harsány, tiszta színeinek kontrasztjai és harmóniái vonzzák és megelégítik a tekintetet. (Schneller János)