ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

2022. október 24-ig várja fiatal építészek, valamint vizuális és alkalmazott művészek pályázatait a DECODE Díj, melynek összdíjazása már nettó 2,1 millió forint. A Fődíj mellé egy egyedi tervezésű díjtárgy, Zalavári Fruzsina alkotása is társul. A díjátadó november 16-án lesz, új helyszínen, az ötödik kerületi Irányi Palotában, ahol a beérkezett pályázati anyagból a szakmai zsűri válogatása alapján 2022. november 17-18-ig kiállítás is nyílik. A november 16-i díjátadó és a kiállítás a virtuális térben is megtekinthető lesz.

A részletes kiírás a pályázati követelményekkel itt érhető el.

A DECODE Díj egy egyedülálló pályázati és kiállítási lehetőség építészek, valamint vizuális és alkalmazott művészek számára. Célja, hogy szorosabbra fűzze a társművészeti ágak közti kapcsolatot, és hogy felhívja a figyelmet a gondolatok köré épülő alkotásra és ezáltal az értékteremtésre.

A díjat 2018-ban alapította a BORD Építész Stúdió, melyet idén már ötödik alkalommal hirdet meg, immár a DECODE Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány szervezésében. A DECODE jelentése számukra az alkotásaikba kódként beépített történetek visszafejtése, amelyeket megbízóikkal és alkotótársaikkal közösen írtak. A globalizáció eredménye a standardizálás, minden országban ugyanazok a termékek vannak a polcokon, cégkultúrák válnak egységessé, és ha környezetünket megnézzük, akkor érzékelhető ez az újonnan születő épületeknél is. Hisznek a funkcionális, de karakteres és kreatív épületekben, ezért a koncepcionális tervezés jelentőségét kiemelendő született meg a DECODE Díj és kiállítás gondolata.

A kiíró olyan pályázati anyagokat vár, amelyek egy-egy történet köré épülnek fel. A kiállítás célja, hogy megmutassa az egyes építészeti és művészeti projektek mögött meghúzódó koncepciókat és gondolatvilágot, melyek értékes, egyedi alkotássá emelik a műveket. Ezért a pályázati munka legfőbb eleme nem a műalkotás, épület, vagy terv prezentálása, hanem magának a koncepciónak, az alkotás mögött álló történetnek a bemutatása.

Pályázhat minden 18-35 év közötti, magyar vagy külföldi felsőfokú vagy művészeti intézményhez kötődő (ott tanulmányokat folytató, ösztöndíjas, gyakornok, illetve már végzett magyar vagy külföldi) építész vagy vizuális és alkalmazott művész (designer, képző-, ipar-, új média-, video- és fotóművész). A kiíró csapatok pályázatát is befogadja, kimondottan üdvözli, ha a két pályázati kategóriából vegyes csapatok állnak össze és együtt indulnak. Vegyes csapatok esetén a pályamű csak egy, a csapat által választott kategóriába nevezhető.

A pályaműveket egyetlen, legfeljebb 3 perc, minimum 30 másodperc hosszúságú médiafájl formájában kell benyújtani. A részletes kiírás a pályázati követelményekkel itt érhető el.

A támogató partnereknek köszönhetően az idei évben az összdíjazás együttesen a két kategóriában nettó 2,1 millió forint. A kategóriánként átadott Fődíjak (750.000 Ft) mellett ’Ígéretes projekt’ díjakat (150.000 Ft) is kiosztanak, a ’Spotlight’ díj pedig egy, a társadalmi szerepvállalásra külön hangsúlyt fektető munkát ismer majd el.

Regisztrálni október 20-án 12 óráig lehet a decode@bordstudio.hu e-mail címen, a pályázatokat október 24-én 12 óráig lehet a regisztrációra érkező válasz emailben ismertetett feltöltési útmutató szerint leadni.

A beadott pályázati műveket szakmai zsűri bírálja el, és választja ki a kiállítandó építészeti és vizuális és alkalmazott művészetek témában részéről legígéretesebbnek tartott alkotásokat és a díjazottakat. A szakmai zsűri tagjai:

• Bordás Péter, BORD Építész Stúdió alapítója és tulajdonosa, alapító, zsűrielnök
• Dr. Szabó Levente DLA, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, BME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár
• Dr. Anthony Gall Phd, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Építészmérnöki Intézet, egyetemi tanár és megbízott dékán
• Golda János, Ybl-, Pro Architectura- és Príma-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
• Kálmán Borbála, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, kurátor, művészettörténész
• Etentuk Inemesit, kulturális menedzser, Artlocator Magazin alapító
• Dr. Kukla Krisztián, az Art Quarter Budapest művészeti vezetője

A DECODE nyerteseit 2022. november 16-án, 18:00 órakor hirdetik ki az Irányi Palotában megrendezendő kiállítás megnyitóján, Budapesten az V. Kerület, Irányi utca 17. szám alatt. A kiállítás 2022. november 17-18. között lesz megtekinthető. A díjátadót Zubreczki Dávid építészeti szakíró moderálja. A Fődíj mellé idén is egy egyedi tervezésű díjtárgy, Zalavári Fruzsina alkotása társul majd.

A kiállítás a díjátadót követően virtuális séta keretében is elérhető lesz és bejárható lesz egy teljes éven keresztül.

A díjátadót és megnyitót a mindenkori járványügyi szabályzások betartásával tartják meg. A kiíró fenntartja azt a jogot, hogy amennyiben a helyzet megkívánja, a díjátadót és a kiállítás létszámát maximalizálja, illetve teljes egészében digitális platformra helyezi át.

Az Alapítvány honlapja mellett jelen van a Facebook és Instagram felületein is. Az előző évi pályaműveket, valamint a projekt werkfilmjét a DECODE YouTube csatornáján tekinthetik meg.