Ilyen a Kolorádó alkotóközössége
ex-terápia / Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
„Egy nonverbális, mozgásszínházi előadással szeretnék jelentkezni az idei Kolorádó fesztiválra, az osztályom nevében” – kezdődött Szigyártó Johanna levele, aki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemtől jelentkezett, egy Fehér Ferenc, koreográfus és vendégoktató óráján alkotott produkcióval. Az ex-terápia előadással a színész mesterszakos hallgatók tánccal dolgoznak fel valami olyat, amit mind ismerünk: az elmúlt párkapcsolatokat. A darab Johanna szerint tényleg egy terápia: „Mindenki ráismer helyzetekre, élményekre a múltjából és esélyt kap, hogy ne érezze magát egyedül a problémáival és vágyaival.” Az ex-terápiát a Csűrben, sok füsttel és Fehér Feri által írt, éjszakai hangulat kompatibilis zenékkel mutatjuk be. A színész szakos diákok pedig inkább tűnnek majd profi táncosnak, mint sem, amit Johanna szerint a koreográfus oktatónak köszönhetnek: „Aki eddig nem szeretett annyira táncolni az is önbizalmat kapott az intenzív próbafolyamat alatt.”
Lumen Naturae / Rékai Márk
Rékai Márk művészettörténész hallgató és kezdő kurátor egy terjedelmes művészettörténeti gyűjtéssel (a Kolorádó által kiírt „figyelem” koncepcióhoz kapcsolódóan) és egy erdőtemplom ötletével jelentkezett. A koncepció a megvalósítás első lépéseivel csiszolódott, és végül a Ciceró által egy, a lélek fájdalmának enyhítéséről szóló szövegben fellelhető Lumen Naturae (Természet Fénye) címet kapta. „A tervezett szentély nem egy isten vagy istenek imádatának helyszíne, hanem egy olyan tér ahol magunkra és a minket körülvevő természetre koncentrálhatunk” – mondta Rékai. A hét bevont alkotó, Setényi Anna, Cseh Dániel, Réffy Domonkos és Kovács Lili, Várhelyi Valentina és Kerekes Júlia művészek közös találkozóinak megszervezésével és a koncepció összehangolásával a kurátor a legfontosabbat teszi: közösséget és közös alkotást teremt. Az Erdei Rave csendesebb óráiban, a Lumen Naturae-nél az alkotók tartanak erdei tárlatvezetést. Így a helyszín számunkra nemcsak a természetre hangolódás, de az egymásra figyelés szentélye is.

Lebeg a világ / Nagy Regina és Várkonyi Vince
A Lebeg a világ jelentkezés egy laza oldalas Word-doksi volt vizuális anyag nélkül, de olvasva is azonnal láttuk és hallottuk megvalósulni a darabot a Kolorádó fái között: József Attila Szabad-ötletek jegyzéke, színházas diákok és barátaik kórusa, Orbán György-zenék és egy grafikai kiállítás. „A kórusban való éneklés óriási összhangot, kollektív gondolkodást, odafigyelést igényel a színészek részéről, így a munkafolyamat nagyon közel hozta a csapattagokat egymáshoz” – mondta Nagy Regina rendező. A Szabad-ötletek jegyzéke ideális alapot adott a résztvevők közös asszociálására, amiből a fesztiválozók sem maradnak ki, ha követik az ismerős sorokat éneklő kórus hangját az Erdei Színházba.
Fénykolónia / AJSA Collective és Lelkes Sári
A dekorációpályázat két nyertes ötlete, az AJSA Collective és Lelkes Sári tervei között hatalmas összhangot éreztünk: mindkettőben megjelentek az üreges, kissé áttetsző formák, amelyek belülről világítanak, valamint a drótváz és a gipszes géz kombinálása. A Kolónia- és a Gombafény-pályázatok összehozása egy videóhívással kezdődött, pár hónappal később pedig már épülnek a közös nevén Fénykolónia első elemei a MOME-n. „Mindketten olyan mesés, világító lényeket terveztünk a bevezető útra és a fesztivál egész területén található fák, növények közé rejtve, amiknek a jelenléte erősíti a Kolorádó alapból is varázslatos atmoszféráját. Az installációinkban megjelenő lények régóta élnek ezekben az erdőkben, mi csak segítünk nekik testet ölteni” – írták a lányok az együttműködésről.
Kolorádói Molyemberek / Kelemen Patrik
„A molyember olyan rejtőzködő, apró, félénk, érzékeny lény, aki – a fáma szerint – a változó idők szelét jelzi.” Kelemen Patrik koreográfus tavaly nyáron tesztelte a Molyemberek című bőr-horror performanszt, idén pedig közös pályázatot indítottunk a táncosok, a jövendőbeli molyemberek megtalálására. Patrik így mesélt a pályázatról: „Az open call-lal kapcsolatos első meglepetés a jelentkezők száma volt. A művészközösség és a művészeti oktatás egy számomra teljesen láthatatlan rétegéből hirtelen előbukkant egy csomó friss fiatalember, akik táncolni akarnak. Ez egy nagyon pozitív fordulat számomra, őszintén szólva a kollegiális nihil (én és »mindenki« ebben van) mindent elborít(ott). Ez egyértelműen nem igaz, vannak motivált, lelkes fiatalok, akik tehetségesek és elhivatottak.” A Molyemberek a Kolorádón készül és a Kolorádóra készül. „Nagyon rapid kreatív folyamatra vállalkoztam, 3×3 óra alatt hozzuk létre az előadást. Ez azt jelenti, hogy együtt, azonnal a célegyenesben rajtolunk” – mondta Kelemen Patrik. A Molyemberek nyílt próbáiba a fesztiválozók is becsatlakozhatnak délutánonként, majd részt vehetnek a szombat esti előadáson az Árokban, amikor „A molyemberek elhozzák üzenetüket. Átadják tudásukat, hogy az emberek a lehető legjobban készüljenek fel a változásra.”
XER / Szikra Eklektíva
A technikát és ősi elemeket vegyítő, magát a kibernetikus átlényegülés műfajába soroló XER elég egyedülálló Kolorádó-élménynek ígérkezik. A Szikra Eklektíva így mutatkozik be: „Vagyunk, akik vagyunk: művészek, mérnökök, misztikusok és hírnökök.” Misztikus törzsi és belső hangok, kibertotemállat, fénykódok, a XER közös rituáléja tulajdonképpen mozgásmeditáció lesz audiovizuális tartalmakkal, amit a Mezőn jó távolról is ki lehet szúrni péntek este.

Fej vagy írás? / A FreeSzfe közösségi színház osztálya
A Fej vagy írás? döntésélmény szimulátor már a nevével nyert. Pedig a lényeg csak ezután jött. „Trambulinos élményszimulátorunk lehetőséget ad, hogy maguk a résztvevők rugaszkodjanak el és érkezzenek meg érmeként a »fej« vagy az »írás« állapotába” – állt a jelentkezésben. Mivel FreeSzfes-s diákokról van szó, a szimulátor nem csak trambulinozásból áll. A résztvevők egy kísérletet tehetnek arra, hogy ugrálás közben jussanak dűlőre dilemmáikkal, melyek megtalálásában (ha hirtelen egy sem lenne) az alkotók segítik őket. Tartogassatok néhány el nem döntött kérdést a Kolorádóra, az Árokban várnak a trambulinok csütörtök délután!
A fenti programok és projektek csak egy apró szeletét mutatták be a Kolorádó mikroközösségeinek, hiszen idén ismét kint lesz a Trafó, ami egész évben fontos bázis kulturális szempontból, és az Eötvös10 is, akik Terézvárosban biztosítanak teret és lehetőséget a kultúrának, buliszervező csapatok, zenei kollektívák, kiadók és még rengeteg csoportosulás gyűlik össze egy óriási közös ünneplésre. Egy dologban mindenki egyetért, hogy a közösség nem létezne zene nélkül. Kolorádóban hét színpadon élvezhetjük a kedvenc bandáink koncertjeit és a fesztivált nagyon is meghatározó, sokszínű elektronikus zenei felhozatalt.
Aki eddig nem tudta, de most már biztos benne, hogy semmiről nem akar lemaradni, még válthat bérletet a Kolorádó oldalán. A bérletek elfogyása idén is esélyes, a program pedig biztosan megér több estét és több nappalt, ne maradjatok le, ott találkozunk!