POP a gimiben

„Nem vesz körül horror minket, mint Picassót. Életünk tapasztalata nem is egy dicső lovasroham, hanem a bevásárlóközpontok rohama leárazáskor. Nem a pokol és mennyország foglalkoztat, hanem egy-egy sorozat epizód, nem Apollón és Zeusz jár a fejünkben, hanem Superman és Wondergirl. Ha őszinték vagyunk ezek teszik ki a valóságunkat, nem azért mert silányak lennénk, hanem egyszerűen ebbe a korba születtünk. Ők, a 17 éves alkotók még inkább ebbe a korba születtek és nem műveletlenek, hanem érzékenyen reagáló fiatalemberek, akik leplezetlenül és illúzió nélkül megmutatják, hogy a termékek, a plakátra tett szexualitás a képregények, a stilizált erőszak a kor valósága. Minden más csak egzotikum. A pop-art ezért diadalmas a mai napig és ezért aktuális. Aki szépirodalmat olvas, komolyzenét hallgat, az érzi közben, hogy ő egyben a lángot is őrzi, akkor is, ha mindenki megtehetné ezt. Nem a sötét középkort éljük, posztmodern demokráciában mindenkinek elérhető minden, csak akarni kell. Egy kicsit.

De a valóságunk, a kor valósága mégis ezeken a képeken látható. Ünnepeljük a fiatalokat, hogy kiemelték, rámutattak, magyarázzák és tehetségükkel meg is nemesítették nekünk. És ne aggodalmaskodjunk nagyon, ha erre képesek voltak, az mindenképp ígéretes kezdete valami nagyszerűnek, mint ők maguk a saját életüknek.” (Horváth László Imre)