ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

Techno Zen
2024-ben Nemes Márton állít ki a magyar pavilonban a Velencei Biennálén

A Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a jövő évben sorra kerülő, 60. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjának kurátorát és kiállítását. A zsűri a kilenc pályázat közül Kopeczky Róna kurátor és Nemes Márton festőművész Techno Zen című pályázatát nyilvánította a pályázat nyertesének.

Nemes Márton: What is inside that is outside, render: Tóth Bernadett

„Nemes Márton a fiatal festőgeneráció egyik leginnovatívabb és legsikeresebb képviselője, aki műveiben a kép 21. századi újraértelmezésével kísérletezik a hagyományos festészet határait anyagban és térben kitágítva. A Magyar Pavilon tereibe egy olyan multimédiás, több érzékre ható, a színeket középpontba helyező összművészeti alkotást tervezett, mely az absztrakt festészet hagyományain túl a kortárs élményvilágra, így a techno szubkultúra, a digitális képalkotás tapasztalataira épül. Munkáiban technikai eszközöket, ledpaneleket is beépít montázselemként. Tervezett nagyszabású, látványos installációja jól használja ki a velencei Magyar Pavilon térbeli adottságait. Kiállítása multiszenzorális: vizuális, akusztikus és interaktív tartalmai a fény- és színtartomány, a tárgy- és fénymozgás, a hang, a fényfrekvencia és a légáramlás együttes hatásában bontakozik ki” – olvasható az indoklásban.

Fabényi Julia nemzeti biztos kiemelte, hogy „fontosnak tartja, hogy a Ludwig Múzeum olyan feltörekvő művészeket mutasson be, akinek már van nemzetközi referenciájuk, és képesek egy kifejezetten a magyar pavilon tereibe szánt, jól átgondolt és friss műtárgyegyüttest elkészíteni.”

A bírálóbizottság tagjai: Boros Géza művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Velencei Biennálé Irodája vezetője, Dr. Fabényi Julia művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója (a zsűri elnöke), Farkas Dénes képzőművész (Tallinn), a 2013. évi Velencei Képzőművészeti Biennálé észt pavilonjának kiállító művésze, Dr. Petrányi Zsolt művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője, 2006–2010 között a Velencei Biennálé nemzeti biztosa, a 2003. és 2017. évi Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar kiállításának kurátora, Dr. Sturcz János művészettörténész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, az 1999. évi Velencei Képzőművészeti Biennálé nemzeti biztosa és Szipőcs Krisztina művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum szakmai igazgató-helyettese.

Nemes Márton pályázata itt tekinthető meg.