Gondolkodj géppel!
A Kate Vass Galerie kiállítása a Budapest Art Factoryben

Kéri Rita

Az installáció elhelyezése mégis stratégikusnak tűnik: fizikailag és intellektuálisan is el lehet menni mellette, de fajsúlyosan nyomódik a kiállítás terébe, és a nézői befogadást is véhetően súlyozzák vagy színezik a legújabb technológiákból eredő potenciált, dilemmákat és felelősségeket felismerő és feszegető gondolatok.

Az Action | Reaction a Studio U2P050 munkája, és Nicolas Schöffer Tour Cybernetique című, Liege-ben található monumentális köztéri alkotása inspirálta. Schöffernek ez a műve egy rendkívül gazdag és szerteágazó életmű kiteljesedése. A kortárs alkotói team a művet mindenekelőtt az ipari anyagok és a fény használatával és a beltéri lehetőségekhez mérten domináns léptékkel idézi meg, ugyanakkor absztraktabb és sokkal átfogóbb gondolati szinten is kapcsolódik az életműhöz. Schöffer alkotói hozzáállását a felhőtlen, csapongó, idealisztikus, egyszerre játékos és nagyon átgondolt intellektuális és fizikai kísérletezés jellemzi. Munkáinak lényegi eleme a mozgás, a változás, a hatás, végső soron pedig a nem determinisztikus, random hatásoktól vezérelt, nem kiszámítható kimenetelű és nem önismétlő fizikai folyamatok generálása fizikai tárgyak és fény segítségével. Az életpálya előrehaladtával színre lép és fokozatosan előtérbe kerül a társadalmi folyamatokkal való foglalatoskodás, az életterekről és a kibernetikán keresztül demokratizált folyamatokról való gondolkodás. Az hommage-munka a schöfferi gondolatiságnak erre a dimenziójára az idő távlatában hozzárakódott tartalmak birtokában reagál. A művész eszköztárának épp az egyik kulcselemét, a mozgást mellőző statikus mű a nézőt is megállásra készteti, egyetlen vizuálisan prezentált dichotómiába sűrítve a technológia társadalmi alkalmazásaival kapcsolatos dilemmákat. A szobor elülső oldalán egyöntetű intenzitással áradó fény meggyőzően reprezentálja a kísérletezésből és intellektuális játszadozásból adódó szellemi stimulációt és gyakorlati potenciált. Ezzel szemben a kortárs szcénában már hétköznapi szinten is evidensen felvetődő kételyeket, dilemmákat, figyelmeztetéseket a munka az ellenoldal sötét tónusában és számblokkokba rekesztett vizuális struktúrájában fogalmazza meg.

Felfoghatjuk a kiállításnak ezt az egyetlen szándékoltan kritikai művét átfogó keretnek, és belepróbálhatjuk a többi bemutatott kortárs munkát, utóbbiak azonban ilyesfajta keretezés nélkül is megállnak, és további közös szálakon keresztül is spontán koherenciát teremtenek. Egyértelműen progresszív, instant felvillanyozó továbblépési lehetőségeket mutatnak a technológiai paradigmában, az optimista-pesszimista tengelyen pedig kevésbé szókimondóak, semleges zónában maradnak. Jellemzően idézetként és inspirációként használják egy-egy magyar művész valamely konkrét alkotását, továbbgondolva, az idéző művész saját fókuszához, praxisához igazítva, kortárs diskurzusok elemeivel átszőve vagy kortárs eljárásokba ágyazva a kiindulásként szolgáló művet.

Julien Gachadoat-nak korábban személyesen is volt alkalma Vera Molnárral közösen alkotni, és az itt bemutatott munkára akár ennek a kollaborációnak a már szólóban megvalósított egyenes folytatásként is tekinthetünk. A rokonság nagyon közvetlen, a véletlenen alapuló generatív módszer azonos. Inspirációul Vera Molnár két korábbi munkája, a Hypertransformation és a Quatre éléments distribués au hasard szolgált. Az első munka nagy méretű, négyzetbe szorított, és a négyzetes formát változó vastagságú játékos, szabálytalan, szinte táncoló vonalakkal koncentrikusan követő további négyzetek fekete-fehér képe, a másik négyzetes rácsot idéz, melyet a ferde, bolyongó, labirintusszerű képpé összeálló vonalak rendre kikerülnek, sehol sem rajzolnak pontosan körbe. Ezek nyomán Gachadoat Hypercombination című műve is a négyzetes formával operál, melyet random irányú vonalakkal tölt ki, sokszoroz és rácsba rendez. Ezúttal a nézőt is bevonja a véletlen folyamat kockadobásokkal történő alakításába, és videó-illusztrációval is részben transzparenssé teszi a képek előállítása mögötti folyamatot. Az eredmény kis méretű négyzetes elemek pókháló-finomságű, végtelennségig kiterjeszthető és változatos hálója. A Vera Molnár munkákkal ellentétben az alkotó vonalak egyneműek és nagyon gyakran vízszintes vagy függőleges párhuzamosok, a vastagság változásából és a következetes ferdeségből adódó vizuális mozgékonyság helyett a szabályos rácsba rejtett variabilitásban, távolabbról nézve textúrában gyönyörködhetünk. Ha a Vera Molnár munkákban organikussá tett, felébresztett geometriát fedezünk fel, a Hypercombination inkább emlékeztet absztrahált organikusságra, amelyben az egyediség elhalkul, és a multiplikatív jelleg válik hangsúlyossá.

Brassaï Madame Bijou című fotóját hívja kortárs kalandra Laura Rautjoki, bekapcsolva a képen szereplő személyhez köthető asszociációkat és tudásokat a nőiség megélésével foglalkozó újabb diskurzusokba. Az alkotó folyamat egyúttal mikrotörténeti feltárás is: újonnan felfedezett konkrét kapcsolódásokkal szövi erősebbre, tágasabbra és gazdagabbra azt a kulturális szövedéket, mely a művet, annak keletkezését és kontextusát magába foglalja. A Midjourney segítségével előállított képek Brassaï világának atmoszféráját ragadják meg szándékoltan és sikeresen, ugyanakkor nagyon kortársnak hatnak, ahogy kissé elidegenítő, és mégis emberi módon egyensúlyoznak a groteszk és az empatikus határán, egybemosva Brassaï világának homályos atmoszféráját a kortárs éjszakai élet nyüzsgő dinamikájával.

Iskra Velitchkova Figures című sorozatával Victor Vasarely geometrikus munkáinak ad kortárs csavart. A korunkról való személyes megélését fogalmazza meg, amikor Vasarely statikus formáit propellerszerű mozgásba lendíti, dinamikus alakzatokba rendezi az általa használt alapformákat. Direkt módon csak a négyzet elemei jelennek meg szinte világító vörös és kék színekkel, kontúros vagy raszteres ábrázolással, ugyanakkor az előrevivő lendületet a kör látens jelenléte adja a képek forgásra utaló dinamikájában, az élmény a két forma összejátszásából, kreatív egymásba csúsztatásából áll elő.

Moholy-Nagy László egyik legismertebb munkája a Fény-tér modulátor, mely determinált mechanikus mozgás útján, de kontextustól függően végtelen variációkat eredményező módon állít elő fény-árnyék alapú vetített képeket. Ezekből a vetített képekből vesz mintát, és számítógéppel generál további variációkat Marcelo Soria-Rodríguez, ez lesz a lelke a fizikai médiumot és algoritmust ötvöző interaktív installációjának. A munka analóg fizikai és vetített digitális eszközeivel is a mozgásban levést igyekszik megragadni, a művész saját érdeklődéséhez kapcsolódó kiinduló inspiráció pedig a képek között talált emberi profilt idéző alakzat. Ezzel a művész az identitás illékonyságát, modulálhatóságát állítja a munka gondolati középpontjába. A személyiség és a kontextus variabilitását és a percepciónkra gyakorolt hatását finom eszközökkel kivitelezett mozgatható fizikai kerettel jeleníti meg.

György Kepestől származik a kiállítás címét adó fogalom, melyet a művész a gép és ember együtt-gondolkodására, a tudomány és művészet közötti interakcióra alkotott meg. Kepes geometrikus absztrakt és emberi figurákat tartalmazó alkotásai is gyakran high tech karakterűek, futurisztikus benyomást keltenek. Kevin Abosch Shadow Study című munkája mesterséges intelligencia segítségével generált videó egy képkockája, mely Kepes Abstraction című nyomatával kerül párhuzamba. A kortárs technológiával készült képen az emberi árnyékokból kiinduló, de azokra már csak távolról emlékeztető alakok letompított, ismerős, puha, szinte retró karakterűek. Ebben az inverz időiségben az árnyék látszik képviselni azt az esszenciát, amely a múltbeli, jelenbeli és jövőbeli humán tapasztalatok közötti fordítást lehetővé teszi, és a partikuláris jegyektől megfosztva valamiféle kontinuitást garantál. Más kérdés, hogy a mesterséges intelligencia meglévő tudásainak birtokában szükséges-e továbbra is humán jelenlét az ilyen gép-víziókhoz. Kis lépés innen eljutni azokhoz a filozófiai kérdésekhez, melyek a mesterséges intelligencia és a humán észlelés és élmény közötti különbségeket már a huszadik században is feszegették, és mára, a hétköznapokban jelen lévő mesterséges intelligencia korában felmerülő sokkal konkrétabb kérdéseink fényében maguk is oldschoolnak hatnak, de újabb és újabb formákban merülnek fel, és továbbra is nyitogatják a kíváncsiságunkat.

Absztrahált emberalakokkal dolgozik Mario Klingemann is, André Kertész tükrökkel torzított aktokat ábrázoló fotóira közvetlenül utalva. Klingemannál a kiindulásként szolgáló alakok is és a tükrök is virtuálisak, gépileg generáltak. Az eljárás, a szabály megegyezik Kertészével, de mivel a tükrök (és az alakok is) csak matematikai formában léteznek, lehetséges, sőt valószínű, hogy fizikailag nem lennének megvalósíthatóak ezek a torzítási eljárások. A gép által generált végeredmény még mindig nagyonis olyan, de eredetije soha nem lehetne, nem lehetett a valóságban az – legalábbis a meglévő fizikai és mentális határaink értelmében.

Az algoritmusokkal generált látványok hatására ugyan hajlamosak vagyunk ámulatba esni, ez továbbra is érvényes reakció a gép képgeneráló képességei láttán, de mára kezdjük is ezt megszokni, az alkotó és a néző kíváncsisága pedig további irányokba fordul. Az intellektuális-esztétikai tobzódás mellett ezeknek a munkáknak a jó részénél hangsúlyos mozzanat, hogy algoritmusok segítségével olyan helyzetet állítanak elő, melyekben az emberi tapasztalat, a humán létezés különféle dimenziói kerülnek a középpontba, és válnak vizsgálat tárgyává az ember-gép párbeszédben. A legújabb technológia eszközei sokszor épp azon a módon szolgálnak tükörként ebben a viszgálódásban, hogy megmutatkozik az alkotó és a néző számára ennek a kétféle működésnek a határterülete, a találkozási lehetőségek végtelen variabilitása, és fókuszba kerülnek az elválasztó vonalak, felületek is. A kiállítás kortárs munkái a technológiák alkalmazását övező kezdeti, helyenként nagyívű, akár társadalmi léptékre törő ambíciók után a személyesnek, a történetinek, a közösséginek és a lehetségesnek egy bensőségesen őszinte viszonyrendszerében álló megnyilvánulások.

▬▬▬▬
Budapest Art Factory
1116 Budapest Építész utca 20.
2025. március 30-ig
Előzetes bejelentkezéssel