Alma meg a fája
A SZTE-JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszékének alumnikiállítása

Váraljai Anna

Borítókép

Bubla Éva: Légzésre kijelölt hely C19 ╱ 2019 ╱ vegyes technika (levelek, textil, cérna) ╱ 20×13×10 cm

Amikor egyetemi kurzusom keretében a volt szegedi pártközpont múzeumszobáját látogattuk meg hallgatóimmal és a falon egy életnagyságú, teljes harci díszben pompázó Zalka Máté-domborművet pillantottam meg 1, a vörösréz relief előtt felmerült bennem, vajon eredetileg hol díszeleghetett ez az emlékmű. Azután elkezdtem készülni a SZTE-JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszék alumnikiállításának megnyitójára – melynek egy részét az épület rövid bemutatására szántam volna, hiszen az abba való beköltözés 20. évfordulóját is ünnepeltük azon a napon –, amikor egy archív, a tanszék előcsarnokát ábrázoló felvételen véletlenül megpillantottam ugyanazt a Zalka Máté-domborművet. És ekkor összeállt a kép… Ez a kép azonban nem a Vörös Hadsereg hőseiről, meg nem is a történelem vándorcirkuszi karavánként vándorló kulisszáiról szólt, hanem éppen arról, ami ennek a megnyitónak a hívószava lett: vagyis az alma materről. Az alma mater szótári jelentése szerint „éltető anyát” jelent, elvont értelemben pedig az egykori iskolát, de többet is annál: egyfajta kötődést, lojalitást az intézmény iránt. A kötődés, lojalitás a tapasztalat és a megismerés során alakul ki, s amit igazán ismerek, az egyrészt megtelik történettel, másrészt kialakulnak a közös narratíváink.

Az épületbe való beköltözés évfordulója adta az ötletet egy alumnikiállításhoz, melyre az elmúlt húsz évben náluk végzett s már komolyabb szakmai sikereket elért hallgatókat hívták meg. Annak ellenére, hogy a kiállítás mediálisan és tematikailag is nagyon sokszínű volt (üveg, képregény, kerámia, design, festészet, szobrászat, animáció, koncept art, grafika, fotográfia, multimédia, installáció stb.), az innen elszármazott művészek közös attitűdje a fenntarthatóság-centrikusság és a szociális érzékenység.

Antal Kitti öntőmassza-maradékból készíti plasztikáit, Márföldi Dóra fenntartható gombaspóratextileket (micélium) állít elő, Deák Zsuzsanna pedig a szennyezett építészeti üveghulladék és üvegiszap újrahasznosításának technikáját dolgozta ki. Utóbbi egyébként 2023-ban megkapta az ELLE Deco International Design Awards (EDIDA) első díját „Az év fenntartható kezdeményezése” kategóriában. A képzőművészek közül Kovács Beáta fotói, rajzai, Pesti Emma olvadó gleccserei, Hermkens Edit bukolikus nosztalgiái hirdetik a változás szükségességét.

A szociális érdeklődésről tanúskodó munkák közül a legérdekesebbek Árnyas Koppány társadalmi diszkussziót indítványozó trash graffitijei, Bús Beáta nők elleni agresszióról szóló, megrázó hangfelvételekkel operáló konceptmunkái, Pipei Borbála egzisztenciális kérdéseket feszegető vas-kő ötvözetei és Katona Márk önvizsgálatra sarkalló festményei. Kis Tamás tervezőgrafikusi, valamint Kristó Attila animációs munkái az igényes fogyasztói szokások kialakítását tűzik ki célul, Koleszár Stella üvegei, kollázsai a nőiség, nőiesség kérdéskörét járják körül, lelki folyamatként értelmezve egy mű elkészültének aktusát. A szegedi művészeti intézmény erőssége az animáció, ezt igazolja, hogy alumni diákjaik közül Menyhei Szabolcs filmanimációi ma már a leghíresebb mozikból lehetnek ismerősek; a Szegedről elszármazott alkotó egy londoni sztárstúdió tervezője. Mostoha Marcell animációi szintén világsikereket értek el: az egyik legjelentősebb animációs filmfesztiválon, Annecy-ban 2021-ben elnyerte a zsűri díját.

A határfeszegetés, a nem konvencionális gondolkodás jelei tendenciózusan megjelentek a kiállításon: Szabó Nelli formatervező a design és a képzőművészet határterületeit, Hári István keramikus az organikus és a geometrikus formák feszült kapcsolódásait kutatja. Orosz Fanni kemogramjai és fotogramjai az analóg és digitális technikák ötvözési kísérletei, Ricz Géza pedig a roncsolt és a steril minőségek szembeállítását kutatja olajképein.

Mi lehet a közös, a kollektív alma mater hagyaték az itt kiállított művekben? Én ezt elsősorban a 90-es évek kortárs művészete körül megjelenő diszkurzuivitás fogalmában vélem felfedezni, vagyis abban a diskurzusban, amit a mű az általa felvetett kérdésekkel generál. Az alkotásnak ebben a koncepcióban nem elsősorban a percepciós/esztétikai értéke jelentős, hanem az általa elindított folyamatok: viták, találkozások, diszkurzív események. A kiállításon részt vevő, szegedi gyökerű alkotók nem immanens objektumként, hanem az emberek (s ezáltal a társadalom) szemléletét alakítani képes explicit, diszkusszióra hívó „hatékonyságként” tekintenek a műalkotásra. Ez pedig vitathatatlanul jelentős pedagógiai siker.

▬▬▬▬
SZTE-JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszék galériája
2023. október 19. – 2024. január 1.
Szeged, Brüsszeli krt. 37.