Lufik, abúzus, mimikri
Hajgató Terézia tárlata

Sinkó István

„A vénkor udvara felett
a gyermekkor holdja mind fényesebb,
nincs is jelen, csak múlt álöltözetben:
soha nem gyógyul be a régi seb.
Azt szeretem, akit mindig szerettem”

(Rakovszky Zsuzsa)

A begyógyíthatatlan sebek injekcióstűnyomai, a kipukkadt, „Szeretlek” feliratú lufik, a szerepekbe kényszerítés attribútumai, a játékok és luftballonfigurák egyszerre vannak jelen Hajgató Terézia új tárlatán. Látszólag éles a váltása korábbi – székek mimikrivilágú környezetben megfestett – alkotásai és a mostani képei között. Ám – ahogy az alkotó is határozottan állítja – valójában ugyanaz ám másképpen. És másfajta képekben.

E kiállításon kisebb és nagyobb hiperrealista festményeket, illetve fotóátdolgozásokat – pszeudoasszamblázsokat – láthatunk. A kisterembe lépve számos plüssállatka csendéletszerű ábrázolásával szembesülünk, majd a nagyteremben rendkívül színes, kavalkádszerű festményeken luftballonok csokrait mutatja nekünk a festő. A pontos érzékletességgel, ugyanakkor szenvtelenül megjelenített giccshalmaz a „túltoltság” érzetét kelti. Itt már gyanakodhatna is a néző, különösképp, mivel a nagyobb méretű festmények mellett-alatt kis táblaképeken egy-egy orvosi injekcióstű precízen megfestett látványa bukkan elő. Az asszociáció kézenfekvő lehet. Félelem a tűtől, a sérüléstől és ellenpontozás – ajándékként a színes léggömb.

 

Vagy más – a valódi olvasatban – tűvel kipukkasztott lufik egy életeszmény mimikriét törik meg, s mögötte az elárvult, szülői kényszertől megtört gyermek arca bukkanhatna elő. A különböző vásári léggömbalakok jelképek valójában. Az elvárások lufijai, a túlhajszolt felnőtt ambíció is korai drámákhoz vezethet, mutatja az alkotó. A képsorozat lenyűgözően pontos és színes játékcsendélet-világa tehát csak első látásra derűs látvány. A mélyben az abúzus uralta keserűség és elkeseredettség indulatai fortyognak. (Mennyire más ez a gyerekjáték-csendélet, mint Károlyi Zsigmond hollandos csendéletei az 1990-es évek végéről dínókkal, star wars- és egyéb figurákkal.)

A drámai téma alapos körbejárását a kis méretű, fotóalapú festménysorok segítik. Az egyiken a szüzeket – kicsiket, ártatlanokat – segítő unikornispiktogram fut végig a megnyomorított, átfestett babák fotóin, a másik falon hasonlóan fényképek mutatják az otthoni erőszak jelzésére szolgáló bábok magányosságát. Mindkét sorozat a többszörös átdolgozottság okán is elüt a festmények színes és látszatboldogság-hangulatától. Inkább falakra ragasztott, kétségbeesést sugalló hirdetmények sorát érzékeli a néző.

Hajgató Terézia a mimikri, a látszat, az átváltozóképesség megmutatásának kiváló alkotója. Technikai tudása, szakmai perfekciója, a látvány – és a látvány mögötti látvány – érzékletes feldolgozását segíti. Kiállításának választott témája ugyanakkor meghökkentő, különösképp egy ilyen fiatal alkotótól. Azáltal, hogy minden direkt utalástól, újsághír hangulatú, látványos lózungtól és plakátszerűségtől mentesek a munkák, hiányoznak a politikai vagy demonstratív elemek a művekből, így megfejtésre, asszociációs gondolkodásra kényszerítik a nézőt. A szépen, pontosan festett látszat mögé kényszerülve, kérdéseket és válaszokat présel ki belőlünk.
Tágra nyílt tekintettel nézünk szét, és szemlesütve távozunk.

▬▬▬▬
The Space
2023. 06. 07. – 07. 06.