A női narratíva vizuális ereje
Omara kiállítása

Ottó Flóra

Ikon- és borítókép:

Balra: Oláh Mara Omara: O! Naive Mara ╱ 2008 ╱ olaj farostlemezen ╱ 29.5 x 57.5 cm ╱ (OMA108)

Jobbra: Oláh Mara Omara: Do it stupid gypsy if you don’t have the brains ╱ 2009 ╱ olaj fatáblán ╱ 5.6 x 16 cm ╱ (OMA106)

Középen: Oláh Mara Omara: No Interview For You Diletante, Traitors – Newspapers, Radio! ╱ 2010 ╱ olaj farostlemezen ╱ 39 x 12.5 cm ╱ (OMA065)

Az, hogy Oláh Mara Omara festményei a hazai művészeti intézményrendszer meghatározó intézményeibe is bekerültek, és olyan múzeumokban is bemutatták őket, mint a Műcsarnok vagy a Ludwig Múzeum, önmagában is jelentős. Ez többek között arra is rámutat, hogy az általa képviselt társadalmi pozíciók és a kortárs művészeti szcéna intézményes határai között nem feltétlenül húzódik átjárhatatlan határ. Életművének intézményi legitimációja így a kulturális struktúrák és a különböző társadalmi csoportok között húzódó határok feszegetéseként is értelmezhető.

Omara munkái a nemzetközi színtéren is bemutatkoztak: például a Velencei Biennálé Roma pavilonjában szerepelt 2007-ben, és New Yorkban is kiállított egy, az Extremely Hungary szervezésében megvalósult, roma női művészeket prezentáló tárlat keretein belül.

A Longtermhandstand tereiben bemutatott kiállítás Omara művészetének való tiszteletadás és személyére való megemlékezés gesztusaként is működött. A régi budai villában található galéria már önmagában különleges atmoszférával rendelkezik, Omara festményei pedig remekül egészítették ki a napfényes, kopott tapétával beterített, egykor lakótérként funkcionáló szobákat. A művész alkotásai esszenciálisan összefonódnak saját életének eseményeivel, nehézségeivel és tapasztalataira való reflexióival, így a személyes történetek és a képeken megjelenő szövegek révén téri értelemben is intim miliőt teremtenek.

Az alsó szinten, a neutrális, fehér falakkal rendelkező terekben a művész munkái véletlenszerűnek tűnő, ám feltételezhetően tudatos elrendezés szerint, változó magasságban és távolságban kerültek felfüggesztésre. Ez a fajta kurátori megoldás közelebb hozta a látogatót Omara világához azáltal, hogy a kiállítási struktúrát játékossá tetti. Az első teremben a művész fotóalapú munkái is helyet kaptak, amelyek őt magát ábrázolják Szarvasgedén, a településen, amely életútja fontos mérföldköve és egyben életútja utolsó helyszíne is volt. Itt épített Omara magának házat, amely aztán egyben saját alkotótere és szimbolikus menedéke is lett. Már itt is megjelenik egyik portréján a betegsége mint téma, ami művészetében is központi helyet foglal el.

Omara műveiben egyik szeme elvesztését és az ebből fakadó látáskorlátozottságot olyan fordulópontként jeleníti meg, amely gyökeresen megváltoztatta az önmagáról és életútjáról való gondolkodását. A betegség így nemcsak személyes traumaként, hanem a művészi önkifejezés egyik kiindulópontjaként is értelmezhető művészetében. Ugyanakkor saját betegségtörténetével kapcsolatban olyan társadalmi problémákat is érinteni kíván, amelyek személyes tapasztalatain túlmutató rendszerszintű stigmákon és előítéleten alapulnak. „Melanom-rák-volt-a-szemébe-amivel-1-évvel-ezelőtt-ment-orvoshoz-de-mit-mondott-az-orvos-nincs-semmi-baj…-vegyen-le-a-vehemenciából-attól-megy-fel-a-vérnyomása-és-attól-van-látási-zavarai-nesze-neked-cigány-vaksi-kurva…” – olvasható az Omara’s Lifesaver című munkáján. A művész festményeinek szövegekkel való kiegészítésének célja konkrét, használata tudatos: az általa feszegetett és elmesélt egyéni társadalmi problémák esetében nincs helye a szimbolikának és az átvitt értelmezésnek. Alkotásainak direkt célja van: konkrét egyéni és szociális konfliktushelyzeteket mutat be, nemcsak utalni, hanem kijelenteni szeretne.

Az alsó szint nagytermében játékos elhelyezésben láthattunk olyan munkákat, amelyek különböző életjeleneteket ábrázolnak, például ahogy rendőrök igazoltatják, feltételezhetően valamilyen, a ruházatához és roma származásához kötődő előítélet kapcsán. „Ó-de-sajnállak-benneteket…-mindég-nem-értem-hogy-a-rendőrségen-nem-tanítsák-hogy-egy-70-éves-cigánynőt-nem-lehet-hajléktalannak-nézni?” – szerepel az Oh but I Do Pity You című festményén. Külön érdekes, hogy a képen a felháborodottságát kifejező mondatok mellett olvasható egy felsorolás is az eladott művei árairól. Ez a fajta kettős feszültség a festményen látható jelenet anomáliáit erősíti. Abszurditását éppen az adja, hogy miközben Omara elismert és sikeres képzőművész, roma származása miatt az egyenruhás erők mégis hajléktalanként azonosítják.

A térben láthattunk még alkotásokat, amelyek Omara egykori családját vagy önarcképét ábrázolják, különböző személyes narratívákkal kísérve. You Went Through Three Moves When You Were Sick and You Did It Alone… című, 2009-es alkotása pedig szinte önmagának dedikált manifesztóként működik. Az alkotás egyfajta önreflexív dimenziót is megnyit: Omara saját életútját meséli el, miközben annak feldolgozására is kísérletet tesz. Az említett alkotáson középen Omara alakja látható új otthonában, Szarvasgedén a háttérben saját magát ábrázoló fiktív portrékkal. „Három-költözködésen-mentél-keresztül-betegen-és-egyedül-csináltad.-Az-újj-lakóhelyen-ahol-élek-Szarvasgedén…-Ahol-imádok-élni-a-luxus-putriban” Érdekes, hogy a képen egyszerre megjelenik egy olyan narratíva is, ami ismét tágabb kontextusban is értelmezhető társadalmi problémákra reflektál: „Hát-ne-féljetek-én-nem-pénzért-megyek-majd-el-szavazni-nem-eszem-el-előletek-a-kenyeret!-Egyben-te-is-procsektet-csináltál-most-ez-a-menő-szakma-nehogy-már-lemaradj-te-hüje cigány!” – a sorok ismét nem hagynak sok hozzáfűznivalót maguk után. A stigma, az előítélet és olyan problémák is megjelennek ezekben a mondatokban, mint a politikai korrupció és a romáktól való szavazatvásárlás kérdése.

A galéria felső emeletén található munkák között már olyan témákkal is találkozhattunk, mint a cigányok ellen elkövetett, rasszizmus alapú erőszak, valamint a roma társadalmat érintő szociális ellátás és lakhatási nehézségek. Az emelet bejáratánál látható volt egy-egy festmény, amely Soros Györgyöt és Orbán Viktort ábrázolja. Az egyik Soros György támogatásáért mondott köszönetként értelmezhető, a másik pedig Orbán Viktort szólítja meg a 2010 előtti politikai időszak felszámolásának reményében. 2026-ból visszatekintve ezek a politikai üzenetek persze már más kontextusban és más jelentésárnyalatokkal olvashatók.

Szarvasgede és Omara háza a személyes narratíván túl olyan szociális problémákra adott reflexiók kontextusában is megjelenik, mint amilyen a roma (női) társadalmat érintő lakhatási krízis. Mara’s pensioner guest house című képén saját „luxusputrija” látható, amelyet ábrázolt víziója szerint megnyit az otthonra szoruló cigány nők felé. Megálmodott kísérlete azonban más eredményt hozott: „Hát-nem-cigánynők-jelentkeztek-le-is-rasszistáztak.-Ez-a-tettem-is-igazolta-azt-hogy-a-cigányok-családban-öregszenek-meg-vagy-el-sem-érik-a-nyugdíjkort.” – olvasható a képen. A történet empirikus tapasztalatai alapján Omara ismét fontos kulturális és szociális problémákat feszeget: a mű rámutat arra, hogy a segítségnyújtás és annak tényleges társadalmi elérése között jelentős távolság lehet.

Omara Kék Sorozata talán önéletrajzi ihletésű életművének egyik legösszetettebb része. A képek mindazokról a megpróbáltatásokról beszélnek, amiken a művész élete során keresztülment. Megjelennek bennük gyermekkori és fiatal felnőttkori emlékei, viharos házassága, válása, egyedülálló anyasága és betegsége is. A Kék Sorozat bemutatott darabjai kivételesen alig tartalmaznak feliratokat. A kék szín a sorozatban sajátos, melankolikus atmoszférát teremt, amely a korábbi, szövegekkel telített munkák közvetlenségéhez képest visszafogottabb befogadói pozíciót kínál. Láthatunk egy kék portrét Omaráról és gyermekéről, valamint házakat, tájakat ábrázoló festményeket. Ezek az álomszerű képek a művész álomszerű vízióiként is értelmezhetők. Ismét megjelenik az anyaság, a betegség, valamint az otthon és otthontalanság, illetve a közösség és magány közötti feszültség. A képek álomszerű atmoszférája tovább távolítja őket a korábbi munkák direkt, kijelentő jellegétől. A sorozat – és a kiállítás egésze is – összekapcsolható az önéletírás fogalmával, amelyet Popovics Viktória Oláh Mara Omara életművének elemzésében használ.

[1] Popovics Viktória: Önéletírás és dekolonizáció. Halmozottan hátrányos társadalmi helyzet problematikája Oláh Mara Omara önéletírásában és élettörténet-festményein. Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 5, 2025, 110–128. https://www.epa.oszk.hu/03400/03462/00029/pdf/EPA03462_tn_2025_01-02_110-128.pdf

[2] Susannah Radstone: Autobiographical Times. In Feminism and Autobiography: Texts, Theories & Methods (szerk. Tess Cosslett, Celia Lury és Penny Summerfield). Routledge, London, 2000, 201–219.

Popovics Viktória tanulmányában[1] vezeti be az önéletírás fogalmát a művész munkásságának kontextusában. A szerző Sidonie Smith és Julia Watson life writing fogalmából indul ki, amely a személyes – akár művészeti – életút értelmezését és narratív megalkotását is magában foglalja feminista kritikai perspektívából. A klasszikus önéletrajz fogalmával szemben az önéletírás nem feltétlenül követi a maszkulin, lineáris életpálya narratíváját, és műfajilag is változatos, több nézőpontot működtető forma lehet. Ebben az értelemben az önéletírás nem elsősorban hőstörténetként, hanem a patriarchális normákkal szembeni tanúságtételként értelmezhető. Popovics továbbá a marginalized counter-histories elméletével[2] is árnyalja a fogalmat, amely az etnikai kisebbségek autobiografikus életút-értelmezését és leírását jelöli. Bár a szerző Oláh Mara Omara O. Mara festőművész című könyvét elemzi, kitér arra is, hogy a művész festményei a női és marginalizált pozícióból adódóan szintén sajátos önéletírás vizuális manifesztumának tekinthetőek, különösen a bennük megjelenő szöveges narratívák miatt is.

A kiállítás egésze, ahogy Oláh Mara Omara munkássága is, ennek a vizuális és textuális, alternatív történetmesélésnek, önéletírásnak a dimenzióját tárják elénk. A művész személyiségét, saját magához, életútjához és társadalmi pozíciójához fűződő viszonyát Sánta Ábel portréfilmje – ami a tárlat részeként megtekinthető volt – rendkívül intim és lényegretörő módon foglalja össze. A film a kiállítás anyagának összefűző, audiovizuális kísérőjeként működik.

Oláh Mara Omara története és művészete örök lenyomatként szolgál az utókornak: művei éppen azáltal válnak különösen erőteljessé, hogy az egyéni életút tapasztalatain keresztül tesznek érzékelhetővé olyan strukturális, szociális és kulturális problémákat, amelyek egyébként könnyen absztrakt statisztikákká vagy társadalmi kategóriákká válnának. Az őt romaként, nőként, anyaként, betegként ért megkülönböztetések és atrocitások megfestése, vizuális és szöveges narratívába való átültetése a művészeti önreflexió és terápiás feldolgozás dimenziójába is elkalauzol minket. Omara művészete nem pusztán emléket állít egy személyes életútnak, hanem szubjektív narratíváján keresztül komplex strukturális, szociális és kulturális problémákra is rámutat: így a nézőt is gondolkodásra, cselekvésre és társadalmi kiállásra ösztönözheti.

Longtermhandstand

2026. július 19-ig