Balladai homályba vész Spinoza nagylábujja
Roskó Gábor: A barlangi gőte titkos élete

Roskó Gábor: Az élet a legszebb ajándék | 2020 | akril, farostlemez | 130 x 152 cm | Fotó: Tóth Dávid | a művész és az acb Galéria jóvoltából
Négy fal, négy kép, négy történet, egy szimbólum. A barlangi gőte különös állat, ugyanis száz évig is elél sötét és nyirkos barlangokban, akár éveken át mozdulatlanul maradva, ha a környezethez való alkalmazkodás úgy kívánja. Ránézésre is valószerűtlen hatást kelt: kétéltű teste depigmentált, de azon kívül elhelyezkedő kopoltyúi élénk rózsaszínűek a bennük áramló vértől. Már akkor is mitologikus lénynek tűnne, ha Roskó Gábor nem túlozná el ezt a kopoltyút agancsszerűen burjánzóra formálva, a sebezhetőség és az érzékenység allegóriájaként fogalmazva újra az állatot. A barlangi gőte a művész 1990-es Dávid király utolsó éneke című képén is szerepel már szimbólumként, mielőtt mozdulatlanságából felébredve jelenlegi kiállításának összefogó elemévé vált volna.
Roskó Gábor most már lassan negyven éve tartó művészi pályafutása során nem a technikai bravúrosságra helyezte a hangsúlyt, hanem arra, hogy a helyenkénti durva kidolgozottság a látvány jelentéséhez adjon hozzá. Spinoza álma (2020) című triptichonján feltűnő, hogy a távoli hegyek mennyivel pontosabban vannak ábrázolva, mint a közeli dombok, mintha fejben felállított volna egy fontossági sorrendet: a hegyek grandiózusak, művészettörténeti és lélektani konnotációk sora kötődik hozzájuk, míg a dombokról ritkán írnak ódákat, ezért csak úgy fair, ha ez az ábrázolásban is kifejeződik. Ugyanez történik emberalakjaival: az alaposan megmunkált arcok össze sem hasonlíthatóak a félkésznek ható végtagokkal, elvégre mit számít egy lábfej az identitást hordozó és az érzelmeket közvetítő arckifejezéssel szemben? Történetmondó festményein a történetmondás mechanikája jelenik meg képileg, amennyiben kisebb hangsúlyt kapnak a narratíva szempontjából kevésbé fontos részletek – szinte lábjegyzetbe kerül minden, ami nem feltétlenül szükséges a megértéshez. Szűkszavú és egyszerű eljárás ez, mely sallangmentességével az őszinteség érzetét kelti, mint a gyerekrajzszerű naiv festészet.

Roskó Gábor: A barlangi gőte titkos élete | acb Attachment | enteriőr | Fotó: Tóth Dávid | a művész és az acb Galéria jóvoltából
A tömörítő redukáció mellett ezzel a felejtésre és a befejezettségre is reflektál. A felejtésre, hiszen az időnek kitett történetek egyik legalapvetőbb tulajdonsága (a változáson kívül, gondoljunk például a mítoszvariánsokra) az, hogy ezek a kevésbé fontos részletek kihullanak az emlékezetből (többek között így is születnek mítoszvariánsok). A részletek, még ha egyszer elmondásra érdemesnek is találtattak, megkopnak, ahogy Roskó Gábor farostlemezre festett képein is kopások látszanak, mintha régmúlt idők viharvert termékei lennének. A Dávid király utolsó éneke című kép még kopott keretet is kap, hiszen egy királynak nemcsak korona, de keret is jár a technikai megoldásokat a témához igazító művészet szellemében. A félkésznek ható, elnagyolt elemek érdekes dialektikai kérdést szülnek az erodációt imitáló felületeken, hiszen a képek egyszerre hatnak befejezetlenként és olyannyira befejezettként, hogy már az idő is kikezdte őket – a képek nemcsak történetet mondanak, de saját történettel is rendelkeznek mint tárgyak. Ezen ellentét feloldásaként áll ott Az élet a legszebb ajándék (2020) című festmény, melyen a szarvas egy gyöngyházfényű kórházi ágyban fekszik a sötét háttér előtt, és nem tudni, hogy éppen születik vagy múlik. A kettő tulajdonképpen egyszerre történik, ez lenne az élet, ami az első perctől kezdve múlik, aminek teljesen kiszolgáltatott a Roskó Gábor által eltúlzott, gőtekopoltyúra emlékeztető, sebezhetőségszimbólumként értett, agancsot viselő állat. Az élet ajándék, az élet idő, az élet történeti, melynek tanúi vannak, mint a szarvas fekvésének a három alak.

Roskó Gábor: Dávid király utolsó éneke | 2020 | akril, farostlemez | 140 x 100 cm | Fotó: Tóth Dávid | a művész és az acb Galéria jóvoltából
A képek a festő életéről tanúskodnak. Egyrészt azért, mert a gőteszimbólum által összefűzve magánmitológiává állnak össze, mint egy újabb mondakör, másrészt azért, mert az aktuális mondakörön kívüli alkotásokkal összehasonlítva felfedezhetjük, hogy mi állandó és mi változik Roskó Gábor művészetében. Állandó a figurativitás, a narrativitás, néhány archetípus, mint a zsarnok lovas (Áldatlan állapot, 2020), a humor. Változik azonban az, ahogyan mindezekre tekint: újabb képei feltűnően sötétebbek, komorabbak. Dávid királynak elárulja Isten, hogy egy szombati napon fog meghalni, ezért szombatjait a Tóra tanulmányozásával tölti, hogy így kerülje el a halál angyalát – Roskó Gábor még sportcipőt is ad a lábára, hogy gyorsabban menekülhessen előle (Dávid király utolsó éneke). Dávid király ebben a tekintetben olyan, mint Seherezádé, aki 1001 éjszakán keresztül mesél a szultánnak, folyton fenntartva érdeklődését, hogy elodázza végzetét: Dávid király a történetek olvasásában, Seherezádé a történetek elmondásában talál életet. 30 évvel később, a 2020-as Spinoza álma című képen már más a helyzet, Spinoza csak a történetben él tovább, egy epikus jelenet középpontjaként – a mese éltető ereje áthelyeződött a szó szerinti szintről egy metaforikusra. Emlékezünk arra, akiről még beszélni sem volt szabad, arcot és álmokat kap az, akinek kiszolgáltatottsága és hányattatottsága meztelenségként fordítódik képpé.

Roskó Gábor: Áldatlan állapot | 2020 | akril, farostlemez | 120 x 120 cm | Fotó: Tóth Dávid | a művész és az acb Galéria jóvoltából
Roskó Gábor képein burjánzanak a történetek, mint a gőte kopoltyúja, hiszen egyszerre mesélnek vallási, történelmi eseményekről, azok allegorikus, személyes jelentéseiről, a műtárgyak önálló életéről és olyan főleg irodalomelméleti kérdésekről, hogy egy művet be lehet-e fejezni vagy egyszerűen csak abba kell hagyni. A történetek bármeddig folytathatók, a képek bármeddig finomíthatók – nem lehet egzakt módon meghatározni, hogy mikor van valami kész. Roskó Gábor akkor tekinti alkotásait késznek, mikor azok képessé válnak a közlésre és ezáltal arra, hogy becsatlakozzanak egy nagy ívű dialógusba, melyet önmagával folytat életről és múlásról.

Roskó Gábor: A barlangi gőte titkos élete | acb Attachment | enteriőr | Fotó: Tóth Dávid | a művész és az acb Galéria jóvoltából
Roskó Gábor: A barlangi gőte titkos élete
ACB ATTACHMENT
2020. szeptember 18. — október 30.