Kilépni a keretek közül
Interjú Lonovics Zoltánnal

Sirbik Attila

Ikonkép, Borítókép:
LZ sálkollekció ╱ 2023 ╱ hernyóselyem ╱ 70cmx70cm ╱ Fotós: Csoboth Edina ╱ Modell: Vinczellér Milán

Bővebb információ a Szerkesztőségben nyíló kiállításról itt. 

SA: Hogyan és mikor fonódott össze alkotói világod a magyar kreatív iparral?

Lonovics Zoltán: Már a MOME-s tervezőgrafikus tanulmányaim ideje alatt, az egyik nyári szünetben elkezdtem anyagmintákat tervezni, amit random beadtam az Oktogon magazin textiles versenyére, és nyertem. Baráti kapcsolatom alakult ki a Use unused tervezőcsoporttal, először az Erasmus-portfólió anyagukat tördeltem, majd a logótól az arculati elemekig több mindent. Ezután számos divattal foglalkozó cég keresett meg arculattervezéssel, többek között a Face Model Management, akiknek a diplomamunkámat készítettem – a mai napig azt a logót használják. Később a Műcsarnok kortárs művészeti áttekintő kiállításának, a Na, Mi Van? / Whats Up?-nak terveztem arculatot a logótól a katalógusig, majd több kiadványon is dolgoztunk együtt éveken keresztül.

SA: A The Room magazin művészeti vezetője lettél már az egyetem alatt. Milyen tapasztalatokat hozott magával a pozíció betöltése, és később miért szűnt meg a magazin?

LZ: A The Room magazinban töltött időszakom nagyon izgalmas tíz év volt. Azért szerettem nagyon, mert minden szerdán találkoztunk és ötleteltünk, mi legyen az új szám koncepciója, tematikája. Az én feladatom többek között az is volt, hogy minden lapszámhoz új designt, layoutot, akár fontot készítsek. Nagyon kreatív folyamat volt, rajzoltam, festettem, torzítottam vagy akár zománcfestékkel csorgattam betűket. Ez a design jelent meg később az aktuális vászontáskákon is, amik hihetetlenül népszerűek lettek. Találkoztam velük random londoni szupermarketben vagy Szingapúrban az utcán sétálgatva. Izgalmasak voltak továbbá az illusztrált divatanyagok, többször használtunk fotó helyett illusztrációt cikkekhez is. Tíz év alatt 19 lapszám készült el, a tízedik számnál volt egy nagyobb méret- és arculatváltás. A nagyobb formátum még exkluzívabbá tette a magazint, amit New Yorktól Tokióig rengeteg magazin-, design- és múzeumboltban be lehetett szerezni, mivel elejétől kezdve kétnyelvűek voltunk. Tíz év után mindenki más és más kreatív utakat keresett, ezért szűnt meg a magazin.

SA: Az eyecandy látványvilágú, folyamatosan kísérletező lap megtalálta a közönségét Magyarországon is?

LZ: Szerintem a kreatív szakma ki volt éhezve az újszerű látványvilágra, itthon nem fellelhető márkákra és a glossy magazinoktól eltérő formátumra. A magazint bemutató partykon átlagosan 1500 ember bulizott, várta az új lapszámot. Azt azért szeretném kiemelni, hogy ez csapatmunka volt, mindenki a szakterületétől függően maximális igényességel nyúlt a cikkek kiválasztásától a látványig.

SA: Később a Móra Kiadó művészeti vezetője lettél, és oktatói tevékenységet is folytatsz. Ezek újabb tapasztalatokkal gazdagították, gazdagítják a pályafutásod, vagy épp a már megszerzett tapasztalataidat tudtad kamatoztatni ezeken a területeken?

LZ: A Mórában a könyvtervezés folyamata újdonság volt az elején. Később tartottam is kurzusokat több iskolában könyv- és magazintervezés témában. A Metropolitan Egyetemen egy egész magazint viszünk végig a tervezéstől a nyomdai előkészítésig a diplomázó hallgatókkal. A kiadóban persze az összes hazai kiemelt illusztrátorral dolgozom.
Legbüszkébb a Móra 70. évfordulójára készült jubileumi kiadványra vagyok, ahol több illusztrátorgeneráció képviseltette magát nemzetközi szinten a Londonban élő Valló Bertától Kárpáti Tiborig. A Budapesti Illusztrációs Fesztivál zsűrielnökeként fontosnak tartom, hogy mindig új, feltörekvő illusztrátoroknak adjunk megjelenési lehetőséget.

SA: Aktuális munkáidban hogyan kapcsolódik egymáshoz a hímzés és a kortárs dizájn?

LZ: A hímzés egy új dimenziót nyit, mivel eddig alapvetően síkkonstruktív elemekkel dolgoztam, építettem fel képeimet. A hímzés és a bársony jól lágyítja ezeket a formákat, térben is kidomborodik. A bársonyalap mellett fontos volt, hogy tapintható, szinte domborműszerű legyen a kép. Az elképzelésem az volt, hogy a sportruhákat idéző, vivid technokrata színvilágot bontom egy új textúrával. De a hímzés mellett használok kristályokat, tollakat, amivel megszakítom a képek szigorúan szerkesztett jellegét.

SA: Alkotásaid sokszor kilépnek a hagyományos white cube kiállítótér keretei közül?

LZ: Mivel a munkák különböző textíliákra készülnek, fontos, hogy a kifeszítés előtt megmozgatva bemutassam őket. Erre fotózást szervezek egy rooftopon, ahol a szélben modellek mozgatják az anyagokat, például az épp tavaly debütáló selyemsál-kollekciómat. A sálaknál az volt a cél, hogy hordhatóak legyenek, a képek kikerüljenek a galériák steril világából. A mostani aktuális kiállítási anyagomat is részben ezek a mozdulatok, torzuló minták inspirálták.

SA: Milyen értelemben alkalmazod és fontos számodra a léptékváltás?

LZ: Munkáimat mindig különböző méretben, különböző anyagminőségeken próbálom ki, mind-mind más hatást keltenek. A Szerkesztőségben lesz egy hatalmas transzparens lepel, melynek kisebb mintája apró táblaképként is megjelenik majd.

SA: A szeptemberben a Szerkesztőségben nyíló kiállításod koncepciójáról mit érdemes tudnunk előzetesen, mielőtt belépünk az általad berendezett térbe?

LZ: Az eddigi kiállítási koncepcióm minimalista letisztultságával ellentétben megjelenik a kollázs mint technika, a fotóhasználat és archív fotók torzítása. Maga a címválasztás, a „szentély” arra utal, hogy több éve gyűjtök saját fotókat, melyek werkfotókból vagy akár az utcán talált motívumokból állnak össze. Ez az anyag csak egy apró része, esszenciája az egész sorozatnak, melyet még bővíteni fogok, ugyanis rengeteg fotó és motívum vár még különböző módon feldolgozásra.
Jelen esetben egy halványszürkés alap köti össze színvilágban a munkákat, melyek különböző antropomorf vagy állati motívumú átiratok. Nyolcvan százalékban a képek textilalapúak, viszont a hímzés mellett bővítem az applikációk tárházát. Különböző csatok, gyöngyök, műanyag és metálszínű szálak is megjelennek a képeken, ám ezek csak rejtetten, közelről nézve látszanak.