Na, szia!
In memoriam Maurer Dóra

Szöllősi-Nagy András

Na, szia! – mondta Dóra, amikor rövidre akart zárni egy hosszúra nyúló telefonbeszélgetést. Ezt a jeles diktumot iparkodom követni. Ez itt és most nem egy akadémiai típusú megnyitó lesz, hanem pálya- és harcostársak, valamint barátok nagyon is személyes, közös megemlékezése Dóráról, aki idén február14-én hunyt el a Stefánia úti lakásban 88 éves korában. Azt javaslom tehát, hogy e bevezetésnek szánt beszélyem után ki-ki idézze fel és ossza meg velünk a Dórával kapcsolatos személyes, esetenként emocionális emlékeit.

Hadd kezdjem szabadkozással! Vajh, hogy kerültem én ma ide? Voltaképpen úgy, mint Pilátus abba a bizonyos pártdeklarációba. Mert alaposan kilógok a sorból, lévén talán az egyetlen tag az OSAS-ban, aki nem művész vagy művészettörténész. Gyanítom, hogy jó pár éve Dóra azért választott maga mellé mint helyettesét az OSAS szolgálatában, mert haszontalan akadémiai bürokrataként talán egyetlen hasznot tudtam hozni, nevezetesen, hogy miként lehet forsriftosan egy zajos ülés emlékeztetőjét összekalapálni, másként: hogyan lehet valamiféle rendet teremteni a káoszból. Ez persze ritkán sikerült.

Az én törtérnetem Dórával 60 éve kezdődött a Bajcsy-Zsilinszky úti Dürer-teremben 17 éves koromban. Az ismeretség akkor persze egyirányú volt. Nemes Jutkával (mostani hitesemmel) akkor sokat jártunk kiállításokat nézni, mert vákuumban éreztük magunkat az unalmas politikai propagandaborzadályok között, bár akkor már volt valamilyen finom rezgés, ami mindkettőnket vonzott. Ott, a Dürerben találkoztam először Dóra rézmetszeteivel. Éppúgy vonzottak, mint Kondor grafikái, mert mások voltak, mint a Zeitgeist diktálta dögunalmas, politikai nyomatok.

Aztán sokáig nem történt semmi. Dóra Bécsbe ment Gáyor Tiborhoz, mi meg Párizsba lógtunk egy negyedszázadra. Először személyesen 20 éve, 2006-ban találkoztunk Gáyor (De)construction című kiállításán a Klotild-palota Budapest Galériájában. Jutkát már kicsivel korábban (Harasztÿ) Édeske mutatta be Dórának. De erről és a következményekről majd ő mesél.

Húsz éve Dóra kezdeményezésére kezdődött az OSAS szervezése, hosszú egyeztetések során az alapító tagokkal és Dornbach Alajos ügyvéddel. Készült az Alapokmány (n+1)-szeres, ahol n>10, iterációja, helyünk és tárlataink lettek a Vasarely Múzeumban. Dóra nélkül ezekből nem lett volna semmi, mint ahogy a Piece unique grafikai albumokból sem.

Ha jól tudom, akkor az OSAS a leghosszabb ideje létező magyar művészcsoportosulás – összehasonlításképpen: a Nyolcak hét évig működött. Dóra és Tibor kijöttek hozzánk Párizsba egy kis időre. Mi meg rá egy évre, 2008 körül lehetett, meglátogattuk őket Badacsonyörsön, girbe-görbe, úttalan utakon az Öreg-hegy tetején – fantasztikus hely volt. Én: Ez olyan szép, mint Provance. Gáyor: Eladó a birtok négy vincellérházzal. Én: Ki az a szerencsés marha, aki ezt megveheti? Gáyor: Te. Akkor kaptam a monacói herceg környezetvédelemi díját vízkategóriában, amivel nemcsak a szégyen járt, hanem egy rakás pénz is, így aztán 2011-ben megvettük a birtokot, ahol Dórának műterme is volt (ahol soha nem dolgozott, mert szabadföldi paradicsomot és paprikát termesztett nagy hozzáértéssel). Így lett a Dorárium és Tiborium nekik dedikikálva márványtáblákkal. Restauráltuk, a jövő nyártól Tibor háza, a Tiborium Konzerthausként fog működni. Közben megnyílt a konkrét művészetnek szentelt Modern Műtár (MOMÜ) Balatonfüreden számos Dóra és Tibor művel.

A mostani in memoriam voltaképpen hommage à Dóra – baráti tisztelet személyisége és kiemelkedő munkássága előtt. A konceptuális művészettől és konkrét fotográfiától a szigorú geometriáig Dóra mindenben újat és izgalmasat alkotott. Szigorú és logikus volt művészetében, ám kemény és kedves volt egyszerre emberi kapcsolataiban. Ha most itt lenne, akkor egy-két mondatom hallatán hangosan fel-felröhögne.

Nagyon hiányzol, Dóra! Na, szia!

Elhangzott a kiállítás megnyitóján.

A tárlaton 27, Maurer Dórához közelálló művész alkotása kapott helyet. A művek sokféleségén keresztül egy olyan kapcsolati és szellemi közeg rajzolódik ki, amelyben Dóra személyisége, gondolkodása és művészi jelenléte meghatározó szerepet töltött be. A kiállítás célja túlmutat a művek bemutatásán: közös emlékezésre hív. Arra, hogy felidézzük Dóra alakját, inspiráló egyéniségét, valamint mindazt, amit művészként és emberként jelentett a körülötte lévők számára.

A résztvevők közül többen egy-egy rövid emlékkel, történettel vagy személyes gondolattal is megosztják, mit jelentett számukra Dóra. Ezek a személyes hangok tovább árnyalják a róla kialakítható képet, és közelebb hozzák alakját azokhoz, akik ismerték őt, valamint azokhoz is, akik művei által találkoznak vele.

Kiállító művészek: Benedek Barna, Bálványos Levente, Czeizel Balázs, Georgi Dimitrov, Rita Ernst, Haász István, Haász Katalin, Halmi-Horváth István, Jedrán György, Jovanovics Tamás, Kelle Antal, Kemény György, Mengyán András, Nádler István, Nagy Barbara, Nemes Judit, Pinczehelyi Sándor, Radák Eszter, Franz Riedl, Robitz Anikó, Reinhard Roy, Esther Stocker, Tarr Hajnalka, Varga Bertalan, Varga György, Wolsky András, Zoltán Mária Flóra.

▬▬▬▬
Három Hét Galéria
2026. szeptember 3–26.