Rétegek
Bátai Sándor és Mohamed Abouelnaga kiállítása

Pataki Gábor

A matéria, az anyag nyers ereje, tapintható, gyúrható mivolta valamikor az 1930-as évek végétől, a földhöz köthető, az ún. khthónikus istenek feltámadásától, a kitörni készülő világégés érzékeltetésétől, majd következményeinek felmutatásától lett a kortárs művészet egyik hangsúlyos vonulata. Fritz Winter ekkor keletkezett sorozatának címét idézve „a Föld elemi erői” először inkább tematikus síkon idézték meg a vészt, de a háború után a kép felületéből, a síkból kezdett kitüremkedni a festék, majd más alkotóelemek is. Pollock vastagon csorgatott zománckalligráfiái mellett csakhamar feltűntek Fautrier vastagon felrakott alapjai, Dubuffet homokból, üvegcserepekből, szemétből domborított art brut képei, Burri jutazsákjai és hólyagos műanyaglapjai, Tapiés barna agyagfelületei, Appel festett deszkadarabjai a világháborút követő általános értékvesztés nyomán kialakuló egzisztencialista létállapot, illetve egy spontán, felszabadult lendület lenyomataiként.

Ikon- és borítókép
Mohamed Abouelnaga: Emlékezés II. ╱ 2023 ╱ Fotó: Berényi Zsuzsa

A változatos anyagokból előállított félabsztrakt-nonfiguratív féldomborművek mindenesetre az 1950-es évek egyik meghatározó vonulatává váltak. Nem sokkal később a pop-art és a neoavantgárd feltűnésekor aztán kimennek a divatból. Búvópatakként persze a matériaművek mindvégig ott folydogáltak és folydogálnak a 20. század második felének és a 21. század elejének művészetében, de csak azok fordultak hozzá, akik elemi vonzódást éreztek az anyag, a föld transzcendens vonatkozásai s a belőle előhívható emléknyomok iránt. Ezek az alkotók szinte titkos testvériségbe tömörülnek a konstruktivista örökséget őrzők vagy a lírai absztrakció tradíciójára esküvők mintájára.

Bátai Sándor: Rétegek╱ 2001 ╱ Fotó: Berényi Zsuzsa

Bátai Sándor: Rétegek ╱ 2024 ╱ Fotó: Berényi Zsuzsa

Bátai Sándor: Jelek ╱ Malomkövek ╱ 2023 ╱ Fotó: Berényi Zsuzsa

Nincs ez másként Magyarországon sem. A javarészt a Matéria Művészeti Társaság köré tömörült alkotók (többek között Dréher János, Baksai József, Gáll Ádám, Hajdú László vagy a már eltávozottak közül Szikora Tamás, Záborszky Gábor, Tölg-Molnár Zoltán) az anyag és szellem (ahogy ezt egyik kiállításuk címe is jelezte) közötti koincidenciákat kívánják megragadni. Közéjük tartozik, s ehhez a vonulathoz köthető Bátai Sándor is. A társaság kiállításain az átlelkesített anyaghasználat különböző metódusai vonulnak fel. A mostani alkalom azonban éppenséggel nem erről, hanem két, egymástól alapvetően eltérő földrajzi és kulturális közegben szocializálódott művész különös találkozásáról, egymásra találásáról, alkotásaik spontán összecsengéséről, rímeléséről szól. Egy nemzetközileg ismert, az arab művészeti világban fontos szerepet játszó, különböző közéleti feladatokat is vállaló egyiptomi alkotóról és egy életművét konzekvensen alakító, de alapjában véve mégis az alkotás magányába visszavonuló magyar művészről. E jelentős különbségek ellenére szinte ugyanúgy vagy legalábbis nagyon hasonlóan gondolkodnak az anyagról, a mű időbe vetetettségéről, a múlt visszfényeinek felbukkanásáról, az egyén és a kollektívum kapcsolatáról.

A közös vonások további elemzése előtt azért külön-külön is érdemes jellemezni pályafutásukat. Mohamed Abouelnaga a Nílus-deltában fekvő Tantában született – talán szimbolikus az egybeesés, hogy a város a természet spirituális mivoltát, isteni lényegét hirdető szúfizmus egyiptomi központja, hiszen ez a gondolat alapvető fontosságú az alkotó œuvre-jében. Majd az alexandriai képzőművészeti akadémián végzett, s a sokszínű kulturális tradíciókat őrző városban maga is sokszínű tevékenységbe kezdett. Érdeklődése aztán egyre inkább a régi kéziratok, illetve anyaguk, a papír felé irányult.

Mohamed Abouelnaga: Ég és föld között (részlet) ╱ 2013 ╱ Fotó: Berényi Zsuzsa

Mohamed Abouelnaga: Fekete-fehér ╱ 2013 ╱ Fotó: Berényi Zsuzsa

Fordulópont művészetében, hogy 1996-ban ösztöndíjat kap Japánba, ahol a tradicionális, helyi növényekből készülő japán kézműves papír, a washi előállítását és tulajdonságait tanulmányozza. Innentől aztán nincs megállás: India, Kína, Mexikó ősi papírfajtái következnek, s a sorból természetesen hazája papirusza sem maradhat ki. A gyakran ötvözésükkel készült papíralapú munkákon jelenik meg Abouelnaga törekvéseinek vissza-visszatérő dualitása: a sokféleségből, változatosságból születő egyetemesség és a lokális tradíciókból, egyéni indíttatásból kialakuló személyesség együttese. Ugyanez mutatkozik meg „új orientalizmusnak” nevezett törekvésében is: a 19. századi európai Kelet-festők háremjeleneteinek és rabszolgavásárainak – amolyan képzőművészeti Edward Saidként – finom, de határozott kritikája, egyúttal azok gyengéd, „megértő módú” átírása. Bár a régi könyvek és kéziratok szerelmese, műveinek kiindulópontja a személyessé tett, perszonalizált természet.

S ez a természet nemcsak oázisokkal, folyóvölgyekkel, növényekkel van tele, hanem a történelem és a személyes emlékek fakuló, töredezett, bizonytalanná vált, de mindegyre újra felszínre törő nyomaival. Szívesen használ fel művein régi, már-már eltűnőben lévő fotókat, de az újonnan készült felvételeket is öregíti, bizonytalanná, fátyolossá, tünékennyé alakítja. Fejkendős asszonyai ekképp ugyanolyan kortalanokká lesznek, mint a képein ugyancsak gyakran feltűnő, óegyiptomi szobrok, fáraófejek. Kidolgozott egy sajátos, általa transzfernek nevezett technikát is a fotó és a festett felületek egy képen belüli ötvözésére, mellyel szinte észrevehetetlenné teszi az egyébként szinte „kiabáló” kollázstechnikát.

Bátai Sándor: Rétegek II. ╱ 2005 ╱ Fotó: Berényi Zsuzsa

Bátai Sándor: Rétegek II. ╱ 2005 ╱ Fotó: Berényi Zsuzsa

Szerteágazó munkásságát nehéz röviden összefoglalni, s akkor még nem is beszéltünk a művészeti közéletben betöltött szerepéről. Tanít a kairói művészeti egyetemen, biennálék, kiállítások, művésztelepek szervezője és kurátora szerte az arab világban, s még arra is van energiája, hogy jószolgálati alapítványa révén munkanélküli falusi fiatalok tucatjait vezesse be az egyébként csak tüzelőül használt helyi nyersanyagokból, nádból, gyapotrostból készíthető egyedi papír előállításába, sőt megszervezve annak nemzetközi értékesítését is.

A hiperaktív egyiptomi művészhez képest Bátai Sándor szinte kamalduli szerzetesnek tekinthető. Már fiatalon fogékonynak bizonyult szűkebb pátriája, a Balaton-felvidék természeti képződményei, művészettörténeti és néprajzi emlékei iránt. Majd később Kaposváron, a színházban éppen ezzel ellentétes hatások érték, Erdély Miklós és Pauer Gyula révén első kézből kaphatott ösztönző injekciókat a neoavantgárdból. Ettől nem lett ugyan az aktuális trendek, kurrens irányzatok megszállottja, de mindenesetre szabadjegyet szerzett művészi útjának kialakítására. A 70-es évek konceptuális művészete egyik fontos irányzatának, a Spurensicherungnak (nyombiztosítás) a fonalát felvéve sajátos leletmentésbe kezdett. Nemes Nagy Ágnes szép verssorát idézve immár több évtizede „a Föld ismétlődő emlékei” foglalkoztatják. A róluk vett lenyomatokat merített papírból készített rétegekre rögzíti, s többek között ezek finom, titokzatos összjátékából adódik műveinek transzcendens összhatása.

Rétegek ╱ Bátai Sándor és Mohamed Abouelnaga kiállítása ╱ Magdolna-udvar ╱ Fotó: Berényi Zsuzsa

Mindeközben tovább folytatódik alkotói œuvre-jének egyszerűsödése, formai redukciója. A természeti vagy építészeti alakzatok helyét lassanként az alapformák, a kör, a négyzet, a pontsor veszik át. A konkrét vonatkozásoktól eloldva szimbolikus vonatkozásaikat is elvesztik, jelekké, megfejtést nem kívánó nyomokká alakulnak. Jelei azonban archaikus, ősi jellegük ellenére élnek, szinte lüktetnek, megelevenedő emlékekként hatnak.

Talán épp az emlékezés fontossága az a közös nevező, amelynek alapján kettejük művészetének közös vonásaihoz közelíthetünk. S persze nemcsak az egymásba fonódó, átvérző papírok rakódnak egymásba rajtuk, hanem az emlékeknek is vannak rétegei. Abouelnaga és Bátai műveinek nem elhanyagolható hányada a geológia emléknyomait idézi vissza, a Nílus partjának megszikkadt sarát, a homok szélfútta gyűrődéseit, illetve Bátainál a bazalt rücskeit, a megdermedt agyagot. Ez a legősibb réteg, a természeti erők folyamatos működéséről előkerült lenyomat. A művészek ez esetben inkább ösztönös démiurgoszok, s nem utolsó sorban leletmentők.

Majd következnek a legegyszerűbb, legtömörebb, archaikus jelek. Mindenekelőtt a körök, melyek ez esetben nem annyira vallási szimbólumok, nem idéződik fel általuk Ré napisten kígyóval körbe ölelt napkorongja vagy Héliosz reminiszcenciái, inkább bizonytalan körvonalú, részben a természet nehezen kiszámítható mozgásainak, véletlenjeinek, részben egy rendezettségre, teljességre irányuló szándéknak a kifejeződései. Göcsörtös felszínük, az egymásra rakódó papíröntvények hol eltűnő, hol kibukkanó rétegei mögött „mindig fölfeslik valahol” – ez esetben nem a rend, hanem a múlt, a Föld emlékeinek szövedéke.

Rétegek ╱ Bátai Sándor és Mohamed Abouelnaga kiállítása ╱ Magdolna-udvar ╱ Fotó: Berényi Zsuzsa

A következő szint a kereszteké, négyzeteké, vonallá rendeződő pontoké. Ezek már többé-kevésbé tudatos formák, az emberi és művészi jelenlét hírvivői. A kulturális érintettség minimumának vagy inkább origójának nyomai. Majd megjelennek a műveken a civilizáció, a történelem, a kultúra nyomai. Pontosabban szólva e nyomok töredékei. Keretdarabok, immár megfejthetetlen írástöredékek, pecsétfragmentumok Bátainál, az arab írás kalligráfiái, csipkék, szövetfoszlányok Abouelnagánál. Mintha mindketten a Klee-ihlette, Walter Benjamin által megidézett Történelem Angyala nevében kísérelnék meg a romhalmaz széttörött elemeinek összeillesztését. „A múlt képe pótolhatatlan” – mondja Benjamin, de a művész dolga, hogy legalább megkísérelje ennek felmutatását. Tevékenységük így bizonyos szempontból szubjektív, lírai archeológiának tekinthető.

Bátai Sándor ╱ Foró: Berényi Zsuzsa

Mohamed Abouelnaga ╱ Fotó: Berényi Zsuzsa

S a következő fázisban megjelenik a töredékes tárgyi emlékekhez hasonlóan bizonytalan, elmosódott módon az ember. Abouelnaga művein úgy bukkannak fel a múlt század elején kamera elé állított parasztasszonyok vagy egy célja vesztett családi fényképalbum fotói, akár egy párás tükörfelület letisztított darabkája. A múlt ködéből idevetődött rekvizitumok, az emlékezés Madelaine-süteményei. Ahogy maga a művész írja egyik feljegyzésében, segítségükkel indul el az emlékezés varázslatos folyamata, egy belső önvizsgálattal egybekötött, megtisztuláshoz vezető hadzs, azaz lelki zarándokút.

Bátai is véletlenszerűen, padlásról, ócskapiacról előkerült fényképeket, dokumentumokat használ, de ő egyiptomi társával ellentétben nem vonja be azokat a színek, festékfoltok jótékony rétegeivel. Nyilván nem rekonstruálhatja a történelem viharába vettetett, 20. századi kisember életét, személyiségét, hiszen egy-két fényképen kívül csak egy igazolvány vagy jótállási jegy tanúskodik létezésükről. De ha már kihúzta e töredékeket a romhalmaz kacatjai közül, a maga eszközeivel emléket állít nekik, ugyanúgy, akár egy templom porladó kődarabjának.

Mohamed Abouelnaga: Emlékezés I. ╱ 2023 ╱ Fotó: Berényi Zsuzsa

Mindkét művész szívesen gondolkodik sorozatokban, melyek aztán többször installációba rendeződnek. Abouelnaga gyakran a térbe függeszti ki már-már domborművé vastagodó papírműveit, s a sötétebb teret ellenpontozó fények használatával hív elő szakrális, szinte templomi reminiszcenciákat. Bátai e mostani alkalomra különös együttessé rendezte Malomkövek címet viselő sorozatát. A tartós kőanyagból faragott, évszázadokat túlélni képes, kerek, súlyos tárgyak helyett azonban most elvékonyodott, töredékes körök, félkörök hevernek a padlón. Az emberi civilizációban hosszú időn át oly fontos szerepet játszó, de mára általában funkciójukat vesztett, legfeljebb kertek díszéül szolgáló tárgyak árnyképei, emléklenyomatai csupán e formák, de méltósággal vállalják ezt a szerepüket. Kopott, az idő által rücskösre gyötört relikviák, melyek törékeny papíranyaguk ellenére is felidézik az életet, lisztet és olajat készítő kövek fenségét.

Mindketten, Mohamed Abouelnaga és Bátai Sándor is egy törékeny, esendő, könnyen elpusztítható, de a kultúrák emlékezetét hordozni tudó anyag, a papír titkait kutatja. S mindketten rögzítik, előhívják segítségével a földfelszín változásait, a történelem szemétdombjára hullott tárgyi emlékek töredékeit s egyben személyes alkotói hitvallásukat.

▬▬▬▬
Bátai Sándor és Mohamed Abouelnaga: Rétegek
Magdolna-udvar
2024. június 21. – július 27.

Rétegek Bátai Sándor és Mohamed Abouelnaga kiállítása

Rétegek
Bátai Sándor és Mohamed Abouelnaga kiállítása