Tekintet
Női kitettség a metróaluljáróban

Martincsák Kata

Ikonkép: Kmetyó Annamária: Dismantling me ╱ 2023 ╱ yutazsák, szálazás, szitanyomás ╱ 40×190 cm ╱ Fotó: Kmetyó Annamária (scan)

Borítókép: Antalka Zsófia: Remixer II. ╱ 2026 ╱ botmixeralkatrész, üveggyöngy ╱ 60×200×18 cm ╱ Fotó: Tóth Richard

A kiállítás három külön térben kap helyet, mindegyik üres üzlethelyiségként állt Móricz Zsigmond tér metróaluljárójában. Az aluljáró Marc Augé fogalma szerint nem-hely, vagyis átmeneti tér, amely nem ad teret a személyes emlékezetnek, sem a közösségi kapcsolatoknak. Így érdekes feszültség jön létre a szubjektív nézőpontokat egyesítő, társadalmi problémát körüljáró, alulról szerveződő, csoportos tárlat és a köztér nem-hely szerepei között. A terek tematikailag összefüggnek, ugyanakkor a női kiszolgáltatottság különböző formáit más-más nézőpontból közelítik meg a női test ábrázolásától és tárgyiasításától a személyes és kollektív tapasztalatokon át a patriarchális rendszer társadalmi és politikai működéséig.

Az első kiállítási tér a női test társadalmi megfigyelésének és reprezentációjának a kérdéseit helyezi fókuszba. A kiállított munkák a női testet és a női sorsot vizsgálják, amelyek mind különbözőképp viszonyulnak a privát és a nyilvános térhez. Setényi Anna Eszter szobrai a hidegháború nőképét vizsgálják, amely a politika propagandaeszközévé vált: a nyugaton jellemző „boldog külvárosi háziasszony” szembekerült a „dolgozó és egyszerre gyermekeit nevelő anya” keleti mítoszával a patriarchális társadalom átalakuló világrendszerében. A Kitchen Debate cím utal Martha Rosler Semiotics of the Kitchen (1975) című művére, amely szintén a háziasszony szerepét vizsgálta, de Setényi nem nőket, hanem férfiakat ábrázol. Szobrai így még erőteljesebben kapcsolódnak a történelmi Kitchen Debate történelmi eseményéhez, ahol férfiak tekintete döntött arról, mi is az ideális szerepe napjaik háziasszonyának.^[1]

Czene Márta Nem történt semmi (2020) című installációja szintén ebben a térben kap helyet – Setényi felülről magasodó, félig rohadó, elnagyolt emberalakjai társaságában. Setényi óriásai Czene művével kölcsönhatásban egészen új megvilágításba kerülnek. A nézők saját testükkel és tekintetükkel válnak részesévé annak a hatalmi játszmának, amelyben a privát és a politikai tér elválaszthatatlanul összefonódik, és saját bőrükön is megtapasztalhatják, milyen érzés a férfitekintet (male-gaze) előtt mozogni. Ebből a perspektívából szemlélve Czene nőalakja, nem más mint egy test, amelyet társadalmi nyomás és a patriarchális rendszer bomlaszt szét. Czene installációja, amely nem az egyetlen gyermekkori emlékekből dolgozó mű a kiállításon, két fotóból és egy falmatricából áll. A matricára került kép egy aktmodellt ábrázol, amelynek eredeti fotója az édesapa gyűjteményéből származik; a művész gyerekkorában hasonló fényképek alapján készített rajzokat. A modell halottszerű pózban fekszik, amit tovább erősít egy függőleges műteremajtó képe, amely határozottan átmetszi a fekvő testet, kitakarva annak legintimebb részeit. Ez az ajtó az a felület, amin keresztül a művész gyerekként bármikor beléphetett a műterembe, ahol – bár látszólag nem történt más, csak munka – az elhangzó beszélgetések és kimondatlan helyzetek mégis fenyegetőek voltak. A harmadik eleme az installációnak a halotti maszk, amely egy fiatal lány arcának másolata. A maszk visszatérő eleme Czene munkásságában, a kétezres évek első felében gyakorta használta festményein. A modellek szépsége és mozdulatlansága gyermekként követendő mintaként élt benne. Czene installációját szemlélve olyan előképek is eszünkbe juthatnak, mint Drozdik Orsolya, aki a magyar feminista képzőművészet alapjait teremtette meg a hetvenes években. Drozdik műveiben bírálta az akkori Magyar Képzőművészeti Főiskola akadémista oktatáspolitikáját, azon belül is a patriarchális alapra építkező modellrajzot.

Ugyanebben az első térben kap helyet a Power to the (2026–), amely Farkas Aliz és Kállay Eszter közös művészeti projektje, egy olyan közösségi aktivitásra épülő online archívum, amihez bárki csatlakozhat. A kiállításon megjelent válogatás az archívum egészét tükrözi, amely az aktivizmust, a kiégést és a gondoskodást a migráció szemszögéből vizsgálja. A 2026-os választások körül mind Kállay, mind Farkas elhagyták az országot. Eszter az Egyesült Államokba, Aliz Németországba költözött –, magukkal cipelve a politikai aktivizmussal, a testi tapasztalattal és a mobilitás feszültségével kapcsolatos kérdéseiket. A lírai, naplószerű bejegyzéseik, személyes reflexióik és a privátfotók különös feszültséget rajzolnak ki a köztérben, miközben az alkotók a „power to the” (hatalmat a…) kifejezés szándékosan befejezetlenül hagyják: a városi térbe kiírva bárki kiegészítheti, nyitva hagyhatja, vagy folytathatja. Mindez szembehelyezkedik a nem-tér személytelenségével és szabályaival. Az archiválási láz (2004) Hal Foster elmélete, amely a kortárs képzőművészet nemzetközi tendenciáját definiálja, amely során a kortárs művészek archívumokat hoznak létre, kutatnak fel, illetve strukturálnak újra. Derrida archívumi láz fogalmát átdolgozva Foster azokat a képzőművészeti gyakorlatokat elemzi, amelyekhez Kállay és Farkas projektje is illeszkedik, vagyis amelyek aktív alapanyagként tekintenek az archívumra, mely jó eszköze lehet az ellenemlékezetnek.

A kiállító művészek – Antalka Zsófia, Czene Márta, Farkas Alíz és Kállay Eszter, Ivády Holli, Kudela Gréta, Kacziba Andi, Kmetyó Annamária, Setényi Anna Eszter, Simon Zsuzsi, Szécsényi-Szemerédi Judit, Thury Lili – mind a Harmadik Műszak képzőművészeti tagjai. Korábban pop-up kiállítással és performansszal is szerepeltek az 1111 galériában. Aki közel merészkedik a metróaluljáróban az üzlethelyiségek üvegéhez, ezt olvashatja róluk: „A kiállítás a Harmadik Műszak (Third Shift) kortárs vizuális művészeti kollektíva szervezésében valósul meg. A kollektíva célja, hogy a vizuális művészet eszközeivel olyan nyilvános, gondolkodásra ösztönző tereket hozzon létre, amelyek a női test és a női lét társadalmi, kulturális és jogi meghatározottságára irányítják a figyelmet. A »harmadik műszak« az alkotásra fordított időre utal: arra az időre, amely gyakran a megélhetést biztosító munka és a háztartási, gondoskodási feladatok után marad. Ez az a tér, ahol a kötelezettségek helyét átveheti a reflexió, a kísérletezés és a kritikai megszólalás.” Kurátorok: Antman Kíra, Ivády Holli.

Móricz Zsigmond körtér, metróaluljáró

2026. szeptember 25-ig