A szabadság gesztusai
Bácsi Róbert László kiállítása
A szentendrei születésű és jelenleg is a városban élő fotográfust főként a dokumentarista fotográfia, illetve a portré- és a társadalomábrázolás érdekli. Szívesen fényképezi különböző országok kultúráját, az ott élő emberek életét, ezért igyekszik sokat utazni, hogy újabb és újabb riportokat tudjon készíteni – így a fotózás és az utazás az évek alatt teljesen összekapcsolódott számára. Hat éve kezdett el egy nagyobb fotósorozatot Hegyi-Karabah tartományról és Transznyisztriáról. Célja, hogy még több autonóm területre eljusson és fényképezni tudja az ottani életet és nehézségeket, amelyekkel az embereknek szembe kell nézniük. 2010-ben, két kollégájával létrehozták a PictorialCollective fotográfusokból álló csoportot.

A kiállításhoz egy kétnyelvű magyar-angol katalógus is kapcsolódik, mely a bemutatott fotóesszék mellett egy, a fotográfussal készült interjút és egy tanulmányt is tartalmaz. A kiállító fotóművésszel készült interjú 60 perces videó formájában is látható lesz a kiállításon. Az egyéni kiállítás keretében 5 hosszútávú fotóprojekt kerül fókuszba, melyek az egyéni szabadság megélésének témája köré rendeződnek.
Programok
Február 12. szombat, 17:00
Megnyitó | A kiállítást Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója nyitja meg
Március 4. péntek, 17:00
Párbeszédben | Tárlatvezetés Kopin Katalinnal, a kiállítás kurátorával és Bácsi Róbert László fotóművésszel
Március 9. szerda, 18:00
Filmvízió | A nomádok földje 12+ (Nomadland) | Filmvetítés és pódiumbeszélgetés Bácsi Róbert Lászlóval
A beszélgetést vezeti: Kopin Katalin
Helyszín: P’Art Mozi, Szentendre, Duna korzó 25.
Március 19. szombat, 16:00
Masterclass | Keleti Éva fotóművész tárlatvezetése
Március 27. vasárnap, 17:00
Finisszázs | Dialógus önportréval ef Zámbó István, Margit Szabolcs és Vincze Ottó záró tárlatvezetése
A Filmvízió kivételével a programok helyszíne: PhotoLab – Vajda Múzeum, Hunyadi u. 1.
A PhotoLab programjai a Filmvízió kivételével, ingyenesen látogathatók.