ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

Politikai szövetek
Tóth Lala egyéni kiállítása

Stúdió Galéria
2026. március 26. – április 11.

A Politikai szövetek című kiállítás azt vizsgálja, miként válhat a textil médiuma a politikai működés és intézményi struktúrák kritikai eszközévé. A művek létrejöttét a 2024-ben indult Velemi Archívum és a hozzá kapcsolódó Re:TEXT kiállítás inspirálta. A koncepciónak célja volt, hogy próbára tegye az állami pályázati rendszert, és felvesse a kérdést: mi az, ami ma, 2026-ban államilag támogatott művészet lehet. Rendszerkritikus jellegének ellenére a pályázatot elfogadták, a Tóth Boglárka által kurált kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Tóth Lala szőttesei konceptuális munkák, amelyek a kísérleti textil hagyományára építenek, és a jelenlegi politikai működés társadalmi következményeit vizsgálják. A szövés lassú folyamata során a politika nemcsak kíséri – az alkotó gyakran eközben tájékozódik közügyekről –, hanem a munkák központi témájává válik. A művek a textil médiumán keresztül foglalkoznak többek között a nemzeti szimbólumok kisajátításával, hatalmi mechanizmusokkal és a korrupcióval.