Velencei napló
2. nap – Üres terek és bezárt pavilonok

Jankó Judit

Először nézzük az épület korrekcióját, Aballí szerint az ingatlan alaprajzán az látszik, mintha az épület nem lenne a helyén, mintha elmozdult volna, legalábbis nincs egy vonalban a szomszédos pavilonokkal. Ez az általa felfedezett hiba a kiindulópont, a hipotézise szerint eredetileg nem így akarták, nem akarhatták így, párhuzamba kell kerülni a szomszédokkal. A látszólagos hiba megadta neki a kulcsot, hogy hogyan kell újjáépíteni a párhuzamosság érdekében a belső teret: 10 fokkal kell elforgatni, és 1:1 arányban átépíteni… Paradox módon ez a „korrekció” nemhogy javított volna a helyzeten, hanem kettős hibát okozott, mert az eredeti falak megsemmisültek, az újak pedig nem illeszkednek rendesen. A javítás olyan helyzetet teremtett, amely többszörös ellentmondást generál, és olyan antagonisztikus fogalmakon való elmélkedésre ösztönöz, mint az egyenes, a belül és kívül, régi és új, ideiglenes és állandó, helytelen és helyes. Aballí azt mondja, a végeredmény inkább szobrászat, mint építészet, hiszen olyan absztrakt teret hozott létre, amelyet egyetlen építész sem tervezne. Az épület építészeti beavatkozása, módosítja a kiállítóteret, annak elhelyezkedését a Giardiniben és magával a várossal való kapcsolatát. A látogató egy átgondolt teret talál, amelyben az eredeti, meg nem tapintott, manipulált, de használaton kívüli anyaggá alakított falak keverednek a művész által készített tíz fokos „fordulat” eredményeként létrejött új falakkal.

A másik része a projektnek a Velencéről alkotott elképzeléseink kijavítása hat Velencéről szóló könyv kiadásával. Velence a világ egyik leglátogatottabb városa, ugyanakkor komoly problémákkal néz szembe a tömegturizmus miatt. A világjárvány alatt a város ugyan kiürült, de akkor meg az volt a vélekedés, hogy ez az anomália, mármint a turisták nélküli város. Ignasi Aballí hat könyve, mindegyik más nézőpontból, különböző témák mentén vizsgálja Velencét. A Casi című egy konceptuális utazás a pavilonon, a Biennálén és a városon keresztül; az Inventory egy útvonalat javasol a velencei házak különböző árnyalatait követve; a Histories a művész maga készítette velencei diáit tartalmazza, amelyek a műtermében heverve, a napfény hatására elszíneződtek; a Horizontes a velencei égboltról és tengerről készített képeket, a Landscape tájképek és légköri jelenségek leírásait, a Panoráma pedig az utcákon fellelhető apró, látszólag értéktelen részletekre utaló képeket tartlamazza. Ezeknek a könyveknek a közös gondolatköre az idő kérdései, azaz a tömegturizmusra jellemző felgyorsult tempót kell ezúttal korrigálni, lazábbra venni, és nyugodtan, ráérősen szemlélni Velencét.
2022 egyébként a spanyol pavilon építésének 100. évfordulója is, a Korrekció projekt, főleg egy katalán művésztől, külön szimbolikát kapott ezzel.

A csehszlovák pavilon ajtaján egy felirat tudatja, idén nem nyitnak ki, felújítás miatt zárva.
Tudom, nem felejtettem el, hogy nincs már Csehszlovákia, de van egy ilyen nevű pavilon, amit 1926-ban adtak át, és Otakar Novotný tervezte, akit a modern cseh építészet megalapítójaként tartanak számon. A Giardini egyik legjobb helyén, a francia, brit és német pavilon tőszomszédságában található épületben hol a cseh, hol a szlovák művészek állítanak ki, felváltva. Most éppen egyik sem, mert zárva.
De van itt egy cseh projekt, 2022 az üveg nemzetközi éve, így egy vezető cseh üvegművész, Rony Plesl készített egy helyspecifikus, üvegszobrokból álló nagyszabású installációt Trees Grow from the Sky címmel, amely a Dorsoduro negyedben található Chiesa di Santa Maria della Visitazione templomban látható.

A német pavilon is üres. A rossz nyelvek szerint a németek annyira utálják a pavilon náci múltját, hogy kicsit gyakran szerepelnek olyan projekttel, amelyik az épületet piszkálja. Hol a padlót törik fel, hol a falat fúrják ki. De csináltak már olyat is 2013-ban, hogy helyet cseréltek a franciákkal. Szóval nincsenek kibékülve a pavilonnal, mert az eredeti, 1909-ben elkészült szecessziós épületet 1938-ban Hitler parancsára lebontották, és felépítették a mai napig meglévő pavilont.
Az idei projektet, melynek címe a Struktúra áthelyezése, Maria Eichhorn jegyzi művészként és Yilmaz Dziewior kurátorként. Az eredeti ötlet az volt, mi lenne, ha a német pavilont ideiglenesen, a Biennálé időtartama alatt áthelyeznék valahová máshová, és így megnövekedne a Giardiniben a közpark beépítetlen területe. A német pavilon távolléte teret nyitna a mozgásnak, a reflexiónak és a nemzeti pavilonok szerepének a felülvizsgálatában, amiről egy ideje már folyik a diskurzus a biennálék kontextusában.
Eichhorn gondolata a német pavilon áthelyezésével kapcsolatban a pavilon tényleges fizikai szerkezetének elemzésében ölt testet. Feltárta az épület alapjait, és eltávolította a vakolatrétegeket falairól, hogy láthatóvá tegye a korábbi szerkezetet és azt, honnan indult a bővítés. A rekonstrukciós és bővítési munkálatok megértése érdekében feltárta az ablaknyílások és ajtónyílások körvonalait 1909-ből, a nácik által végzett bővítések nyomait, illetve, azt kereste meg, hol található az eredeti szerkezet, és hol kezdődik az újjáépítés, hogy érzékelhetővé váljanak az épület korábbi arányai és a bővítéssel történt mértékváltás is.
A kísérőszövegeket ceruzával és stencilekkel rajzolták a falra, mint ahogy a felújításoknál a mesteremberek a számításokat és a lényeges információkat szokták.