Átadták a 2026-os Jerger-díjat
A Jászi Galéria által alapított elismerést harmadik alkalommal osztották ki
A Jászi Galéria a 2020-ban elhunyt Jerger Krisztina művészettörténész, kurátor emlékére 2020/21-ben alapította a most harmadik alkalommal átadott díjat. Az elismerés célja, hogy felhívja a figyelmet a kiemelkedő kiállításrendezői, kurátori eredményekre. A díj Jerger Krisztina szakmai tevékenységének és kreatív világának állít emléket: ezzel összefüggésben olyan kiállításrendezői munkákat díjaz, valamint ajánl a szakma és a közönség figyelmébe, amelyekben meghatározó az expresszivitás, a gondolkodásra, az érzelmekre és a látványra egyaránt ható megközelítés.
A JERGER+ díjazottai Jászi Orsolya galériavezetővel és Jerger Krisztina fiával, Kemény Dáviddal / Fotó: Bach Máté
A Jerger Krisztina-díj jelöltjeiről neves szakemberekből (Frazon Zsófia, Izinger Katalin és Százados László) álló kuratórium döntött. A nomináltak kiválasztását azonban nem csak a kuratórium ízléspreferenciái, sokkal inkább Jerger Krisztina szakmai tevékenysége, látásmódja s ennek jól felismerhető, kiállításról kiállításra érvényesülő mechanizmusai motiválták. A kuratórium tagjai a jelöltek, majd a díjazott kurátor kiválasztásakor a megelőző két év – 2024 és 2025 – munkáit vették figyelembe. A kuratórium hosszas szakmai diskurzust követően Andrási Gábor, Fekete Géza, Lengyel László, Sztrés Erzsébet, Tóth Gréta, Török Tamás, Vörösváry Ákos rendezőknek ítélte oda a Jerger Krisztina-díjat az ÁKOS + ÁKOS. Hatvan a Látványtárban – a Látványtár Hatvanban (Első Magyar Látványtár, Tapolca-Diszel, 2025. június 21. – november 16.) című munkájukért.
Az Altorjay Sándor hagyatékára és a Vörösváry Ákos műgyűjteményére alapított Első Magyar Látványtár 1990-es alapítása óta a határterületek vizsgálatát és megmutatását képviseli. A Látványtár főrendezője, Vörösváry Ákos a kiállításrendezést önálló művészeti ágnak tekinti, és ezt a gyakorlatot képviseli több mint 30 éve. A Látványtárban évente egy nagy kiállítás látható, a 2025-ös tárlat azonban némileg eltért az eddig megszokottaktól. Vörösváry Ákos, Andrási Gábor és Lengyel László kezdeményezésére a Látványtár és a hatvani Hatvany Lajos Múzeum együttműködésében készült, ÁKOS + ÁKOS. Hatvan a Látványtárban – a Látványtár Hatvanban című kiállítás a középiskolai tanár, etnográfus és művelődéstörténész Kovács Ákos 1973 és 1983 közötti hatvani időszakára épült, és ebből a nézőpontból idézte meg rendkívül gazdag szellemi életművét.
A kiállításban a hatvani múzeum és a Látványtár gyűjteményéből válogatott képzőművészeti és néprajzi tárgyak találtak egymásra. Izgalmas, egymástól eltérő, mégis egymással remekül dialógusba rendezhető világok olvasódtak össze, miközben egy szellemi portré is kirajzolódott. Az Első Magyar Látványtár közeli rokonának tekinti Kovács Ákos életművét, szellemi hagyatékát és azt a végtelenül demokratikus, sok esetben szellemes és kreatív illesztést, amely a látványtári galériateret felépítette. A műtárgyak és a hétköznapi tárgyak kommentálták egymást, miközben a rendszerváltást megelőző évtizedek, alkotók, barátságok, együttműködések is megelevenedtek.
Fotó: Gergely Ákos
Fotó: Gergely Ákos
A Jerger-díj mellett átadott JERGER+ olyan kurátori munkát díjaz, amely a múzeumi és a galériaterekhez képest más terepeken, más műfajokban, eseményszerűen, az intézmények közötti szabadabb mozgásban jelenik meg, elismerve a performatív, nomadizáló, időlegesen helyfoglaló, helykereső kurátori és alkotói munkákat is. 2026-ban Jerger Krisztina fia, Kemény Dávid támogatta a JERGER+ díjat. Az idei nyertes a Nyitott ház-projekt volt, amelynek során Esterházy Péter és családja egykori otthona egyetlen délutánra megnyitotta kapuit az Emőd utcában. „Az üresen álló házban a látogatók nemcsak a múlt családi emlékeibe tekinthettek be, hanem a BME egyetemi kurzusa keretében létrejött víziók között is bolyonghattak. A hallgatók építészeti terveken és művészeti alkotásokon keresztül reflektáltak a ház materiális, irodalmi és szellemi örökségére, és különleges atmoszférájú kulturális térként értelmezték újra a házat. Jerger Krisztina szerint a jó kiállításrendezés teátrális – de nem öncélúan színpadias, hanem egyfajta érzelmi és gondolati sűrítmény. Az Esterházy-ház bejárásán egy szellemi sűrítmény részesei lehettünk, amelyben ráadásul egyidejűleg jelent meg a múlt, a jelen és a jövő” – olvasható a kuratórium értékelésében. A Nyitott ház több közvetlen és közvetett szálon is kapcsolódott a kortárs művészethez: aktív, összművészeti reflexióként is működött. A földszinten kiállított építészeti installációkon, terveken kívül a hallgatók Esterházy szövegeinek (vizuális) újraértelmezésével tettek kísérletet az életmű megközelítésére, új kontextusba helyezésére.
A Jerger Krisztina-díj átadása alkalmából a közönség egy dokumentációs kiállítást is megtekinthet a Jászi Galéria Irányi utcai helyiségében. A Sok szeretettel és ácsceruzával című kiállítás 25 művésztől 35 munkát emel ki – néhány katalógus társaságában – a Jerger Krisztinának ajándékozott, dedikált művek közül. Kiállító művészek: Bak Imre, Bányai István, Krzysztof Bednarski, Bukta Imre, Fehér László, Féner Tamás, Gábor Áron, Gémes Péter, Helényi Tibor, Jovánovics Tamás, Keserü Ilona, Kondor Béla, Korniss Péter, Lakner László, Medve Zsuzsi, Maurer Dóra, Megyik János, Nádler István, Pinczehelyi Sándor, Schmal Károly, Soós Tamás, Szalai Tibor, Székely Vera, Szőnyei György, Trombitás Tamás. A kiállítás 2026. augusztus 15-ig látogatható.
A díjról és a jelöltekről itt lehet bővebben olvasni.