Megjelent a november-decemberi lapszámunk
Borítókép: Selma Selman az acb galéria FANA című kiállításán ╱ Fotó: Hegyháti Réka – acb Galéria
Kedves Olvasók!
Folyóirat a folyóiratban: jelen lapszámunk Feketén-fehéren című rovata különleges helyet foglal el, hiszen a lap többi részétől eltérő típusú papírra nyomva, négy egymástól markánsan különböző nézőpontot felmutató mélyinterjúban tekint vissza a hazai művészeti írás folyóiratainak történetére és jelenére. A beszélgetések nem csupán az online és offline terek között egyensúlyozó platformok sajátos működési logikáját tárják fel, hanem körvonalazódnak azok a kilátások is, amelyek a jelen megfoghatatlanul változó közegében kirajzolódnak: a stabilitás és a bizonytalanság váltakozó hullámai, valamint azok a prekárius forgatókönyvek, amelyek a jövő művészeti kommunikációját és publikációs kultúráját lehetséges irányokkal, de egyszersmind éles kérdésekkel látják el. A rovat így a megszokott Új Művészet-beli cikktípusok sorába különálló mikrokozmoszként illeszkedik, tovább szélesítve a lapszám kínálta nézőpontokat.
Ahogyan azt már megszokhatták, most is igen gazdag és sokszínű spektrumon mozgunk. Oláh Norbert munkái ezúttal is sajátos univerzumba vezetnek: romanticizált űrszkafanderei a roma mitopoézis új hőseit koronázzák. Másutt egy elmélyülésre invitáló tanulmány következik, amely Anish Kapoor művészeti gyakorlatán keresztül az átlényegülő matéria kútjába enged betekintést. Megkísérelhetjük továbbá egy fiktív ISTVÁN-karakter közös megalkotásának test- és elmegyakorlatát is fiatal művészhallgatók gesztusrétegein keresztül, és persze itt van az a bizonyos Fülöp Tímea-féle „leszámolás” is, amely a közeg legkínosabb és legfeszítőbb összefüggéseit tárja elénk savanyúcukorkaként, amit csak fintorgó fizimiskával kóstolgat az ember.
Mediálisan sem horgonyzunk le egyetlen ponton: a fotográfia eltérő hagyományai a klasszikus modern festészet színrétegeivel párbeszédben jelennek meg. Velük együtt pedig felvillan a festékanyagba kódolt, metaironikus posztinternet-piktúra is. Emellett szubverzív és költői könyvtárgyak kerülnek terítékre, valamint a „kakukktojásszobrok” sajátos plasztikai kategóriája is kiemelt helyet kap az asztalnál. Reméljük, a szezonvégi bezárkózás, a „hygge-időszak” és a fokozatos áthangolódás fejezeteibe is beépülnek e oldalpárak tanulságai. Találkozunk az új évben!
A szerkesztőség
Az Új Művészet 2025. november-decemberi lapszámának borítója ╱ Oláh Norbert ╱ Holdra szállás ╱ 2024 ╱olaj, vászon ╱ 100×100 cm
Az Új Művészet 2025. november-decemberi lapszámának borítója ╱ Oláh Norbert ╱ Holdra szállás ╱ 2024 ╱olaj, vászon ╱ 100×100 cm
TARTALOM
ÖREG FESTŐ TÉLI TÁJBAN
4 ╱ Tayler Patrick: Fényszínek árnyékkal. Fényes Adolf emlékkiállításáról
ROMLATLANOK
8 ╱ Muladi Brigitta: Mióta megszülettem, művész akartam lenni! Selma Selman kiállítása
11 ╱ Nemes Z. Márió: A világ(űr) cigányosítása. Oláh Norbert Gypsies in Space-sorozatáról
14 ╱ Győrffy László: Hiteles fantomkép. ISTVÁN a völgyek elme
FEKETÉN-FEHÉREN
18 ╱ Rudolf Anica: Benne voltunk a világban. Beszélgetés Hajdu Istvánnal a Balkonról
22 ╱ Jankó Judit: Generálta maga körül a feszültséget. Interjú Andrási Gáborral
25 ╱ Jankó Judit: Permanens előremenekülés. Beszélgetés Topor Tündével, az Artmagazin alapító főszerkesztővel
30 ╱ Jankó Judit: Újrakezdések és megújulások. Interjú Pataki Gáborral és Rudolf Anicával
SAVLEKÖTŐ
34 ╱ Fülöp Tímea: Say My Name. Kis magyar névkönyv
FÉNYELŐ
36 ╱ Takáts Fábián: Így éltünk mi. Erdélyi Lajos fotói
38 ╱ Tatai Erzsébet: Pareidolia. Kiss Andrea kiállítása
40 ╱ Kincses Károly: Az angyal szól hozzátok. Liszi Renáta kiállítása
42 ╱ Takáts Fábián: Kár, hogy nem több… Geibl Kata fényképei
44 ╱ Romhányi Orchidea: A világ, amely visszanéz ránk. More Than Human
SZÍNEK, HELYEK
37 ╱ Bordács Andrea: Múzeumi gyűjtemények – újragondolva. Interjú Luigi Paolo Zenivel
LELKIGYAKORLAT
47 ╱ Kondor Attila: Önteremtő valóság. Anish Kapoor művészetének elméleti hátteréről
KRÓNIKÁK
52 ╱ Lóska Lajos: A könyvtárgyak ideje. V. Művészkönyv Triennálé
56 ╱ Sinkó István: Vándor a világkertben. Pető István kiállítása
58 ╱ Jankó Judit: Vizuális krónika. a 21. század sorsfordító pillanatairól. Radenko Milak kiállítása
60 ╱ Sinkó István: Az érzékenység művei. Király György Térszeretet című kiállítása
OLVASÓ
62 ╱ Hemrik László: Szakaszok, mélységek, történetek. Hungart-könyvek 2025
KOLLEKCIÓ
64 ╱ Ébli Gábor: Nagybányai grafikáktól kortárs fotóművekig. Papíralapú művészet Jurecskó László gyűjteményében
KÖZTÉR
68 ╱ Wehner Tibor: Kakukktojásszobrok… avagy a monumentalitás visszautasíthatatlan csábítása
KÜLFÖLDI IZGALMAK
72 ╱ Kovács Ágnes: Utazás Párizsba, a Belle Époque világába. Toulouse-Lautrec
74 ╱ Bordács Andrea: A természet és a természetfeletti ereje. A spiritualitás szerepe Marina Abramovic´ életművében
11╱
„Kortárs mindennapjaink egyre inkább a 80-as évek sci-fi és cyberpunk regényeinek disztópiáira emlékeztetnek: a negyedik ipari forradalom közepén állunk, beléptünk az űrkutatás új korszakába, algoritmusok rendezik mindennapjainkat, tech-óriásvállalatok nyíltan foglalnak állást politikai kérdésekben. Az egymással összekapcsolódó ökológiai-gazdasági-társadalmi krízisektől paralizált világunkat egyszerre uralja az apokaliptikus technológiai szorongás és a reflektálatlan technooptimizmus. Hívhatjuk az állapotot egy új, poszthumán normalitásnak is, ahol a korábbi futurológiai víziók a technokapitalista jelen banalitásába szívódtak fel. .” (Nemes Z. Márió: A világ(űr) cigányosítása. Oláh Norbert Gypsies in Space-sorozatáról)
Oláh Norbert: Intersztelláris sirató ╱ 2025 ╱ olaj, vászon ╱ 100×100 cm
16╱
„Kamera által homályosan látunk, de a kiállítók a tárlaton belüli ciklusként intim méretű önarcképekkel hozzák közös nevezőre a kényelmetlen határterületek képalkotási együtthatóit, így ezek az önportrék leginkább ISTVÁNra emlékeztetnek. A Cosimo de Medicinek, a kiváló bankszakembernek tulajdonított mondás szerint, „minden festő önmagát festi” vagyis „minden festmény önarckép”, ám érdemes fontolóra venni Jean-Luc Nancy kiegészítését: „mindig csak egy tőlem távollévő és rajtam kívül lévő arcban »hasonlítok önmagamra«, nem visszatükröződésként tehát, hanem egy olyan portré formájában, amit önmagam előtt, mindig önmagamat megelőzően hordozok. A portré ezt a megelőzést, ezt a megelőzöttséget festi meg, ezt az előrenyúló orrot, amely a kívül áramában megnyitja azt az érzékeny barázdát, amit aztán az »önmaga« gyorsan eltöröl.” (Győrffy László: Hiteles fantomkép. ISTVÁN a völgyek elme)
Istvánok csarnoka ╱ Off Luca Teodóra, Onozó Csenge, Lakó Dorka, Szécsi Ödön, Bálint Norbert-László, Kókai Lili ╱ Fotó: Lakó Dorka
34╱
„Kodály óta nyilván senki sem gondolja komolyan, hogy a művészet mindenkié, annak ellenére, hogy az értelmiségi vagy vagyoni cenzus bevezetése rossz PR-ral járó túlzás lenne. Marad tehát a névvel és pénzzel megvásárolható exkluzivitásélmény VIP-események és titkos műteremlátogatások formájában, ha a kapcsolati tőkénk egyáltalán elárulja, hogy kinél lehet jegyet venni. A plebs még le is nyelné ezt a békát, ha a rossz ízléssel kiszivárogtatott fotókon – értsd: a hajnali mámorban közösségi médiára kiokádott albumon – nem azt látná, hogy a kulturális Csomolungma nem több, mint egy Krisz Rudi-hakni Tomasz Piars-képek előtt.” (Fülöp Tímea: Say My Name. Kis magyar névkönyv)
Geibl Kata: There is Nothing New Under the Sun ╱ The Beehive ╱ 2022 ╱archív pigment nyomat, barit papír ╱100×80 cm
Geibl Kata: There is Nothing New Under the Sun ╱ The Lion ╱ 2022 ╱archív pigment nyomat, barit papír ╱100×80 cm
Geibl Kata: There is Nothing New Under the Sun ╱ The Beehive ╱ 2022 ╱archív pigment nyomat, barit papír ╱100×80 cm
Geibl Kata: There is Nothing New Under the Sun ╱ The Lion ╱ 2022 ╱archív pigment nyomat, barit papír ╱100×80 cm
42╱
„A jövedelmek és társadalmak közötti különbségek nőnek és nőnek. A kapzsiság, a kizsákmányolás, a versengés lett úrrá. Dolgozunk, hajtjuk a pénzt, a sikert, mintha nagyobb szükségünk lenne rá, mint eleddig bármikor. Egy materialista, személytelen világot élünk, ahol egyre fokozódik az individualizálódás, és vele együtt a közösségek elvesztése. Ahol a teljesítményelvűségből fakadó kiégés is erőteljesen jelen van. Mindez persze szintén nem új dolog, régóta jelen van, természetesnek érezzük. Geibl sem akarja fotóival megváltani a világot, nem is tudná. Csupán a szemünket kívánja felnyitni, sőt arra is utal, hogy amit látunk, az sem biztosan az.” (Takáts Fábián: Kár, hogy nem több…, Geibl Kata fényképei)
Kiss Andrea: Pareidolia 17/1. ╱ 20217 ╱ digitális nyomat ╱ 30×40 cm ╱ A művész jóvoltából
38╱
„Agnieszka Taborska egyik tanulmányában[1] hosszasan sorolja a szürrealisták fej nélküli nőábrázolásait. De miért is fej nélküliek? Mert a nők feje – testükkel ellentétben – nem fontos a toxikus machismóban szenvedő szürrealista férfiak számára. Továbbá képi nyelven a fej az egyéniség megtestesítője, melynek a tekintet a középpontja, és amely egyfajta erőt képvisel. A nő azonban így nem nézhet vissza – erőtlen. Kiss Andrea 26 fej nélküli nőt állít ki, mintha Max Ernst 100 fej nélküli nő címét idézné.[2]
Ezt a nőképet sajátítja ki, magára, azaz képeire veszi az elrejtőző, misztikus, elérhetetlen nő képét. És ezzel az erőteljes eljárással minimum kérdőre vonja, de inkább kifordítja ezt a képzetet. A mintegy 120 évvel ezelőtt lejárt, de még sokak által életben tartott nőképpel játszik. Talán kacérkodik, ám mégsem ő teszi ezt, és korántsem az amúgy őt helyettesítő nő a férfival, hanem képei a nézőkkel. Ugyanakkor Kiss Andrea valóban játékos is, ahogy permutálja a csaknem geometrikus logikával elhelyezett különböző testrészeket, mozdulatokat és mozgásfázisokat.” (Tatai Erzsébet: Pareidolia, Kiss Andrea kiállítása)
[1] Kenneth Clark: Az akt. Tanulmány az eszményi formáról. Corvina, Budapest, 1986, 15.
[2] Agnieszka Taborska: A barna kislány lenne a szürrealisták múzsája? Ford. Keresztes Gáspár http://balkon.art/1998-2007/balkon03_06-07/00Taborska.html