Van, aki a kiégettséget és a világvégi állapotokat hangsúlyozza mint osztatlan közös tulajdonrészt, mások a művészeti alapjövedelem ügyében hívnák már össze a végső, nagy lakógyűlést. A közös nevező keresése láthatóan nem veszít lendületéből. Talán éppen ez a közös bennünk: rendre újabb és újabb válaszokat találunk arra a kérdésre, hogy mi köt össze minket. Levegő, pogácsa, digitális entrópia, perspektívavesztés vagy éppen a cserépnövénnyé válás távlata – az Új Művészet nyáreleji száma egy közös művészeti mező legkülönösebb fejezetei között kalauzol.
Személyes archívumainkban önmagunk által felbérelt detektívvé válni felemelő misszió. Legalább annyira, mint sárban megmártózott gólemként rárontani egy antikvitás rendezett tereire vagy cizellált textilmunkákba fojtani a pornográf képzelet húsba vágó traumáit. Dés Márton, Gantner Dániel és Bánkúti Gergő munkái felett a „posztmagyarságon” merenghetünk, Fülöp Tímea üveggömbjébe bámulva pedig láthatjuk felszámolódni a köztudatba gépelt kánon délibábját. A vitriolos mondatszövés után persze marad a kétely: mibe fektessük az időnket, a pénzünket, a rajongásunkat? Csak a saját ízlésünk kétes kultiválása marad? Ehhez kínálunk most felszerelést.
Mit is keresünk itt, szerzők és olvasók közös társaságában? Nem kevesebbet, mint valami szilárd kapaszkodót az ingovány felett: kézzelfogható formát, kimondható mondatot, amelyhez idén is hozzáköthetjük magunkat, ha nem akarunk végleg elmerülni a posztfaktualitás színes-szagos, csábítóan csalfa lápvidékén.
Folyóirat a folyóiratban: jelen lapszámunk Feketén-fehéren című rovata különleges helyet foglal el, hiszen a lap többi részétől eltérő típusú papírra nyomva, négy egymástól markánsan különböző nézőpontot felmutató mélyinterjúban tekint vissza a hazai művészeti írás folyóiratainak történetére és jelenére. A beszélgetések nem csupán az online és offline terek között egyensúlyozó platformok sajátos működési logikáját tárják fel, hanem körvonalazódnak azok a kilátások is, amelyek a jelen megfoghatatlanul változó közegében kirajzolódnak: a stabilitás és a bizonytalanság váltakozó hullámai, valamint azok a prekárius forgatókönyvek, amelyek a jövő művészeti kommunikációját és publikációs kultúráját lehetséges irányokkal, de egyszersmind éles kérdésekkel látják el.
A tavalyi napfényes szezonhoz hasonlóan idén is egy extraszéles vászonra projektált összképpel jelentkezünk. Lapszámunkat átpörgetve többek között funky pimaszságok, geometrikus szigorban rejtjelezett emelkedettség és határátlépések patchworkjét kapja az olvasó, hogy egyrészt a realitás tűző és vakító napfénye elől behúzódhasson a képzelet titokzatos árnyékai közé, másrészt hogy a posztfaktuális történésfelhő információviharában átláthatatlanná oldódó mindennapok során végre valami kézzelfoghatóba is kapaszkodhasson. Anekdoták, tények, adatok, tényezők és szakértői szemmel felvázolt összefüggések gazdagítják így a képzőművészeti kilátásainkat az oldalpárokon.
A tavalyi napfényes szezonhoz hasonlóan idén is egy extraszéles vászonra projektált összképpel jelentkezünk. Lapszámunkat átpörgetve többek között funky pimaszságok, geometrikus szigorban rejtjelezett emelkedettség és határátlépések patchworkjét kapja az olvasó, hogy egyrészt a realitás tűző és vakító napfénye elől behúzódhasson a képzelet titokzatos árnyékai közé, másrészt hogy a posztfaktuális történésfelhő információviharában átláthatatlanná oldódó mindennapok során végre valami kézzelfoghatóba is kapaszkodhasson. Anekdoták, tények, adatok, tényezők és szakértői szemmel felvázolt összefüggések gazdagítják így a képzőművészeti kilátásainkat az oldalpárokon.
Friss lapszámunkban többek között szubverzív testábrázolási vállalkozások kerülnek bemutatásra, melyek korszakokat összekuszáló sűrűségben helyezkednek el egymás mellett, de szó esik a festészet és a képzőművészet kríziseiről és kattanásairól, az AI-ról és a MOME FRONT-ról is.