Megjelent a szeptember-októberi lapszámunk

TARTALOM

MODERN MELÓDIÁK
4╱ Tayler Patrick: Bicskaeffektus. Interjú Gáspár Györggyel
8╱ Vékony Délia: A színek végtelenek. Halmi-Horváth István Hommage á Albers sorozatának második felvonása
11╱ Fazakas Réka: Sanctuary. Lonovics Zoltán művészi menedéke

KOLLEKCIÓ
14╱  Ébli Gábor: Feszült csend. Horn Péter gyűjteménye
18╱ Tayler Patrick: Belső referenciák. Összefoglaló az MNB Arts and Culture jelenlegi fejleményei kapcsán

ÁLOMMÁSOLATOK
22╱ Sinkó István: Álmodtak egy világot maguknak… Franciaországi magyar művészek szürrealista munkái
26╱ Lóska Lajos: Tiszta fények. Molnár László kiállítása
28╱ Sirbik Attila: Ott legyen a fókusz, ahol éppen vagy. Interjú Lak Róberttel
32╱ Jankó Judit: Kevesebbet, fókuszáltabban. Beszélgetés Török Tündével a Mymuseum Galériáról

A TÉR POÉTIKÁJA
36╱ Hadik András: Kőből, fából házat. Kiállítás Kós Károly emlékére
39╱ Fülöp Tímea: A túlesztétizált osztálykérdés. Ludwig Múzeum: Kis magyar kockológia
42╱ Aknai Katalin: A két vadkörtefa. Berhidi Mária életmű-kiállítása
46╱ Schneller János: A felemelkedés analógiája. Beszélgetés Kondor Attilával

GRAFITNESZ
50╱ Tolnay Imre: Korlenyomatok. 8. Székelyföldi Nemzetközi Grafikai Biennálé
53╱ Lóska Lajos: A hivatalos avantgárd. Pásztor Gábor Önarckép torz tükörben című tárlata
56╱ Sirbik Attila: Mindennapi alaptempó. Beszélgetés Solymosi Mór tervezőgrafikussal

TESTEMMEL JÁTSZOM
58╱ Németh István: A mozdulatművészet egy majdnem teljesen elfeledett úttörője. Gertrud Leistikow (1885–1948)

SAVLEKÖTŐ
63 ╱ Wehner Tibor: A kérdésre a válasz
63 ╱ Tayler Patrick: A válaszra a kérdés

KÉPESLAPOK
64╱ Fülöp Tímea: Hőségriasztás munkaidőben. Feljegyzések egy kurátor naplójából
68╱  Fazakas Réka: Művészetté lényegített őselemek. Az idei Szekszárdi PIC-Túra Alkotótelep
70╱ Uszkay Tekla: Képzelet – álom – illúzió. Miszla Art művésztelep
72╱ Nagy Zopán: Jász-Art-Járás. X. Jászfényszarui Művésztelep
74╱ Takáts Fábián: Acélosan. Válogatás a XX. Kecskeméti Acélszobrászati Szimpózium alkotásaiból

DIPLOMA 2024
76╱ Fülöp Tímea: Utódok. MKE festészeti diploma 2024
80╱ Cserhalmi Luca: Amiről álmodni lehet. Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem képzőművészeinek diplomakiállításáról
83╱ Tayler Patrick: Irányok és arányok. A pécsi diplomázókról
86╱ Balkó Dorottya: Rombolásról és építésről. A 2024-es MOME-diplomakiállítás
88╱ Kovács László: Rejtett összefüggések. Az ELTE BDPK Vizuális Művészeti tanszékének diplomakiállítása

FEKETÉN-FEHÉREN
92╱ Orosz Csaba: Időtranszkripció. Bodóczky István kiállítása elé

KÜLFÖLDI IZGALMAK
94╱ Kovács Ágnes: Pávák, tornyok, angyalok. Rebecca Horn retrospektív kiállítása

5╱

„A jelenlegi sorozatommal az apaság kérdésével való lelki elszámolásnál tartok, ami a saját apám figurájával való szembenézéssel is összefonódik. A maximumra felpörgetett, ambiciózus melózáshoz kapcsolódó, a mindennapokból kiszakítandó órák és az apaság szerepéhez fűződő, különböző felelősségek és feladatok kiegyensúlyozása érdekel: a belső vívódások, a döntési helyzetek és az, hogy végül mit is áldozok fel minek az oltárán. Tulajdonképpen nem először közelítem meg ezt a témát.” (Tayler Patrick: Bicskaeffektus. Interjú Gáspár Györggyel)

39╱

„A Ludwig Múzeum felmérte, hogy mennyire megosztó a téma, így kellő óvatossággal fogalmazta meg a Kis magyar kockológia koncepcióját, melyre egy nem annyira értelmező, mint inkább ismeretterjesztő kiállítást húzott fel, melynek dokumentarista jellege egy ízetlen-szagtalan fotósorozatban érhető leginkább tetten, ahol a sátortetős házak kvázi portrét állnak, de hasonlóan unalmas Csondor Réka kockára formázott festménysorozata is. A kiállítás előterébe épített faszerkezet is iskolás, ahol szinte játszótérszerűen járható be egy tipikus Kádár-kocka alaprajza. ” (Fülöp Tímea: A túlesztétizált osztálykérdés. Ludwig Múzeum: Kis magyar kockológia)

46╱

„A rátalálás első lépése azt jelentette, hogy veszed magadnak a bátorságot és a 21. században visszatérsz egy olyan tradicionális és kézenfekvő dologhoz, hogy egy hozzád közel eső tájelemet vagy a város egy részletét észreveszed, elkezdesz foglalkozni vele, elmélyülsz benne. Persze eszembe jut néha, hogy vajon jó-e ennyiszer visszatérni ugyanahhoz a témához. A repetíció nem idegen a 20. századi művészi praxisoktól; ugyanazokat a témákat újra és újra, egyre elmélyültebben, új nézőpontból mutatni be. A kortárs művészetben inkább az a kényszer figyelhető meg – ami kicsit frusztráló is –, hogy mindig újat kell(ene) létrehozni, új trendeket bevezetni. Holott, ha megnézzük a nagy művészek életművét, azt látjuk, hogy sokan haladnak egy nyomvonalon vagy néhány párhuzamos ösvényen. ” (Schneller János: A felemelkedés analógiája. Beszélgetés Kondor Attilával)

94╱

„Rebecca Horn is az angyalok rendjébe sorolható szerintem, azokéba, akik elhozzák a jó hírt a világegyetem harmóniájáról, még akkor is, ha éppen ennek az ellenkezője fenyegeti az emberiséget. Mert Horn művei láttán leginkább ez az oly ritka érzés, a harmónia érzése tölt el bennünket, még az általa alkotott legnagyobb veszélyt magukban hordozó mechanikus gépezetek esetében, a meghatározott ritmusban a levegőbe emelkedő éles kések fenyegető táncában vagy a mennyezetről a térben lebegő, elterpeszkedő fekete zongora láttán is, amelynek minden alkotórésze szétcsúszni látszik és billentyűi ijesztő robajjal, mint megannyi hörgő szörnyeteg nyelve, a legváratlanabb pillanatban sokkolják a gyanútlan közönséget.” (Kovács Ágnes: Pávák, tornyok, angyalok. Rebecca Horn retrospektív kiállítása)