A bámulatos hétköznapiság varázsa
Fischer Judit: Ami szép, az szép

Fischer Judit: Unikornis olló ╱ 2020 ╱ akvarell, papír ╱ 18×25,5 cm ╱ Fotó: digitaliskepmuhely
A Kisteremben megrendezett Ami szép, az szép című egyéni kiállítás munkái három részre oszthatók: a művész munkásságából már jól ismert akvarellfestmények mellett papírfűző technikával összeálló tájképek és jelenetek, illetve egy subázott szőnyeg is helyet kapott a galéria két terében. Kétségkívül pepecselős munka mind. De nemcsak technikájukat, hanem témájukat tekintve is. Ez első olvasásra talán túlzó állításnak tűnhet, hiszen a műveken kifejezetten hétköznapi, szinte bármelyik otthonban vagy annak környékén fellelhető elemek bukkannak fel: itt egy gyertya, ott egy csoki, amott meg pár gesztenye, esetleg egy-két, a farzsebből kihalászott apró. Egyik oldalt kutyák szemlélődnek, velük szemben pedig hajók úsznak a Dunán. Mégis mi lenne ezekben olyan rendkívüli? Hát éppen az, hogy semmi rendkívüli nincs bennük!

Fischer Judit: Ami szép az szép ╱ Kisterem, enteriőr ╱ Fotó: digitaliskepmuhely
Az extrém élmények hajhászása helyett meglátni a szépet, érdekeset vagy épp izgalmasat valamilyen banális, egyszerű jelenségben manapság szinte forradalmi tettnek számít. A figyelemgazdaság korában ugyanis, amikor folyton erősebb és erősebb ingerekre van szükség érdeklődésünk megragadása (és még inkább megtartása) érdekében, komoly elköteleződést és tudatosságot követel, ha a figyelmünket a grandiózus helyett az apró, a kivételes helyett a mindennapi felé akarjuk fordítani. Ahogy Frazon Zsófia fogalmaz a kiállítást kísérő szövegében: „A mindenhol jelenlévő, banális életutat bejáró valamiket már észrevenni is művészet.”
Fischer egyszerre gyűjtögető és dokumentáló művészattitűdjét több szemszögből is lehet (és érdemes) olvasni. Felsejlik benne az a sokunkban ott rejlő, „jó lesz ez még valamire, ha másnak nem, akkor emlékbe” szentimentalizmus, amelynek nevében képesek vagyunk jobb esetben csak fiókokat és polcokat, rosszabb esetben teljes pincehelyiségeket megtölteni olyan tárgyakkal, amelyekhez valamilyen oknál fogva érzelmi viszony fűz bennünket. Ennek a szemléletnek ugyanakkor van egy végtelenül gyermeki oldala is, amely a felszabadult és a végtelen képzelőerővel megáldott kincsvadászatok emlékeit idézi meg, amikor is felfedezők bőrébe bújva bármi kinccsé válhatott.

Fischer Judit: Toboz ╱ 2020 ╱ akvarell, papír ╱ 21×28 cm ╱ Fotó: digitaliskepmuhely
A megtalált kincsek buzgó dokumentálásának metódusa azonban izgalmas módon válik a manapság hasonló célokra használt platformok működésének inverzévé: míg például Instagramon a minél egyedibb és különlegesebb tapasztalatokat igyekszünk a lehető leggyorsabban megörökíteni és megosztani (vagy legalábbis igyekszünk azokat úgy tálalni, hogy érdekesnek tűnjenek), addig Fischer műveiben a banális tárgyak és események is hosszasabb, szöszmötölősebb formában, festményként vagy épp fűzőlapként örökítik meg a hétköznapi szépség tapasztalatát. Ez pedig egy sokkal egyetemesebb művészetelméleti kérdéshez vezet vissza bennünket, nevezetesen ahhoz, hogy mi lehet méltó arra, hogy a művészet témájává váljon, és megörökíttessék az utókornak.
Az Ami szép, az szép keretében bemutatott munkáival Fischer izgalmas módon kapcsolódik rá más alkotói hagyományokra is. A megfestett fűzőlapokból készült festmények például nemcsak a kiállítás talán legvidámabb elemei, de akár a tájképfestészeti tradíció egy új generációjaként is értelmezhetők: az absztrakcióba hajló, a pixelesztétikát is megidéző képek pár másodpercnyi koncentrált vizslatás után egyértelműen figuratív jegyeket kezdenek ölteni, kissé megvilágítva azt is, milyen vizuális kódokból állnak össze olyan, egyetemesnek gondolt látképek, mint például egy naplemente.

Fischer Judit: Kávékeverő ╱ 2020 ╱ akvarell, papír ╱ 18×25,5 cm ╱ Fotó: digitaliskepmuhely

Fischer Judit: Suba (részlet) 2020 ╱ gyapjú-, mohair-, alpaka fonalak, textil ╱ 200×300 cm ╱ Fotó Biró Dávid
Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a különböző, meditatív monotonitástól sem mentes kézműves-tevékenységek. Egyre többen találják felüdítő kreatív hobbinak a kötést, horgolást, kerámiázást vagy épp a hímzést, sőt egy egész irányzat, az új kézművesség trendje is épít a hagyományos kézművestechnikák modern újraértelmezésére. Jelen korunkban ugyanis végtelenül felértékelődnek azok a fajta tevékenységek, amelyeknél a befektetett energia és az elmélyült, kézzel való alkotás végül szemmel látható és kézzel fogható eredményt hoz. Bár Fischer esetében már a festészet maga is ilyen tevékenység, mégis hasonló ihletettség figyelhető meg nála: már a Kisterem tavalyi, Végre tanulhatunk valamit című csoportos kiállításán is gobelinművekkel jelentkezett. A jelenlegi tárlat egyik központi eleme is egy subatechnikával szőtt szőnyeg, amelynek mintája sem előzmény nélküli: a harapdáló fejekre hasonlító, kissé eltorzult paletta alakja már a művész I’m too sercli című egyéni kiállításán is szerepet kapott. A subázás hosszadalmas és aprólékos munkájában pedig Fischer édesanyja működött közre. Ez utóbbi elem amúgy szintén nem újkeletű a munkásságában, gyakran alkot vagy állít ki ugyanis különböző kollaborációk részeként: 2005 óta működnek együtt a Sz.A.F. égisze alatt Mécs Miklóssal, de készültek már közös munkái Kristóf Gáborral vagy Navratil Judittal is.

Fischer Judit: Ami szép az szép ╱ Kisterem, enteriőr ╱ Fotó: Biró Dávid
A Fischer munkáiban megörökített tárgyakon és jeleneteken minden esetben érezhető, hogy nem önmagukban álló elemek, hanem valamilyen egyéni történet húzódik hétköznapiságuk ellenére is jelentőségteljes jellegük mögött. A néző agya pörögni kezd, és igyekszik felfejteni, mitől lesz olyan izgalmas egy unikornisolló, egy tujaág vagy a még csak szerencsét sem hozó, háromlevelű lóhere. Ezek a történetek azonban már nem Fischer magánemlékei lesznek, hanem a néző saját tapasztalataiból táplálkozó képzetek. A műanyag kávékeverőtől felelevenedik a vasútállomások bódéiban vásárolt vízízű kávék aromája. A tobozról beugrik egy kirándulás a közeli erdőben. A kazettáról egy rajongott zenekar és egy dal, amit az ember úgy próbált felvenni a rádióból, hogy abba ne beszéljen bele a műsorvezető. A kicsírázott krumpliról pedig az, hogy vajon az ő hűtőjéből mit kellett volna már hetekkel ezelőtt elhasználni. Így lesz végül Fischer Judit magánmitológiájából általános érvényű, egyetemes tapasztalat.
FISCHER Judit: Ami szép, az szép
KISTEREM
2021. február 11. – március 19.