Egyedül érkeztem
Augusztinyi Fruzsina kiállítása

Zeck Julianna

Borítókép:
Fejér Bernadette ╱ Walk through (részlet) ╱ 2024 ╱ videoinstalláció ╱ mp4, 8’02

Ikonkép:

Kiállítási enteriőr ╱ Augusztinyi Fruzsina ╱ Hiatus ╱ Telep Galéria ╱ 2025 ╱ Fotó: Fejér Bernadette

Nemcsak a háromrészes széria térben és időben való elválasztottsága miatt különleges ez a kiállítássorozat, hanem a Hiatus megnyitója miatt is – és az alkotó személye, hozzáállása és vagánysága miatt. A Telep Galéria kurátora, Mayer Kitti rövid bemutatóján kívül tulajdonképpen nem volt klasszikus értelemben vett megnyitóbeszéd, hanem „csak” egy beszélgetés Augusztinyi Fruzsina alkotó és Szirtes Lili szakpszichológus között. Ezáltal kicsit mintha belestünk volna egy terápiás beszélgetésbe, ahol a szakpszichológus egyben csodálója is a páciensének, aki kendőzetlenül, őszintén, de kellő távolságot tartva beszél a saját traumáiról és azok feldolgozásának történetéről. Mindezt úgy, hogy fogalmunk sincs, mi is történhetett pontosan, hiszen csak töredékeket kapunk a valós történetből.

Ahogy az alkotó és a szakpszichológus haladnak előre a beszélgetésben, egyre vérfagyasztóbb lesz a történet, mert nem tudjuk ugyan, de érezzük, hogy miről is van szó. Évtizedek kellenek, amíg egy traumatizált személy egyáltalán tudatosítja és megérti mi történt vele gyerekkorában és ez hogyan befolyásolja a felnőtt életét, de még ez sem elég ahhoz, hogy életének bizonyos szakaszaiban ne adjon újra öntudatlan válaszreakciókat bizonyos szituációkban. Fruzsina el is mondja, hogy ezeken a traumákon nem lehet egyszerűen csak túljutni, hanem meg kell tanulni együtt élni velük és szublimálni őket, például egy kiállítás keretén belül.

Nézve és hallgatva az alkotót, igen kellemes élményben lehet része az embernek, mert eszünkbe sem jut sajnálni őt, nem görbül sírásra a szánk, nem vesszük nehezebben a levegőt, inkább átjár valamifajta üde fuvallat, hogy hát, így is lehet. Ha neki sikerült, talán másoknak is sikerülhet ilyen szabadon beszélni az őket ért traumákról anélkül, hogy másokat kínos helyzetbe hoznának. Itt nem nyújtja senki a tenyerét adakozásra kényszerítve a másikat, itt mi kapunk, és nemcsak a beszélgetés által, hanem a kiállítás révén is. Ami ugyanolyan töredékes, foszlányos és zsigerien őszinte, mint az előtte elhangzott beszélgetés, hiszen ott sem kapunk teljesebb képet arról, hogy mi is történhetett pontosan az alkotó gyerekkorában.

Felmerül a kérdés, hogy kell-e valamilyen kapaszkodó, hogy nem hiányzott volna-e egy művészszakmai beszélgetés vagy felvezetés az elején. A válasz egyértelmű nem. Mert a kiállítás pont annyit mond el, amennyit be tudunk fogadni, és ami befogadható. Egy baráti beszélgetés során sem tudnánk többet és mélyebben érinteni egy traumákkal sújtott ember életéből, mint amennyit ez a kiállítás megmutat. És valahogy mégis annyira személyes és húsbavágó, töredékességében is annyira pontos és gyönyörű, hogy kényelmesen el lehet időzni benne. Augusztinyi Fruzsina tárgyakkal, makettekkel, rajzokkal, fotókkal, installatív elemekkel és videóval is beszél a traumáiról, melyekben ugyanannyira jelen van a mérnöki szemlélet, mint az a finom, nőeis energia, ami művészetté képes formálni ezeket a történéseket. Az alkotó így fogalmaz ezzel kapcsolatban: „Egy fejlődéstörténet íve ez, amelynek építészeti állomásai most nem láthatók. Önmagammal való foglalkozás, csendes működés, személyiségformálás. Ráébredés arra a tényre, hogy mindig szükségem van saját magam ismeretére és fejlesztésére. Ez a folyamat egy lassan hömpölygő víztömeg, melyet irányítani, alakítani lehet, és ha szükség van rá, akkor segítséget is kaphatunk hozzá.”

Befogadóként, hallgatóként a beszélgetés és a kiállítás megtekintése után felismerhetjük, hogy tagadhatatlanul szükségünk van arra, hogy beszéljünk a minket ért traumákról. Hogy a hömpölygő víztömeget mi is mederben tudjuk tartani, ugyanakkor rá tudjunk csodálkozni arra is, hogy ez az élet része, csak úgy, mint a halál vagy a születés. Hogy felismerjük: a nehéz érzések és emlékek elől nem menekülni kell, mert akkor eláraszt minket a víz. Inkább meg kell lovagolni a hullámokat, mint egy hullámlovas.

Telep Galéria

2025. május 20-ig