„Elég egy arc látványa, egy jelenlét…”
Rezidenskiállítás a Torulában

Schell Réka

Ikonkép: MOKKA Alkotóműhely ╱ Kiállítási enteriőr ╱ Torula ╱ Fotó: Dimény Luca

Borítókép: Csermák Zsuzska ╱ Kiállítási enteriőr ╱ Torula ╱ Fotó: Dimény Luca

Ezért inkább a kerengőről szeretnék írni. Szerencsére itt Rómában is akad egy pár – számomra a két legkedvesebb a Trinità dei Montié a San Francesco di Paola életét megörökítő töredékes freskóciklussal és a Santi Quattro Coronatié a burjánzó kertjével. Latinul többféleképpen is hívták ezt a különös, a kolostor belső kertjét körülvevő épületrészt. A quadrum elnevezés az épületrész elrendezésére, a négyszögletes, leginkább négyzet alaprajzú területre, míg az ambitus (ambiō, ambīre) a körüljáthatóságra utal, de a külvilágtól való elzártsága miatt sokszor claustrumként (claudō, claudere) hivatkoztak rá, és a legtöbb nyugat-európai nyelvben is ez a kifejezés maradt meg. Érdekes, hogy a magyar szó viszont nem kifejezetten az elszigeteltségről, hanem arról a mozgásformáról árulkodik, amelyet ebben a térben végezni lehet: a monoton, ismétlődő, önmagába mindig visszatérő járásról, amelynek fizikai gyakorlata bensőleg formálja át a cselekvőt. Maga a szó („kerengő”) is inkább utal a cselekvést végző alanyra (például a szerzetesre, aki „kerengő mozgásformát végez”), majd metonimikus módon áttevődik a cselekvésnek helyet adó térre – amelyben egyébként szinte szükségszerű az ilyesfajta mozgásos tevékenység művelése. A kiállítás címe irodalmi módon mutat rá arra a harmonikus kölcsönhatásra, amely a térszerkezet, a cselekvés és a cselekvő között elkerülhetetlenül létrejön, legyen ő bár szerzetes, zarándok vagy csak egyszerű járókelő. A tér formálja a cselekvőt, a cselekvő pedig a teret. Erre a képlékeny, örökké átalakuló, ritmikusan formálódó párbeszédre reflektál a MOKKA alkotócsoport légies installációja, melyben a kerengő terének szögletessége és a kerengés mozgásának körkörössége aktívan vonja be a nézőt a térformálásba.

A kerengőben csönd van. Nehezen meghatározható fogalom, amelyről olykor nehéz eldönteni, hogy körülményt vagy állapotot jelöl. A csönd a kerengő egyik legalapvetőbb hozadéka. Fontos kiemelni: hozadéka, és nem célja. A kerengés mozgása ugyanis céltalan. Lényege maga a kerengés, minden más kísérő tényező, a csönd, a kontempláció, az időtlenség csak következmény – kardinális következmény. A csönd a kerengő kontextusában éppen ezért mindenképpen állapotot kell, hogy jelöljön: egymásra rakódó, egyszerre történő idősíkok belső terét, ahová a külső hangzavartól a monoton mozgás által lehetséges megérkezni – miközben a külső körülmények nem változnak. A kerengő billegő perem a külső és a belső tér között, amely nem elzár, hanem kinyit, amely egyszerre zaj és csönd. Csermák Zsuzska videómunkájában és Gollowitzer Szabina grafikáiban ez az ide-oda billegő, külső és belső, zaj és csönd közötti határvonal kel életre, ahol néha gyorsabban, néha lassabban, folyamatosan vagy szaggatottan, de kitartó körforgással mosódnak el a terek zajdarabkái – hogy végül csöndesen egyesüljenek.

2 Lk 23,43

3 „Imádkozzál és dolgozzál.” Szent Benedek regulájának alappillére és a bencés szerzetesek jelmondata.

Enzsöly Kinga munkája egy szintén a kint és a bent határán tapogatózó fogalmat jár körül: a kert fogalmát. A két egymással szorosan összefüggő, materiális ellentétre épülő installációban a száraz homok sírhantszerű elrendezése és a mohazölddel borított tudás-szimbólumok jelképezik az élet két végpontját. A kerengők kertjei összetett, szimbolikus jelentéssel bírnak, arra a két szélsőséges bibliai állapotra utalva, amely Ádám és Krisztus alakját köti össze. Az első az Édenkert, a második a Gecsemáné. Az első az életre, a bűntelenségre emlékeztet, melynek elvesztése és az onnan való kimenekülés okozza a Gecsemáné-kertben kezdődő kínszenvedést és az azt követő kereszthalált. A kereszten függő Krisztus ugyanakkor a Lukács-evangélium szerint végül mégis így szól a szent latorhoz: „még ma velem leszel a paradicsomban”.^[2] A középkori monostorok belsejében elhelyezkedő hortusok zöldségek, gyümölcsök, fűszer- és gyógynövények termesztésére szolgáltak, melyet a szerzetesek maguk műveltek az „ora et labora”^[3] jegyében. Társaik haláluk után a kertet körülvevő kerengő falába vagy padlója alá temették el őket: az általuk felnevelt élet közelébe. A kerengő kertje bölcső és temető.

A kerengő tehát átmeneti tér is. Átmenet, amely azon túl, hogy természetesen magában foglalja a halál felé tartást, összeköti a kolostor legalapvetőbb helyiségeit, amelyek viszont az életvitelhez szükségesek: az étkezőt a könyvtárral, a templomot a hálóval. A kerengő enged lélegzetet venni kenyér és ige között, teret ad megérkezni az ég egy négyzetre vágott szelete alatt és megpihenni a labor és az oratio körforgásában. A kerengő nem idill. Bár lehetőséget teremt egy állapotból a másikba való átbillenésre, a kerengő átmenetisége miatt mégiscsak a reflexió helye, a tükörbe nézésé. A szembesülés nem idill, hanem gyötrelmes munka. A kerengő olyasféle módon képes megingatni a benne levőt, mint amilyen Farkas-Pap Éva pörgettyűinek mozgása: sebesen forgó kis tárgy, amely végül lendületét vesztve hirtelen megbicsaklik, és kidől a forgástengelyéből. Ám hasonlóan Nolan Inceptionjéhez, éppen ekkor történik a szembesülés: amiben állunk, az valóság.

A kerengőben munka és imádság zajlik. A Torula kiállításának nőművészei a betániai testvérek, Márta és Mária történetét emelik be a térbe az általuk végzett alkotómunka és a teremtő szemlélődés erejével. Ahogyan a két archetípust megtestesítő nővér személye, az „ora et labora”, a kint és a bent, a zaj és a csönd, az alkotás és a szemlélődés sem különválasztható, egyik a másik nélkül értelmét vesztené, különösen a kerengő fogalmi kontextusában. Az alkotómunka kontemplatív, szemlélődő jellege a kiállításon látható összes műre jellemző, legyen az szúrós és eltaszító, mint Enzsöly homokból sarjadó kaktuszai, vagy öblös és befogadó, mint Farkas-Pap fából faragott dagasztóteknő-formái. A repetitív alkotói gesztus éppúgy megelevenedik Gollowitzer grafikai fragmentumainak sávos domborzatán, mint Csermák lendületes, labirintusjárásra emlékeztető festményein vagy a búzát vető kéz mozdulatában. A monoton ismétlés szinte adott is a Torula terének korábbi minőségét tekintve. A takarmányélesztő-gyártás robotikus folyamata párbeszédbe lép az alkotók kétkezi munkájával, hasonlóan ahhoz, mint amikor két szerzetes két különböző idősíkban a kerengő kertjét művelte vagy kimérten lépkedve mormolta imáját a boltívek alatt. Az alkotófolyamatnak a néző már nem lehet szemtanúja. Ez a „láthatatlan munka” ugyanakkor most nem a kötelesség vagy a „determinált női sors” börtönét, hanem az elmélyült kontempláció és az intim figyelem szabadságát rejti magában. Éppen ezért szükséges például a mártai és máriai archetípusról együtt beszélni: mert Márta munkájában nemcsak a kötelesség, hanem az elmélyült, meditatív figyelem is megtapasztalható, melynek végeredménye tulajdonképpen a Mária-féle szemlélődés. A kész műnek nem kell tükröznie a létrehozása közben megélt fizikai és szellemi munkát, talán nem is lehetséges, és annak intimitásáról elég, ha az alkotó tud. A végeredmény látható műtárgy, a munkafolyamat láthatatlan ima.

„Milyen jó, hogy elég csak egy négyzet alakú metszetét figyelni a csillagos éjszakának – mesélte egy szerzetes barátom – nem szükséges az egészet egyszerre látni, hogy a végén túlságosan belefáradjon a szemünk a nézésbe.” A kerengőben figyelem van. A kívülről befelé irányuló figyelem gyakorlata, amikor egy egészen kis rész megtapasztalásával valami nagyobb összefüggésrendszer tárul elénk. A csillagos ég egy koncentrált, kis szeletének a tapasztalata éppen úgy rámutat annak végtelenségére, mintha az egészet szemlélnénk. Az egészet pedig nem is lehet egyszerre szemlélni. A figyelem azért szükséges, mert nélküle a kerengő csak boltíves oszlopcsarnok, vele viszont szent és személyes tér, ahol munka és imádság folyik, ahol különböző idősíkok szereplői alkotnak közösséget, ahol zaj és csönd nem ellentétei egymásnak, ahol élni lehet és meghalni. Monoton kerengve hallhatom egy ajtó nyílását, egy ruha suhogását, léptek koppanását, a lélegzetvétel visszhangját. A teremőr szavát: „hamarosan zárunk”.

Most elég csak figyelni. Nincs szükség vérző tapétákra. Elég a jelenlét.

Kiállító művészek: Csermák Zsuzska, Enzsöly Kinga, Farkas-Pap Éva, Gollowitzer Szabina, MOKKA csoport. Kurátor: Tomcsányi Sára

Torula, Győr

2026. március 28. – április 25.