Észlelőkert
Vigh Violetta kiállítása
Tayler Patrick
Történt valami az időjárásjelentések stílusával. A legutóbbi, határfeszegető leolvadás közepette például az alábbi látnoki-doomer opciót választotta az üzenőfalamra beférkőző hír szerzője: „Brutál hidegfront csap oda a kánikulának: zivatarcellákkal csap le a rettenet, ezek a megyék nem ússzák meg.” Mintha Godzilla és King Kong verekedne össze két égi tünemény alakjában, diszharmónia bomlasztja a szférák zenéjét. A rezignált professzionalizmust a kattintásvadász főcím alatt sorakozó, apróbetűs részként közölt mérési paraméterek szavatolják, de ahogy a „brutál” szóból is látszik, a vihar ma már leginkább egyfajta természetre vetített „vibecheck”, mely különböző szépirodalmi toposzokat öregbít. A fenséges ugyanis újabban „lecsap”.
Ikonkép, Borítókép:
Vigh Violetta: Észlelőkert, 2024
Fotó: Gaál Dániel
Tehát a vihar „mood”: darkos tekintetű tükörbenézés. Megfigyelése ebből fakadóan egyfajta egyénen túlnyúló egységélményt és paraszociális egyesülést eredményező rajongássá, fannolássá is válhat. A Zeusszá válás zsigeri és szempillantásnyi. A villám cikázása az érrendszerbe költözik, de ez már valamilyen neogót rémálom lesz… Az ihletett viharváró érzi a potenciált a csigalassúsággal emelkedő párában és a felcsapott porszagban, a dörgések sokezer wattos, settenkedő felvezetőjében pedig szinte maga előtt látja a légkörfelkavaró esemény valamennyi forgatókönyvét. Ráhangolódásként leírható időjóslási praxisa kényelmesebb típusú esőtánc, hiszen éppen zajló eseményekről informál empirikus úton, olykor egyszerű ízületsajgásból. Mint egy szintén csúcstechnológiaként felfogható fővárosi madár károgásában a frekvenciára formatált információcsomag – egyidejűleg konstatálja a valóság tényeit, és modellezi hiperplasztikus magabiztossággal és páni félelemmel a közeljövőt.
Vigh Violetta: Észlelőkert ╱ 2024 ╱ Fotó: Gaál Dániel
Hol vannak mindezekhez képest a milliméterre kalibrált műszerek és a mérésekre alapozott tudományos fölény? Az eseménytelen babakék éggel kapcsolatos paranoia kimaxolásához, tehát a kauzalitási láncolatokon jócskán túlmutató változások regisztrálásához már komolyabb eszközparkra van szükség. Memory unlocked: lelki szemeim előtt felvillan az első családi időjárásvizsgáló szettünk a maga Y2K-san átlátszó csöveivel és duplósan színes kütyüivel. A kertvégi hangulatban nem is sejtettem még, hogy a túlbonyolított társasjátékok között is konfúznak tetsző időjósló szett a Timothy Morton-féle hiperobjektumok detektálására való, azaz az érzékszervek és a kognitív apparátus fókusztávolságából kieső jelenségek megízleléséről. Nem tűnt fel, hogy a szárnyasra cseppet sem hasonlító szélkakas a pozitivista panteizmus totemállata volt, mi pedig apukámmal és öcsémmel transzhumanista kiberpionírok a kertben, akik a felhőbámulás – tájképfestészeti diszciplína által akvarellszettek túráztatásával csúcsra járatott – technológiáját kilométerekre hátrahagyva követtük a szférák által diktált kód legszofisztikáltabb jeltöredékeit. (Persze az is lehet, hogy felhőket robbantottunk szét… Nem emlékszem, hogy „miben voltunk”: laborköpenyben vagy konteós alumíniumsüvegben, és az sem világos, hogy végül is kinek dolgoztunk, amikor játszottunk.)
A hobbiszintű időjárásfigyelésben is ott van a tudományos nézőpont által tökéletesített metódus egy-egy gesztusa, csak az utóbbi nem vár tollas vagy pamacsos égi hírnökökre (azaz figuratív inputra). Az ugyanis a látszólagos semmiből generál elemezhető rekordokat. Az irracionális számokból elegáns algoritmusokat dagaszt állításokat és tagadásokat egymásba játszva. És íme a tervezhető emberi lét, mely nemcsak a horizontális távlatokat sajátítja el, hanem a bigott tériszonyon túl egyfajta átfogó vertikális együttműködést is megalapoz.
Vigh Violetta az időjárásjelentéshez fűződő imaginárius megannyi belső ellentmondását elegáns, reteszes-spalettás megfigyelőállomásokba zárja mestermunkájában. Az észlelés hiperfókuszált, kibernetikusan elidegenített karcolatai, a műszerek szűkszavú bőbeszédűsége összeolvad a megfigyelt jelenségekkel, és végül a vihar öngeneráló és -rögzítő történéssé válik, mint egy tombolását vérfagyasztó precizitással adminisztráló, naplót vezető titán. A jelenlegi projekt kiindulópontjaként szolgál az egykori Petrezselyem utcai megfigyelőállomás, melynek utópisztikus falansztertartozékként is parádés kültéri egységei egy időfolyamból kiszakított tudományos paradigmára mutatnak vissza. A Rézmál-dűlő az Országút és a faraktárok közé ékelt telken mintha már a múlt században is valamiféle titkos tudás multitemporális ambróziáját gyűjtögették volna ezekről a futurisztikus felhőkaptárakról. A különféle céllal működtetett mérési eszközök ezúttal effektgeneráló varázstárgyakkal kerültek helyettesítésre: a vihar a műszerben, a megfigyelt a megfigyelő vakfoltjában van. Mintha a Violetta által folytatott kutatás fonala egyfajta metaforikus nyúlüregbe zuhant volna, ahol minden alapvetés összekavarodik, és a megszólaltatott, zizegő fóliákat hallgatva zavarunkban jegyzetelni kezdünk. Hol ér véget az érzékelés? Hol veszi kezdetét a tapasztalatok tudományos rendszerezése? A művész által lemodellezett hőmérőházakban a saját jelenéből menekülő észlelés előrefurakodó expanzivitásának belső feszültségei kerülnek porózus-huzatos bedobozolásra. Miközben a portálokba zárt valóságokra figyelünk, a megfigyelőállomások minket is regisztrálnak. A felhőben vagyunk.
▬▬▬▬
A kiállítás a K11 Labor és a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény közös szervezésében valósult meg a Chill Garden nyári programsorozat részeként.
Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény
(1078 Budapest, Nefelejcs u. 26.)
2023. augusztus 8–14.
Archív felvétel ╱ Petrezselyem utcai észlelőkert az ötvenes években