Joyride
Ódor Bence István: GTA Paintings

Tayler Patrick

Borítókép
Ódor Bence István: I believe I can fly [részlet] ╱ 2023 ╱ akril, vászon ╱ 100 × 170 cm ╱ fotó: Hegyháti Réka

Csak semmi aggodalom! A képzelet combos, gíkriszpektet[1] generáló grafikai kártyája biztosítja majd a fikció áramvonalas átfordulását az egyik pillanatból a másikba, miközben az agresszívan dizájnos gamergépeknél is bikább – szürkeállományra telepített – lélekszoftvered is útnak indul. Az állókép játékkonzol. Az állóképet nem lehet passzívan befogadni. Az állókép sava-borsa ugyanis az offgrid barangolásban felderengő zen. Nem a Lótuszon csücsülő Buddha-bébi a példakép ezúttal, hanem a napozási lokációk között kergén surranó macska lépteibe kódolt randomitás… (A cica a művész egyik szpiritenimölje[2] egyébként…)

Gajdoljunk együtt a túlszaturált, virtuális napfényben! Szétcsapott elménket fokozatosan stabilizálva és csillapítva szeljük 8-bites pixelcsilingelés kíséretében a dombokat estig és tovább! Nincs vezetés, csak autókázás, „joyride”. Még a díszítősorba kövült csúcsforgalomban is a grafika kidolgozottságán álmélkodunk! Nézd, hogy csillog-villog minden!? Shout-out a dizájnernek, az ultimate kódmesternek!

Protein, pigment vagy pixel, mindegy! Legyen porítva-mixelve, kiterítve-elsimítva, kigurítva, szmúzivá habosítva, titánfehérrel joghurtszínné derítve, kerekecsetes firkafészekben terraformálva à la Ódor. Az Ódor-filteren áteresztett szoftverragyogásnak transzformatív ereje van, a festészet fényszórójában kipattanó részletek a feledékeny akrilflekkekbe szívódnak. A mimézis tornamutatványai helyett pedig a szelíden összesimított matéria felszíni képződményei kerülnek a figyelem középpontjába… Csak semmi habisztik. A festékfelhordás során kitaposott, halvány útvonalak mágneses húzása, a kijárt ösvény sodrása szinte minket is magával ránt, érezzük a befektetett idő során kisimuló idegrendszer rendszerfrissítéseinek jótékony hatását. Mi ez az indokolatlan nyugodtság?

Olyan fless ez mint, amit Aldous Huxley ír le az egyik meszkalintripje során, amikor a pórias nadrág porózus szövetének himnikus látomásába merült a teljes tudatapparátusa. Ódor így néz. Így kever színt. Így ken. „Kapod? Vágod? Érzed? Érzékeled?” Miben van a fiatalember? Háztáji mátrix kék és vörös ördögpirulák nélkül, költséghatékony tudatmódosítás. Amint őszintén meghatódsz egy GTA-naplementétől vagy a sarokban rekedt térkép bájos talizmánjától, felszabadultál az NPC-lét csinovnyik csicskaságából. Tele-víziód távolra vezet, vízióteleszkópod közelre húz. (Vagy valami hasonló, sörrel oldódó igazság.) A misszióösszefoglaló funkciót előhívó F6-ot nyugalomba helyezheted végre! Kiesceltél nekifutás nélkül, az irányítás gombjait állítgatod, de mégsem eszképizmus ez, mert ahogy a pálya szélének érintése titokzatos tudást rejthet magában, úgy a menü is felfüggeszti a narratíva zakatolását. Aki a pálya minden szélét a tenyerére rajzolta, az a játékot is sejti már.

Engedjük el a GTA (vagy a kiállítás, sőt az élet) militáns végigpörgetésében rejlő jódiákos igyekezetet, és tegyük habitusunk részévé a bolyongás céltalanságát! A játék kipipálható, tollbamondott sztorijától a keresztül-kasul átjárható, szabadon gyúrható játékvilágig vezető útról a promenadológián, az urbanisztikán, a kartográfián vagy éppen a narratológián keresztül is gondolkodhatnánk, de a legjobb átficcenni az anyósülés esztétikai trónusára és elsajátítani a slow life-ot.

Ipszilonozd magad megvilágosodásig, kerüld a pálmafákat, hangolódj rá a napszakokat édesítő égi színátmenetek ambientjére! Legyél Lamborghiniben repesztő preszókratikus bölcs, számold meg a pixelatomokat a képhibában, és keresd az állóképben a sakkirálynős szabadság millió irányba guruló koordinátáit! Vezess repülőt hunyorogva a sziporkázó ég IMAX-ponyvája előtt rendőrputtók kíséretében, kémleld katarzisig a naplementesávok proszekkós melankóliáját! Legyél te a nyilacskagombok és a kézfej közötti levegőben a szikra!

▬▬▬▬
NACO,
2024. április 05–27.