Mi marad utánunk?
Ember Sári leletei

Ember Sári kapta 2019-ben Leopold Bloom-díjat, ami az elismerésen túl 10 ezer eurós pénzbeli támogatást is jelent, amely egy külföldi kiállítás megvalósulására fordítandó. A kétévente odaítélt díjat idén ötödik alkalommal adták át. A díj alapítói, Mary McLoughlin és John Ward műgyűjtő házaspár, a Maurice Ward szállító és műtárgyszállító cég tulajdonosai, személyesen is jelen voltak június 15-én a Ludwig Múzeumban rendezett díjátadón, ahol John Ward kiemelte, hogy az alapítás óta fontosnak tartják a díj függetlenségét, és az alapvető céljuk sem változott, miszerint lehetőséget kívánnak teremteni magyar alkotóknak a nemzetközi színtérre való kilépésre. A Leopold Bloom zsűrije épp ezért mindig külföldi tagokból áll, akik friss szemmel, más nézőpontból tudnak rátekinteni a pályamunkákra, nincsenek beágyazódva a magyar viszonyrendszerekbe.

Ezúttal Paul O’Neill, a Helsinkiben működő Publics kurátori ügynökség, rendezvényhelyszín és könyvtár művészeti vezetője volt a bizottság elnöke, tagjai pedig Gabriela Kotiková a Prágai Kortárs Művészeti Központ munkatársa, a Jeleni Galéria vezető kurátora és Noor Mertens, a németországi Kunstverein Langenhagen igazgatónője. A beadott 50 pályamunka közül ők választották ki a hat döntőst, majd a nyertes Ember Sárit. A zsűri értékelése illetve indoklása szerint: „Ember Sári munkái olyan fontos kérdésekkel foglalkoznak, mint a másság, a modernizmus, a formalizmus, a testünkkel való kapcsolat illetve az etnikai és faji különbözőségek. Gondolatait komplex módon, sokszor antropológiai vagy etnográfiai kontextusba helyezve jeleníti meg. A szerzőség különböző formáit vonultatja fel: az alkotás során különböző helyzetekbe, szerepekbe helyezi magát.”

Pályázni egy kiállítási tervvel és egy külföldi kiállítóhely befogadó nyilatkozatával lehetett. A zsűri műterem-látogatásokon vett részt, hogy minél mélyrehatóbban ismerkedjen meg a pályázók művészetével, szemléletével és gondolkodásmódjával, valamint a short listen szereplő művészeknek másfél órás prezentációt is kellett tartaniuk a munkáikról.

Ember Sári azt mondta erről az alkalomról, hogy már ezért a beszélgetésért megérte beadni a pályázatot: „Ez egy nagyon érdekes és mély beszélgetés volt, meglepően erős élményt és új felismeréseket adott. Belekérdeztek mindenbe az anyaghasználattól a tartalomig, szisztematikusan haladtak végig azon a gondolatmeneten, hogy mi mit jelent, hogy számít-e ezeknek a maszkoknak és arcoknak a neme, ha kerülöm az identitásukat, akkor azzal mit állítok. Meglepett, de utólag nagyon megerősített, hogy épp azokra a csomópontokra voltak kíváncsiak, amiken mostanában sokat gondolkozom. Bár a munkáim direkten sosem foglalnak állást, ezek a kérdések, genderügyek, nemi szerepek, amiket kaptunk és hordozunk tovább, a rasszizmus, a másság erősen foglalkoztatnak. Ugyanakkor nem tudnék és nem is akarok ezekről ennél konkrétabban beszélni, nem ilyen fogalmak mentén fogalmazok meg emberi, ha úgy tetszik humánus megállapításokat, de én tudom, hogy az ezekről való gondolkodás, a témakörökben folytatott beszélgetések mindennapi élményeim, és ott vannak a munkáimban. Érdekes volt, hogy a zsűri is meglátta bennük. Valahogy érzékelték az attitűdöt, hogy az számít, hogy nem számít. Megkérdezték, hogy a fekete maszk miért fekete, a rózsaszín kőnek mi a jelentése. Nagyon erős a munkáimban a személyes vonal, az intuíciók, az életem élményei, a családom, a barátaim, minden és mindenki, aki hat rám, benne van. Nagy élmény volt megtapasztalni, hogy átjönnek ezek a gondolatok.  Nagyon nagy megtiszteltetés ez a díj, és jelentős összeggel is jár, de számomra van még egy hozzáadott értéke. A megerősítés, amit már említettem, azt jelenti, hogy nem voltam elég biztos abban, hogy az a finom eszköztár, amit használok, tud -e nagy és súlyos témákról is beszélni. És most úgy tűnik, hogy tud.”

Ember Sári az elmúlt években érzékeny és sokrétegű műegyütteseket alkot, amelyet változatos  anyaghasználat jellemez. Papírkollázsokat, kő- és kerámiatárgyakat hoz létre, a textil és a kő találkozásával kísérletezik, nagyon fontos számára az anyag milyensége és minősége. Nemes anyagokkal dolgozik, melyeket néhány finom gesztussal tesz műtárgyakká. Egyik fontos témája az emberi fej és az arc ábrázolása. Az arc formájának határait is kutatja: meddig lehet elmenni az absztrakcióval, hogy még felismerhetően egy arc legyen.  Munkáiban sok a referencia, az utalás és a rétegek, ugyanakkor az is fontos, hogy esztétikailag lehessen kapcsolódni hozzájuk. „A törzsi maszkok, az ősember alkotásai és a modernizmus formavilága, a portré, a céltábla sziluettje, a köztéri lovasszobrok, a mobiltelefon arcfelismerő applikációja, amely akkor exponál, ha mosolyogsz, mind-mind benne vannak valahol a munkáim referenciamezőjében” – villantja fel Ember Sári, mit is jelent művészete kapcsán a rétegzettség. „A kő és a kerámia két olyan anyag, ami már önmagában sok asszociációs réteget hordoz. Hogy csak néhányat említsek: a sírkő, az emléktábla, a ház homlokzatát díszítő kőborítás vagy a „kőbe vésett” kifejezés, ami azt sugallja, hogy minden, ami kőből készült, tartós és igaz. A törékeny kerámia pedig ősi anyag: az ásatások cseréptöredéke, a délutáni iskolai szakkör tárgyai, de a nemes porcelán szintén, ami hagyatékok gyakori része, vagy a vitrinek értékes vázái, amiket egy szeretett családtag személyéhez kötünk, és bár ritkán használjuk, őrizzük a vitrinben és törékenységük dacára generációkon keresztül örökítjük. S ami még nagyon érdekel, hogy a neolitikum óta ugyanazokat a formákat ismételgetjük, divatok és funkciók szerint néhány formát váltogatunk.”

Ember Sári a Leopold Bloom-díjat a prágai Karlin Studiosban októberben megvalósuló kiállítására fordítja, ahol egy sírkertet és ásatási terepet idéző műtárgyegyüttest állít majd ki, amely egy lekicsinyített térkép hangulatát hozza, amelyben hol apróbb és nagyobb tárgyakra lehet lelni. „A halál kérdése egyre gyakrabban visszaköszön a munkáimban. Akár úgy, mint annak a vágynak a megjelenése, hogy meghosszabbítsuk az életet, akár, abban a problémakörben, hogy mi az, ami marad utánunk, milyen tárgyak és szokások örökítődnek tovább, vagy hogy a tárgyaink visszaadják-e, jellemzik-e azt, aki elment. Ahogy elrendezte a tárgyait, az arról szól, hogy ki volt, vagy arról, ki akart lenni? És ahogy mi rendezzük el a tárgyakat, amik felidézik őt, az rólunk szól vagy róla?”

A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj döntőseinek munkái a Ludwig Múzeum láthatók augusztus 25-ig. Ember Sári júliusban a Hit Galéria Banska Stiavnica városi múzeumi programjának keretében állít ki, szeptemberben az Esterhazy Stiftung Herbstgold fesztiválján, Kismartonban egy kültéri installációval szerepel, majd az eisenstadti Kunstvereinban lesz egy duokiállítása Ralo Mayerrel.

 

Leopold Bloom Award 2019

LUMÚ, 2019. június 16. – augusztus 25.