MYTHOH6RR6RP6RN9LOGY
Novák Erik kiállításáról

Rékai Márk

Erkölcsön kívüli, amorális létezők – csak úgy mint Novák Erik MYTHOH6RR6RP6RN9LOGY című, Bakáts Bunkerben megrendezett önálló kiállításának végletekig teátrális alakjai, akik az előbbiekkel szemben azonban már csak vonakodva fedik fel az alkotó művészettörténeti idézetek mögé rejtett metanarratív célkitűzéseit. Novák már a címadás gesztusával is a kiállítás gépezetének befogadó-esztétikai programját futtatja. Az általa konstruált áltudományos kifejezés ugyan felsorolásszerűen utal a tárlaton szereplő képek témáira, mégis inkább posztmodern gagként, vagy grandiózus idézőjelként hat. Egyszerre reflektál a Jelenések könyvében szereplő Fenevad és a hozzá kapcsolódó Utolsó Ítélet számmisztikai egységeire, valamint az online platformok által kikényszerített algoritmikus öncenzúra nyelvi formáira. Az előbbieken túl azonban a „zajos” cím elsődleges célja a kiállítás erősen ironikus alapgondolatának bemutatása, azaz a művek és a pornology (vagy magyarul pornológia) relációba állítása egymással. A 18. századi Franciaországban gyökerező eszmetörténeti fogalom a láthatóvá tétel politikájára vonatkozik, vagyis arra a logikai rendszerre és intézményi infrastruktúrára, amely a pornográf tartalmak működését meghatározza. A MYTHOH6RR6RP6RN9LOGY tehát a mitológia és a horror már eleve jelentős kultúrtörténeti súllyal bíró kifejezéseinek tükrében reflektál a szexualitás történetileg meghatározott láthatósági rendszerére – vagy legalábbis kezdetben ennek látszatát kívánja fenntartani. 

A kiállítás földalatti terébe lépve valóban egy vallásokon és kultúrákon átívelő egyetemes művészettörténeti referenciaháló kusza formája rajzolódik ki előttünk, melyben csak úgy tobzódnak a különböző, „Bataille-i erotikával“ átitatott profán és szakrális tartalmú jelenetek. Ádám és Éva bűnbeesése, Léda és a Hattyú násza vagy a Szabin nők elrablása – ezek mind a 19. századi modernista fordulatig hegemón helyzetben lévő narratív festészet kiemelt témái, melyek többnyire lételméleti, morálfilozófiai kérdésekre keresik a választ, a férfi-női kapcsolatok kettősségének mitologikus formanyelvén keresztül. Ugyanakkor ezek a képtípusok éppen az örökérvényűségük révén saját gravitációs mezővel és kulturális vonzással rendelkeznek. Amikor 21. században valaki megfesti a Caritas Romana (római szeretet) képtémáját akarva akaratlanul is párbeszédet folytat Peter Paul Rubens vagy Bartolomeo Manfredi korszakalkotó műveivel is, új értelmezési keretet adva az eredeti kompozícióknak. Azonban Novák Erik festményei mindezt tudatosan elutasítják. Makacs módon ellenállnak a feléjük támasztott elvárásoknak és az élőkép műfajához hasonulva, inkább néma mozdulatlanságba merevedve jelenítik meg a kultúrtörténet nagy toposzait. Hasonló módon épül fel a kontextusukból kiemelt szakrális képek sorozata is. Ezeken főleg a keresztény vallás központi figurái alkotnak ökomenikus seregletet, de a hinduizmus és az ókori egyiptomi politeista hitvilág alakjai szintén megjelennek. A halál szentségétől elválaszthatatlan erotikus ábrázolások csoportját látszólagosan itt is a horror, a mitológia és a pornológia hármas egysége köti össze – melyből könnyedén következhetne a kiállítás primer olvasata: Az erőszakban fogant világ végre magához öleli önnön barbarizmusának tárgyi bizonyítékait és ezek felmutatásával eleget tesz a címben megjelölt célkitűzéseknek. Novák képei azonban következetesen levetik magukról ezt az értelmezést, hiszen az általuk kimerevített érzületek és formák egy pillanatra sem hatnak valóságosnak.

A Szabin nők elrablását idéző kompozícióban anatómiai ábrának is beillő megnyúzott alakok lovagolnak keresztül egy naplementével tarkított pipacsos mező előterében, míg Léda és a hattyú alakjában testet-öltött Zeusz, szürke műterem háttér elé terített fekete drapérián adják elő szerelmi légyottjukat. A fókusz minden esetben a jól ismert jelenetek színpadias újrajátszásán, jelszerű felmutatásán van, mellyel a festő hatékonyan gátat vet a befogadó minden azonosulásra irányuló törekvésének. A MYTHOH6RR6RP6RN9LOGY képeinek kezdeti témafeltevése tehát nem más mint dekoráció, blöff, üres forma, melynek helyi-értékét és tényleges jelentését valójában a rajtuk szereplő alakok radikális önreferencialitása határozza meg. 

Az előbbieket felismerve juthatunk el a művek másodlagos olvasatához, melyben a kiállítás a művész saját párkapcsolatában tapasztalt személyes megéléseinek allegórikus dokumentációjaként – vagy Csoboth Dorka szavaival élve – egy autobiografikus szerelmi dráma zárványaként értelmeződik. A mindenkori férfi és nő alakjába helyezkedő Novák Erik és párja végigjátszák a művészettörténet nagy toposzait, újabb tartalommal töltve fel a korábban jelentés nélkül maradt ábrázolásokat. A magával a szerepjátszással azonosuló főszereplők sok szempontból emlékeztetnek Oscar Wilde már korábban is emlegetett botrányos karaktereire, akiket Susan Sontag is példaként hoz fel a camp-ről szóló 1964-es értekezésében. A mára széles körben elterjedt fogalom – melyet Sontag a színtiszta esztétikum győzelmeként határoz meg – kifejezetten fontos minőség a művek értelmezésének szempontjából. Nem csupán az alakoskodó szerelmesek attitűdjét, hanem a festmények vizuális működésmódját is jellemzi. Az érzület egyik őseredőjeként számon tartott 17. századi barokk művészetből átemelt erőteljes fény-árnyék hatás, valamint a színek és formák terén érzékelhető fékevesztett burjánzás végletekig túlhajtják a néha még aranyfüsttel is beborított harsány képfelületeket – melyek ezáltal könnyen beilleszthetővé válnak a tartalom helyett stílust, moralitás helyett esztétikumot ünneplő camp maximalista világába. A kiállítás anyaga azonban nem minden esetben tudja működésbe hozni ezt az esztétikai gépezetet. A Rembrandt Levágott ökrét parafrazeáló mészárszéki jelenet, valamint a Szent András és Szent Sebestyén mártíromságát bemutató kompozíciók túlzott komolykodásukkal látványosan kilógnak a többnyire egységes ritmust diktáló képek sorozatából. A MYTHOH6RR6RP6RN9LOGY egészére jellemző, hogy értelmezési keretrendszerek határán ingadozik és olykor átbillen az egyik vagy a másik irányba. A legnagyobb hibájaként felhozható önkényes rendszertelensége ugyan sokszor megnehezíti a képek olvasatát, ugyanakkor felmutatja a művek és a kiállítás legerősebb kvalitását is: az autentikus alkotói szándékot és művészetakarást, melyek nélkül nem lehetne Novák Erik tárlata ennyire tragikusan sikeres szerelmi történet.