Nightmare Pop
Horror Pista, Pinczés József, Soltis Miklós és Szöllősi Géza

Fülöp Tímea 

Ikon- és Borítókép: Kiállítási enteriőr ╱ Hegyvidék Galéria ╱ 2025 ╱ Fotó: Egressy Orsolya / MOM Kulturális Központ – Hegyvidék Galéria

Várható, hogy egy ilyen élmény után még sokáig különös álmok gyötrik az embert, ahogy az is, hogy kissé elmosódik a határ képzelet és valóság között. Horror Pista is hasonlóan járt, elég volt egy séta a nagyapjával a havasok barlangjai közt, és még harminc évvel később sem tud megszabadulni a medve szimbólumától.

Talán a szürrealizmus tette evidenssé, hogy a valóság és a képzelet nem egymás ellentéte, ahogy a semmi ellentéte sem a minden, hanem a valami. Inkább leibnizi viszonyban vannak, egyik a másik elégséges oka. A képzelet akkor veszi át az irányítást, amikor a valóság megszegi a saját látszólagos szabályait, amikor az abszurd és a groteszk esztétikai minőségei leradírozzák a racionalitást. A dadaizmus még frontális lázadás volt a cinikus logikával szemben, ami képes megengedni a tömegpusztítást a nagyobb jó érdekében, bármi legyen is az. A szürrealizmus már túlmutat a nihilizmusból való dialektikus menekülésen, a figyelem itt már nem az értelmetlenségre fókuszál, hanem a belsőre, amit meg kell menteni a kognitív disszonanciától, attól a töréstől, hogy a világ nem olyan, amilyennek lennie kéne az ideáink szerint.

Pinczés József lényegében külső testbe szervezte ki a tudatalattiját – így mondják a művészetpszichológusok, hogy apa lett –, és amikor festményeiben megjelennek a gyermeki kéz koordinálatlan gesztusai, akkor nehéz eldönteni, hogy a véletlen vagy a fantázia tört utat. Azt sem tudnám megmondani, hogy az absztrakt kompozíciók engedelmesen a gyermekrajzhoz simulnak-e, vagy éppen ellenkezőleg, azokat akarattal simítják-e bele egy tudatos látványba. Nem tudom, hogy ki győz, ha van egyáltalán győztes.

Egy kiszámíthatatlan világban logikus módon az identitás is bizonytalanná kellene váljon, hiszen elméletileg nincs semmi, amihez ki lehetne pányvázni az ént. A kiállítás ennek ellenére mégsem tűnik identitáskeresésnek, hiába sorakoztatja fel az embert érő számtalan külső hatást legalább motívumok szintjén. Ezeket a révedező alakokat az tartja össze, hogy bíznak a megbízhatatlan emlékeikben akkor is, ha némileg átírja őket a képzelet. Így jut szerephez minden, ami eszünkbe juthat egy kisfiúról – játékok, képregények, hősök, egzotikus állatok popkulturális kaleidoszkópja.

Még egy közös van a kiállítókban. Az, hogy tagadhatatlanul kelet-európaiak, posztszovjet popos lowbrowjuk sötétebb, mint amerikai társaiké. A lázálommal átitatott emlékek tele vannak történelmi, gazdasági, politikai indikátorokkal. Néha gyermeki naivitásból fakadnak, mint Szöllősi Géza Bionicles-sorozata, ahol bogarak páncéljából építette meg magának a megfizethetetlennek tűnő játékok taxidermiás DIY-verzióját, néha konceptuálisak, mint a háborús olajkút-dögkút karikatúra. Néha csak sejtjük, hogy a cirkuszban az orosz medve táncol.

Hegyvidék Galéria

2025. X. 9. – XI. 8.