Szubjektív beszámoló
... a 12. Ördögkatlanról

Nagyharsány, Beremend, Kisharsány és Villánykövesd. A kocsi az út mentén parkol, mi pedig a 12. Ördögkatlan fesztiválon vagyunk: úton, de helyben. A helyszíneket egy rövid autóút választja el egymástól vagy hosszas gyaloglás… az időjárástól is függ a távolság. A nap most kíméletlenül süt, de már elhagytuk az utolsó enyhülést nyújtó párakaput. A tarkómra csapva egy jobb sorsot érdemlő rovart ölök meg. Épp a beremendi szoborpark felé tartunk, út közben megnézzük a Megbékélés-kápolnát, ahol félkörívben egy előadást figyelnek vagy félszázan a templom mögött. Interaktív színház lehet talán. In situ kultúra? Játék? Ünnep? Mindenesetre valami közvetlenebb, mint amit az egyre kifinomultabb művészeti kategóriarendszer intézményesült formái kínálni tudnak. A lankás mezőkbe tűzött modern épület az egyik helyszín, amit a leegyszerűsített térképen kinéztünk magunknak a hivatalos műsorfüzetből. A térképen bizonyos utcák kimaradnak, a tájékozódást segítő tereptárgyak helyett pedig dekoratív facsoportok sugároznak népmesei idillt. Így a térkép – talán akaratlagosan – interakcióra késztet a helyiekkel: Elnézést kérek, merre találom a…?

Mezítlábas fiúk sétálnak a puha fűben buggyos nadrágú lányokkal. Minták mintákkal. Állatkísérletezés ellen tiltakozó hátizsákok, ilyen-olyan mértékben felnyírt, burjánzó vagy éppen totál konszolidált hajak. Woodstock-idill délmagyar kivitelben: gödöllői művésztelepes, bakonybéli indiános és abszolút kortárs. A korosztály tekintetében a csapatokban vonuló kamaszok és fiatal felnőttek mellett teljes létszámú családok is vannak. A környék borai megtalálják új otthonukat az újratölthető „repoharakban”. A műsorfüzet hátulján tíz pont biztosítja a környezettudatos szemléletet, ami a fesztivál profiljának lényegi vonása. Elég Lipták Zsófia Hübrisz-szatyor (2019) című installációját – egy házból kidagadó műanyagszatyrokból felépített monstrumot – felidézni, hogy a kérdés jelentőségét vizualizáljuk. A Bookline egy fűzöld kisbuszból szolgáltatja a kávét és a szépirodalmat azoknak, akik a nomád hangulatot bizonyos urbánus extrákkal szeretik megélni.

Az Ördögkatlan alapkoncepciója összetett. Egyszerre szól a környezetről és a környezetben revitalizálódó kultúráról, ami a jó levegőn leveti rossz közérzetét, és szabadabban izeg-mozog. Az irodalom, a tánc, a képzőművészet, a színház és a divat határterületei egyszerre jelennek meg a porondon, de nem állnak össze Gesamtkunstwerkké, helyette eltérő alternatívákat kínálnak az idelátogatóknak. A programok egyéni feldolgozása, kiválasztása és megélése meghatározza a fesztiválélményt. Mivel nem egy előre megrágott anyagot kapunk kézhez, a sétáló ember útvonala a narratívaképző elem. A különböző falvakban szimultán zajló programok mellett a helyiek is a fesztivál expanzióján dolgoznak, így például a nagyharsányi Narancsliget közvetlen közelében két kislány saját limonádéstandjával egészíti ki a kulináris lehetőségeket.

Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs. Háy János József Attila és Szabó Lőrinc költészetéről beszél a beremendi kovácsműhely hatalmas fái alatt a Kik vagytok ti? című irodalomtörténeti előadássorozatban. Eközben egy elfüggönyözött térben, pár lépéssel arrébb, a palacsintasütőkön túl, rövidfilmeket vetítenek, egy másik kinti egységben pedig egy színdarabhoz készítik elő a terepet. Egy picit sorban állunk. Fröccs, zérókóla… Visszatelepedünk a plédünkre. Ágak, levelek, felhők. Cselló szól, megzenésített József Attila Rozs Tamás jóvoltából. Egy szivárványszínű kosfejet bámulok, aztán a beszélgető vagy csendben figyelő embereket. Most a fülem végzi a munka oroszlánrészét, a tekintetem sétálni megy.

Az utolsó napon, kint a pázsitos fennsíkon jókedvűen hesszel a keménymag. A fesztivál olyan, mintha sosem érne véget, és valóban, a kultúra bármikor vándorútra indulhat. Csak emberek kellenek hozzá.

 

2019. július 30. – augusztus 3.