Várfoglalás
Szirtes János műveinek útja magángyűjteményekbe

Ébli Gábor

Borítókép: Szirtes János: Szoba-kép ╱ akril, korom, vegyes technika, vászon ╱ 100×145 cm ╱ Hunya Gábor gyűjteménye ╱ Fotó: Tér-Kép Galéria

Ikonkép: Szirtes János: Göbzi ╱ 1985 ╱ vegyes technika, selyem ╱ 122×112 cm ╱ Szalóky Károly gyűjteménye ╱ Fotó: Tér-Kép Galéria

Szemben, ahol a Batthyány utca a Várfok utcába torkollik, ugyanabban az évben Szirtes János vásárol lakást műterem céljából. Éppen elmúlt harmincéves, és már jegyzett művész. Generációját nem nyomasztja a kommunizmus terhe, a nyolcvanas évek második fele a magyar kortárs művészet egyik aranykora: lehet még meríteni a politikai töltetből, és ez érdekes a külföld számára is, de már nem egy kötelező keret, ahogy stilárisan a transzavantgárd szabaddá teszi a motívum-, szín- és anyaghasználatot. Szirtes korábban családi házuk felső szintjén alkotott, eddigre performerként és képzőművészként egyaránt lett olyan sikere, hogy saját műtermet vásárolhasson.

Földszinti lakást választ, hogy a nagy méretű képeket könnyen tudja mozgatni – ez is mutatja, hogy van lehetősége nagy méretben dolgozni, ami a festést is testművészetként, egy-egy performansz lenyomataként megélő művésznek esszenciális. A környéket szereti, ide járt gimnáziumba is, a Toldyba. A szomszédság révén megismerkedik Szalókyval, barátok lesznek, mielőtt a galériás együttműködésük rögzül. Kedvenc szokásukká válik a „korlátozás”, ami a Várfok Project Room előtt mai napig megtalálható korlátnak támaszkodva történő eszmecserét jelenti. A korlátra névre szóló fémjelzést is készíttettek: „Szirtes János, korlátozó – korlátozásra kijelölt helye a korláton”. Szalóky Károlyét ellopták, de Szirtesét még őrzi. 1992-ben nyílik meg a művész első önálló kiállítása a galériában, amelyet azóta húsz egyéni tárlat, számos kiadvány és vásári részvétel követett.

A Budavári Önkormányzat fenntartásában működő Tér-Kép Galéria 2025. nyári kiállítása Szirtes korai, az ideköltözés előtt született műveit mutatja be, és azt vizsgálja, milyen motivációk alapján választották ezeket a műgyűjtők. A tárlat időben első műve a Göbzi (1985), amely a korszak két további fontos alkotásával (Özvegy és Álom-kép I.) együtt Szalóky Károly privát kollekciójában található. A gyűjtemény a művész későbbi korszakainak is számos alkotását felöleli, és 2011-ben gazdagon illusztrált album formájában látott napvilágot.

A kronológiailag utolsó munka a Batthyány I. (1990), amely címében is jelzi, hogy már az új műteremben született. Szép Péter intuitív alapon, a kétezres évek elején fedezte fel Szirtes Jánost és művészetét. Összesen kilenc nagy méretű festményét vásárolta meg; közülük a mostani tárlat vivőképe, az Aranyköpés szerepelt a kollekcióról 2006-ban és 2008-ban megjelent két kis katalógus címlapján. A gyűjtemény 2006–2009 között Budapesttől Székesfehérváron át Stuttgartig hat helyen, változó válogatásban, de mindig az elmaradhatatlan Szirtes-művekkel volt látható.

Ugyanezekben az években – amint azóta is – Hunya Gábor gyűjteményéből szintén hazai és külföldi kiállítások valósultak meg, majd 2009-ben és 2018-ban egy-egy könyv jelent meg a gyűjteményről, amelyek annak tudatos koncepcióját is bemutatják. Szirtes munkái itt a művészet társadalmi kontextusában jelennek meg. Ahogy a mostani kiállításra Hunya Gábor felidézte: „Szirtes János az első művészek között volt, akikkel a Várfok Galéria jóvoltából megismerkedtem a kilencvenes évek elején. Ekkor került gyűjteményembe a Szobakép VI. festmény, majd az Ármány és szerelem nagy méretű testkoromlenyomat, végül néhány kisebb darab a Fekvő fák sorozatból. Megragadott a képek többrétegűsége, izgatott az archeológiai feltárásra emlékeztető feladat, amivel kibontom a formai-tartalmi rétegek jelentését. Egy ilyen képpel együtt kell élni! Nem véletlenül lógott a Szobakép VI. sokáig a bécsi irodám falán. Ez a kép kinyitja a gondolataimat a világra, szabadabbá tesz, inspirál a munkában. A szabadság az az emberi-társadalmi vágy, amelyet a gyűjteményem gerincét képező, politikai felhangú művekben is kerestem. Ezért is választottam a Fekvő fák sorozatból a művész által készített, papírba applikált, koldusokat megörökítő xeroxnyomat köré szervesült képet.” Szirtes számos műve szerepelt a Hunya-gyűjteményt bemutató Bukarest–Budapest híd – kortárs román és magyar művészet című, a Vince kiadó által 2009-ben kiadott kötetben és a Műcsarnok magángyűjteményeket bemutató, Art fanatics kiállításán 2010-ben.

2018-ban a Nahát! című kiállítással robbant be a szakmai köztudatba Zimányi László kollekciója, amely a XX. század második harmada és a kortárs művészet magyarországi alkotóinak széles körét képviseli kvalitásos darabokkal, a festészeten túl szobrászati és fotómunkákkal is, amelyek azóta szintén a gyűjtemény önálló kiállításain szerepeltek. Szirtes korai korszakának három festménye található a gyűjteményben, közülük a Mohamed (1987) érdekessége, hogy 2010-ben szerepelt – még Szép Péter gyűjteményéből – a Ludwig Múzeum Baráti Köre tagjainak kollekcióiból rendezett, Open Collections című kiállításon a Józsefvárosi Galériában, amely akkor a LUMU külső helyszíneként működött Ludwig Inzert néven.

Szirtes János grafika szakon végzett, és már a korai korszakban is karakteres papírmunkákat készített a nagy méretű akrilfestményekkel párhuzamosan. A papírművekből több megtalálható Gerendai Károly gyűjteményében, aki találó példa a magángyűjteményi alkotások kreatív nyilvánosságra hozatalára is. Szirtes négy gyermeke közül Alíz lányának születésére készült festménye a kollekcióból a belvárosi Rumour étterem falán látható a tartós belsőépítészeti kialakítás részeként.

Hradszki László a nyilvánossággal megosztás online formáját valósítja meg azzal, hogy a közösségi médiában posztolja gyűjteményének darabjait. Innen ismerhető Szirtes János a Voronoi-diagram ihletésére készült festménysorozatából a Szikrai című munka.

A Vértes Gábor által indított, Pauker Collection elnevezésű kisalbumsorozat 15. kötete Szirtes festészetét mutatja be a legkorábbi munkáktól a későbbi korszakokig; A minta metamorfózisa című műtárgycsoportból számos festmény került a gyűjtőhöz.

Intézményi gyűjteményekben is számos Szirtes-festmény található. A már említett Álom-kép festménysorozat VII. darabja (1986) 2000-ben került a Raiffeisen Bank gyűjteményébe, a vezérigazgatói iroda falára, és szerepel a 2002-ben kiadott, reprezentatív albumban, illetve a gyűjtemény 2007. évi bécsi kiállításának katalógusfüzetében. A korai korszak másik festménye, a Bíborbanszületett Konstantin két évtizeddel később lett a Magyar Nemzeti Bank kollekciójának része, és bekerült az MNB-gyűjtemény Szirtes-műveiből 2025 elején Győrött megnyitott kiállításra.

Közgyűjtemények is vásároltak a korai korszak műveiből. A pécsi Janus Pannonius Múzeum az egyik legkorábbi és legnagyobb művet, az ipari textilre készített, Csodaszarvas (1984) című festményt, míg a LUMU a Ketten (1987) című akrilfestményt szerezte meg.

Kevésbé köztudott, hogy a performerként és festőművészként elismert művész korai korszakában fotóalapú sorozatokat is készített. Szalóky Károly, Hunya Gábor és az MNG kollekciójában is megtalálhatók a Ginzeng című, fotóalapú szitanyomatok (1983). Szirtes a mesteriskola alatt is sokat járt a Képzőművészeti Főiskola műhelyébe. Szerette feszegetni a grafika határait. Két korlátozáson akart túllépni: a grafika ne csak fekete-fehér, hanem színes legyen; és miért ne keveredhetne más műfajokkal, fotóval. Történelmi, politikai konnotációjú fotókat választott alapul. A koreai háború fotóin tangóharmonikázó, éneklő, a cenzúrázott tábori fotó kedvéért szélesen mosolygó, szájharmonikázva ünneplő katonákat látunk. Vörös, sarló-kalapácsos pecsét tudatosítja, hogy az ideológiai kommunikáció eszközei ezek a képek. Szirtes a sokszorosított grafikai eljárás során úgy teszi egyénivé, sajátjává a fotókat, hogy külön vörös csillagokból rajzolt keretbe is szorítja őket – és csontvázszerű alakokat rajzol rájuk. S mivel teszi ezt? A művek címét adó ginzenggel. Az ősi gyógynövény, a kínai, koreai és más ázsiai kultúrák évezredes csodaszere az eredeti, energetizáló hatásával ellentétben, a pusztulásra utal. A ginzenggyökérre hasonlító, kvázi emberi alakok értelmezhetők az örökkévalóság jegyében is: bár a háború halállal jár, az ősi csodaszerek, a Természet, a keleti bölcsesség megújulást nyújthat, a vékony gyökérszálakból új élet sarjadhat.

Míg ezek a fotóalapú szerigráfiák ismertek, addig a nyolcvanas évek elejének fotóalapú grafikái közül más sorozatokat Szirtes mindmáig nem mutatott be a szélesebb nyilvánosság előtt. A legdrámaibb anyag az 1932. évi ukrajnai holodomor, a szovjet kollektivizálás által kiváltott tömeges éhínség fotóira épül. A Főiskola párttitkára látta, hogy ezekkel a mélyen megrázó és politikailag kényes fotókkal dolgozik a hallgató; rejtély, hogyan engedte elkészülni a szitanyomatokat, amelyek az alkotó saját döntése alapján máig fiókban maradtak.

Örömfestészet. Szirtes János festményei magángyűjteményekből

Tér-Kép Galéria

2025. június 17. – szeptember 6.

Az esemény linkje itt érhető el.