Varga-Amár László hetven
Aki nem szakít önmagával...

Cs. Tóth János

Ikonkép: Varga-Amár László: Önfej halakkal I. ╱ 2023 ╱ olaj, vászon ╱ 50×40 cm

Borítókép: Varga-Amár László: Minden ember mikrokozmosz ╱ 2022 ╱ olaj, papír, műanyag ╱ 75×105 cm

A kiállító a kilencvenes években, a korszellem jegyében, frissen festő alkotásokkal jelentkezett. Az arculatkeresés fontos állomása volt ez, mert rájött, hogy meg tud birkózni bármilyen mérettel és ki tud fejezni bármilyen hangulatot színekkel. Mások is kezdtek ráismerni képeire, így művészi, egyedi arca, szerepvállalása korán kikristályosodott. Óvakodott a szélsőségektől, inkább a mesterségbeli tudás kelléktárával újította meg alkotói oeuvrét. A szintetizáló időszaka után már látszott egyéni ízlésvilágának kialakulása. A kortárs alkotók közül ebben a tekintetben tudott kiemelkedni és kapta meg az említett művészeti középdíjat a négy és fél évtizedes munkássága elismeréseként.

Az ezredfordulón már megtapasztalhattuk, hogy letisztult művészete. Rájött, hogy a kevesebb néha többet mond. A monokróm, a színes az egyszerű, gazdagabb lehetőségeket kínál és komoly szakmai kihívást rejt. Ettől datálódik a figura korszaka. Néhány év alatt hatvan változatot festett meg ugyanazzal az alakzattal. Következett a nőket ábrázoló korszaka, ami csak annyiban változat, hogy a figurák nővé lettek, de ugyanúgy dőltek, álltak fejre vagy fonódtak össze. A kétezres évek közepétől meg az önfejek kerültek a nagy méretű vásznakra. Élvezte a csurgatást, a monumentális képalkotást.

Ezután plasztikák jöttek létre keze nyomán. Pozdorjából, préselt lemezből léptek elő figurák, fejek. Térfestményeknek, síkszobroknak nevezte ezeket a kompozíciókat. Képei egymásból következtek, míg nem megjelent a húszas évekre, pontosan 2019-ben két motívum. Egyfelől a Necker-kocka robbant be a képi világába, másrészt finom ellenpontkén színes tollak jelentek meg a munkákon. De nem csupán tollak, hanem napestig sorolhatnánk azokat az anyagokat, amik vásznára kerültek a nejlontól a pisztolytöltényen át a szúnyoghálóig, hogy csak néhányat említsünk.

A kiállító már a kétezres években tematikai gondolkodásának fókuszába állította saját nyaki röntgenének, illetve alakja körvonalainak átírt, képpé szerkesztett változatát. Most is ezzel szembesülünk, mert a figura kontrasztja, poentírozása, a néző képzeletének felborzolása, jó értelemben vett poentírozása, mondhatni játékossága érhető tetten a tárlaton. Saját kvalitásának megmutatása minden munka. „Szó bennszakad, hang fennakad/ Lehellet megszegik”, mert a bemutatott táblaképek minden adott pillanatban vizuális feszültséget hoznak létre. Látványosan üt át személyisége a képek sugárzása okán. Mintha a posztmodern korban akkor nőne a képzőművész biztonság- és komfortérzete, ha újradefiniálhatja magát. Látszólag úgy tűnik egyszólamú a motívum kincse, hiszen önmagára emlékeztet, de mégis minden alkotás egy-egy karaktert mutat és határozott erővel szólal meg. A 2023-ban, a Hungart kiadásában róla megjelent kismonográfia is ennek a tematikának a rögzítése jegyében íródott.

Mára tovább lépett az önképek és a figura lehetőségeinek tálalásában. Összezilálta, szerteszórta, aztán az alkotói, festői kompozíció szabályainak megfelelően rendbe állította a motívumokat. Most azonban felborzolja az érzékeinket és elgondolkodtat az olyan képekkel, mint Önfej koporsódíszekkel vagy Önfej attribútumokkal. Igen morbid a megközelítés ezekkel a halálra emlékeztető motívumokkal. Azonban együtt kell élni az elmúlással, hiába el akarjuk hessegetni ezt a tényt az életünkből. Most olyan biblikus, filozofikus kérdésekkel nem is akarja, hogy foglalkozunk, mint túlvilág, mert nem akar megfélemlíteni bennünket, inkább emlékeztet és elgondolkoztat. A háttérben a kiállító fotója, de félig összetört az arca, fejében pedig lehet, hogy szörnyűséges dolgok leledzenek. Talán jobb is, ha nem tudjuk milyen félelmetes álmok gyötörhetik. A rossz erőket a lélek fényesítésével akarja megemelni, amit a kép szerkezeti harmóniája sugall. De menjünk tovább az univerzális igazságkeresés két példája az Önfej halakkal I. és II. című képek. A veretes, csillogó és elegáns dísztárgyak helyett a hal ősi motívuma jelenik meg az ismert fej kompozícióban. Van egy kis szakrális áthallás is természetesen. Varázslatos a megközelítés és legfőbb erőssége a képnek, hogy bizarr a tálalás. Sohasem dolgozik hanyag, odavetett és vázlatszerű metódussal, mert mindig átgondolt a kompozíciója. Minden ismétlődés képi megjelenítése a variánsok példázata. Ilyen az Önfej töltényhüvelyekkel kompozíciója. Ezen is a fej motívum adja a keretet, de a végtelenbe távozik a réz töltények vizuális látványa. A kint és a bent, az elől és hátul egyenlő eséllyel vesz részt a motívumok konstruktív kombinációjában. A formák repetitív volta, az ismétlődések megjelenítése, visszatérése, valamint a transzcendens jelleg felidézése mindenkor tetten érhető. Izgalmas kaleidoszkóp szerű háttérben jelenik meg a figura, ami látványos, attraktív hatású. Minden ember mikrokozmosz, Fehér figura, Fekete figura a műalkotások címe, amelyeken a tér intenzív megmozgatása a jellemző. A háttérben csipetnyi, formai barázdák, kis geometrikus jelek vannak elszórva, összerendezve a kiegyensúlyozottság jegyében. Játékosság és fegyelmezettség, fényesség és sötétség van megtervezve ezeken a munkákon.

A kiállítás egészéből azt olvashatjuk ki, hogy foglalkoztatja a folyamszerűség, amikor az ismétlődések élvezetében a művész szabadon szárnyalhat. Kifejeződik a szembenézés, az organikus szellemiség láttatása a világról. A valóság áttételesen jelenik meg, mert a valóságban sok az ismétlődés a létezés ereje mindig visszaköszön. Egy tapasztalt és sokat próbált belső miliő fölényét mutatja minden képe, amiben az egyes figurák átfestődnek, hangsúlyokkal rajzolódnak át. Varga- Amár László képeinek minden aktualitása merész következtetés önmagáról és az emberről.

Budapest, Virág Benedek Ház

2025. július 10. – szeptember 6.