Világító, jeleket hordozó
Szemafor fesztivál és kiállítás

Tatai Erzsébet

Ikon- és Borítókép: Bagi Attila: La Chiesa delle nature morte (Csendéletek temploma) ╱ 2025 ╱ Kiállítási enteriőr ╱  BTM ╱ Budapest Galéria ╱ Fotó: Juhász G. Tamás 

Szabics Ágnes 20 éve kezdte Szemafornak nevezett művészetpedagógiai foglalkozásait, s ennek örömére szervezte meg a kiállítással körbefogott Szemafor fesztivált. A szemlélet, az alkotás és a forma kulcsszavakból összeillesztett mozaik számomra olyan alkotásközpontú pedagógiát jelez, ahol egyforma súllyal esik latba alakítás és elgondolás. Ez a fesztivál azoknak a boldog hétköznapoknak az ünnepe, amelyek művészettel nevelődéssel telnek, és ez a néhány ünnepi nap a Budapest Galériában a Szabics-féle pedagógiai program sűrítményét kínálja.

A kiállítás egyik részében, az emeleten a Szemafor történetére tekinthetünk rá, míg a földszinten Szabics Ágnes a Szemafor jelenét és jövőjét vitte színre; azaz megteremtette múzeumpedagógiai műhelyét úgy, hogy kurátorként olyan kitűnő művészeket hívott meg, akiknek műveihez, ha nem is könnyebben, viszont sokféleképpen és példaszerűen lehet olyan foglalkozásokat kapcsolni, amelyeken a résztvevők inspirációt nyernek.

Tranker Kata kvázi mitológiai-mesei keretben só-liszt gyurmából, játékos humorral fogalmaz meg egyébiránt határozott feminista üzenetet a társadalmi nemek egyenlőtlen szerepéről. Bagi Attila a világ egészen más nézőpontjából, más módon tekint terünkre, komplex ikonográfiai programjában a láttatás, a csendélet, az installáció és az építés kérdésének szálait fonja össze szellemesen, Szíj Kamilla és Szabó Ádám pedig a fény és idő ontológiáját faggatja eltérő megismerési módszerekkel. Céljuk megragadni az árnyékot és helyreállítani a fényt. Ezeket az eltérő kérdéseket és a világ más-más szegmenseit nagyon különböző vizuális módszertannal és a gondolkodás, valamint a tapasztalatszerzés más és más területeit bejárva veszik górcső alá. Egyikük képzeleti világot jelenít meg képekben, szobrokban, másikuk a szokásos reprezentációs stratégiákat felborítva konstruál teret az elmélkedésre, Szabó és Szíj pedig mint koraújkori természettudósok vizsgálódnak, erednek a megfoghatatlan nyomába. Kamilla függönye bezárja a mesevilág köreit: meghímzett, gyengén látható, a szaharai sziklarajzokhoz hasonló figurái pedig csupán mitikusan érthető cselekvésekbe bonyolódnak, mintha távoli mítoszok lenyomatai lennének.

A 15 éve elhunyt Körösényi Tamás szobra, az alkotó művészetére igen jellemző alkotása, miközben most is kiválóan alkalmas kiindulópontja lehet művészetpedagógiai foglalkozásoknak, ezúttal a Szemfor történeti blokkjának mottóműve is, ugyanis Körösényi kiállítása volt az egyik első, amelyhez Szabics Ágnes Szemafor-programot tervezett és vezetett. Ez volna tehát az az alap, amelyet a gondos pedagógus felkínál, hogy újabb tárgyak létrehozása által ezek értelmét kibontsák okos gyermeki agyak, lelkes szívek és ügyes kezek.

Szabics pedagógiai programjának lényege a művészettel nevelés, azaz nevelés, ami nem más, mint a gyerekekben levő adottságok kibontakozásának serkentése, segítése, amelyhez megad minden szükséges és lehetséges módszert és eszközt. Ebben, vagyis a művészettel nevelés esetében kiindulópontként a kortárs művészet, illetve kortárs művészeti alkotások jelentik azt az eszközhalmazt, amellyel a „nevelő” Szabics Ágnes gazdálkodik.

Szabics másik eszköze a mese (vagy ritkábban, nagyobbak számára lehet ez másféle fikció is), amelyet mindig az adott kiállításhoz, a kiállított művekhez ír. Tudja, hogyan lehet motiválni, hogyan lehet a nyitottságot, érdeklődést fenntartani, miképp lehet segíteni, hogy az adott művekkel kapcsolatba lépjenek a gyerekek, hogy a művek és a mese fonalát összeszőve létrehozzák saját alkotásaikat.

Az emeleten látható az a dokumentáció, amely a Szemafor történetének momentumairól ad hírt: videók, mesék, gyerekmunkák. Időrendben, a különböző helyszíneken rendezett kiállításokat követően tematikus csoportosításban, a falakon színkódolva a megértést, elmélyedést támogató szövegekkel: zöld az általános, felnőtteknek szóló, lila a pedagógusoknak és pirossal szedve a gyereknek szóló a mesék. Szabics Ágnes videómunkáin mesehallgatás közben egy-egy kortárs kiállításon megvalósult foglalkozás képeit láthatjuk: láthatunk játszó-alkotó gyerekeket, sorjáznak a kiállítás és a mese inspirálta gyerekmunkák váltakozva vágóképekkkel a meséhez, kiállítási enteriőrökkel.

A Szemafor kiállítás tárgyai nem a gyerekmunkák, hiszen a múzeumpedagógiai foglalkozások célja nem kézzelfogható objektumok létrehozása, bár rendszerint azoknak szükséges velejárói. Bizonyítékai inkább a játéknak, megértésnek, kreativitásnak, örömnek. És talán a fejlődés dokumentumai. Hogy mellesleg sokan olyan csodálatosnak tartjuk őket, az pont azért van, mert a gyerekek rajzai, festményei, szobrai, fotói és installációi az alkotóképesség épp aktuális, lelkesítő lenyomatai, és csak részben vagy ritkán származik olyan vizuális vagy taktilis minőségeikből, amelyek a felnőttek, amúgy igen heterogén csoportjának vizuális kultúráiban volnának méltányolhatók. Nem műalkotások előállítása tehát a cél, hanem az, hogy a tanítványok több képességgel rendelkezzenek, kreatívabbak és bátrabbak legyenek, amikor kijönnek a foglalkozásról, mint amikor bementek, és hogy megtapasztalják a szabad alkotás örömét. Hogy akik részt vesznek benne, ne veszítsék el alkotókedvüket és -képességüket. Nem azért, hogy művészekké vagy műértőkké váljanak – bár ez se lehetetlen –, hanem hogy nyitott, szabad emberek legyenek. Szabics játszótere, avagy ideális művészetpedagógiai laboratóriuma korábbi tevékenységének felmutatásával és négy kortárs művész egyéni minikiállításával további alkotásra és továbbgondolásra ösztönöz.

Budapest Galéria

2025. október 16–25.

Kurátor: Szabics Ágnes