A legveszélyesebb ember
Horváth Gideon kiállítása az OFF-Biennálén

A megosztásra törekvő, erőszakos rendszerek, amelyekben mindennapjainkat éljük, a félelem zsigeri érzetére épülnek. Gondoskodnak arról, hogy mindig legyen valamilyen gyanús csoport, akikben a ránk leselkedő veszélyt keressük. Más esetekben pedig pont a különböző kisebbségek ellen uszító döntéshozók válnak félelmetessé. Horváth Gideon azt a látszólag egyszerű kérdést tette fel itt látható kiállítása kapcsán, hogy mégis, ki a legveszélyesebb ember?

A felvetést követő hosszútávú kutatáshoz a művész – saját közegéből kilépve – egy rendszerszinten stigmatizált csoporttal lépett párbeszédbe. Az interjúk a Budapesten kívül élő szexuális kisebbségek szinte teljesen láthatatlan életébe és mindennapi küzdelmeibe engednek bepillantást.

A munkás hátterű interjúalanyok elbeszélései azért is válnak felkavaróvá, mert sem a konzervatív, sem a nagyvárosi világ által tematizált liberális normákkal nem egyeztethetőek össze. A radikálisan személyes hangvételű mikrotörténetek az egyéni megküzdések történetein keresztül az emberi lét alapvető ellentmondásait is tematizálják, ilyen módon szállva szembe a polarizált, ideologikus világképekkel.

A klasszikus, tömeggyártott porcelánnippek a vidéki életet hagyományosan romanticizálva ábrázolták, különböző háztartások díszeként sokak számára ismerős, ám giccsesnek tartott tárgyak. A kiállításon látható porcelánszobrok ellenben nem könnyed és idilli, hanem összetettebb érzéseket és tapasztalatokat jelenítenek meg, amelyek az interúalanyok elbeszéléseihez kötődnek. Mindezt nem illusztratív, hanem absztrakt módon, közös élményekre rámutatva jelenítik meg.

Az önmagára és a látogatóra mutató szobor a projekt alapkérdésére ad kódolt választ. A sarokban megjelenő szamáron üldögélő alak az interjúk egy visszatérő karaktere, „a falu bolondja”, aki a szégyenérzet és a humor határán egyensúlyoz. A középen látható körtáncjelenet címe – „Ez nem rólam szól” – pedig egy direkt idézet az egyik interjúalanytól, aki önmaga megnyugtatására ezt a mondatot ismételgeti, hogy ilyen módon is szembeszálljon az őt elnyomó erőkkel. A térben megjelenő videómunka sokkal közvetlenebb módon, a művész egyes szám első személyű nézőpontjából jelenik meg. Egy sajátos manifesztót hallhatunk a projekt központi problémafelvetése mentén, miközben töredékesen a szobrok elkészülésének tárgyi elemei is feltűnnek. Ez a manifesztó nem szolgáltat végleges választ a nézőnek, ahogy nem is evez biztonságos vizekre sem. Éppen ellenkezőleg: további kérdéseket tesz fel, provokál, elbizonytalanít. A legveszélyesebb ember a veszély stigmatizált fogalmának veszélytelenítésébe kezd azáltal, hogy az ösztönös félelem helyett farkasszemet néz vele.